Zene nélkül mit ér a vendégtér?

Sokkal kevesebbet, mint gondolnánk. Ez derült ki azon a sajtómegbeszélésen, amit február 13-án az Artisjus szervezett háttérzene témában, és ez a terület a Horeca-szegmensben is fontos kérdés lehet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

2019-ben 36,8 ezer hazai üzlet és vendéglátóhely használt háttérgépzenét vendégei szórakoztatására, cserébe pedig jogdíjat fizetett a zenei alkotóknak. Az összes kifizetett szerzői jogdíj 27 százaléka – 2,5 milliárd forint – származott a háttérgépzenéből. Nem mindegy azonban, hogy mi szól és hogyan, milyen hangerővel például, hívta fel a figyelmet dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus szakértője. Majd azt is elmondta, a jól megválasztott háttérzene pozitívan hat az üzlet forgalmára, árbevételére és a munkavállalói elégedettségre is. Februártól a zene tudatosabb használatában segíti a vállalkozókat az Artisjus Zenével jobb! programja, tudtuk meg. 

Nem mindegy, hogyan

Kutatások szerint a zene 15 százalékkal növelheti a vendéglátóhelyen eltöltött időt, ezáltal 30 százalékkal növeli az impulzív rendelések számát és ezzel a bevételeket. További pozitívum, hogy a jól megválasztott zene hatására a vendégek rövidebbnek érzékelik a vendégtérben várakozással töltött időt. Zenei stílustól függetlenül tempóval is szabályozható az üzletmenet. Ha lassítunk, a vendégek több időt töltenek az étteremben. Ha gyorsítunk, azzal például egy sűrű ebédidőben fel lehet felpörgetni a rendelést és fogyasztást. Az sem mellékes, hogy alkalmazottak is gyorsabbak tempós háttérzenével.

Az alapzaj nem hoz vendéget, de a háttérzene igen

Ez az egyik meghívott beszélgetőtárs, Szabó Gergely véleményeként hangzott el, aki az immár öt egységgel büszkélkedő Bamba Marha burgerező egyik alapító-tulajdonosa. Aki elmondta, náluk az üzletvezetők dolga és felelőssége kiválasztani a megfelelő zenét a vendégtérben, és szerinte annyira számít a sikeres üzletmenethez a megfelelő háttérzene, hogy amikor új üzletet alakítanak ki, számításba veszik, milyen hangtechnikát használnak majd, hová teszik a hangfalakat, hogy ne legyen zavaró, hanem kellemes élményt jelentsen a hozzájuk érkezőknek és a konyhán dolgozóknak egyaránt. Szabó külön felhívta a figyelmet arra, nagyon vendégriasztó hatása lehet, amikor bent, a konyhán nem hallják az ott dolgozók a kinti zenét, emiatt ott mást hallgatnak, és a két zene ütközik a vendégtérben.

Zenével minden jobb

Mostantól a zene tudatosabb használatában segíti az induló vállalkozásokat a szerzői egyesület által indított Zenével jobb! program, hallhattuk az Artisjus szakértőjétől.  Ennek első állomása egy weboldal, ahol a zeneipari szakemberek többek között ötleteket adnak az üzlet zenei stílusának és repertoárjának kialakításához, bemutatják az aktuális zenei trendeket és gyakorlati tippeket kínálnak a zenelejátszó eszközökkel kapcsolatos kérdésekben is. A program célja továbbá az önkormányzati tájékoztatás erősítése országos szinten, hogy a friss vállalkozók már az első lépésnél, első kézből kaphassanak információt a háttérzenével és a szerzői jogdíjak befizetésével kapcsolatban.

 

 

 

 

 

Forrás: Artisjus


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.