Hotel
Balaton Sound: alig maradt szálláshely Zamárdi környékén
Visszafelé ketyeg a Balaton Sound időmérője: még két hónap van hátra a Balaton legnépszerűbb zenei rendezvényéig. A hatalmas érdeklődést mutatja, hogy Zamárdiban és a szomszédos településeken már alig akad szabad szálláshely, sőt úgy tudjuk: mostanra már északi-parti szobákat ajánlanak ki az érdeklődőknek.
Óriási bajban a balatoni szállodák
A balatoni szállásadók és vendégfogadók hasonlóan a szállodákhoz, szinte egyöntetűen úgy vélik, talán sohasem volt ennyire kiszámíthatatlan, milyen lesz az idei főszezon. A bizonytalanságot a tó mellett nemcsak a forint árfolyama, az influenzavírus terjedése, az áfaemelés, a hazai és a nemzetközi gazdaság alakulása, hanem még az időjárás is fokozza.
Football Park & Sporthotel Telkiben
A múlt héten Telkiben átadták a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új komplexumát, a honi futball legnagyobb beruházásaként épült edzőközpontot. A Globall Football Park & Sporthotel nevet viselő létesítmény avatására több száz meghívott jelenlétében került sor, az esemény két elsőszámú díszvendége Joseph S. Blatter, a FIFA, és Michel Platini, az UEFA irányítója volt.
Elindult a Turisztikai Világszervezet zöld szálloda programja
A program célja az ágazat versenyképességének és környezeti fenntarthatóságának erősítése.
Elindult a Turisztikai Világszervezet zöld szálloda programja
A program célja az ágazat versenyképességének és környezeti fenntarthatóságának erősítése.
A szállodások nem adják fel az áfaemelés elleni küzdelmet
Ugyan a parlament hétfőn megszavazta a Bajnai-kormány első válságkezelő intézkedéseit, köztük a szállodai ágazatot leginkább érintő áfaemelést, a szállodásokat tömörítő két szakmai szervezet még nem adta fel az intézkedés elleni küzdelmet.
Vissza is bonthatják a lakókat elfalazó hotelt
Az ötödik kerületi önkormányzat leállítaná a Bohém Szálló építését. Egy udvart szinte teljesen kitöltő szállodát épített egy vállalkozó, sötétségbe borítva a körfolyosós ház lakásait.
Bővült a Velence Resort & Spa vezetősége
A 2008 novemberében megnyílt Velence Resort & Spa, konferencia és wellness szálloda csapata 2009 első negyedévében újabb vezetőkkel bővült.
Új főszakács a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben
A Sofitel Budapest Chain Bridge új konyhafőnöke, Andreas Mensch mesterszakács április óta vezeti a luxusszálloda éttermének, a Paris Budapest Cafénak látványkonyháját.
Park Inn nyílt Krakkóban és Prágában
A Rezidor Hotel Group két új Park Inn szállodát nyitott Közép-Kelet-Európában, egy 152 szobásat Krakkóban és egy 210 szobásat Prágában.
Új főszakács érkezett a Sofitel Budapest Chain Bridge látványkonyhájába
„Nincs itt semmi titok. Vagy a véredben van a szakmához szükséges tudás, vagy soha nem válhatsz mesterszakáccsá.” – ez a jelmondata Andreas Mensch mesterszakácsnak, a Sofitel Budapest Chain Bridge új konyhafőnökének.
Füzesgyarmat: megújult a motel
Több tízmillió forintból megújult a Sárrét gyöngye elnevezéssel 2003 óta hivatalosan is gyógyvízzel rendelkező füzesgyarmati Kastélypark fürdő motelje. A létesítmény műszaki átadását áprilisban tartották.
Ingyen szállást adnak a légitársaságok
Az Emirates ingyenes szállodai tartózkodást fizet business és első osztályon utazó utasainak, ha az Egyesült Királyságból vagy Írországból foglalnak helyet a légitársaság bármely járatára. Hasonló szolgáltatást kínál a Thai Airways is.
Három Hunguest szálloda is megújul az észak-magyarországi régióban
Az Észak-Magyarországi Régió HUNGUEST HOTELS szállodáinak közel 1 milliárd forintos fejlesztéséről írtak alá támogatási szerződést április 29-én Egerben.
Új tagok az MSZSZ-ben
A Magyar Szállodaszövetség tavaszi tagértekezletén az alábbi új tagokat vette fel soraiba:
Megvannak a legújabb zöld szállodák
A Magyar Szállodaszövetség múlt héten tartott tavaszi tagértekezletén kihirdette a "Zöld Szálloda 2009-2010" pályázat eredményeit.
A szálloda felelőssége, ha parkolójából ellopják az autót
Ha egyértelműen megállapítható, hogy a parkoló a szállodához tartozó terület, az ott elhelyezett gépjárművekre külön megállapodás nélkül is kiterjed a hotel felelőssége – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) az alábbi jogvitában.
Új wellness-részleggel bővült a hévízi Erzsébet Hotel***+ (Rudolf SPA Hotels)
Az idei szezonra wellness–részleggel bővült a Rudolf SPA Hotels hévízi Erzsébet Hotele.

Új szálloda épül a Heathrow-n
A Fosters and Partners’ desingcég engedélyt kapott arra, hogy egy 13 emeletes, új szállodát építsen a Heathrow-n lévő Bath Roadon.
Detk: vendégházat avattak a faluban
A falusi turizmusáról és borairól nevezetes mátraaljai községben Detken átadták rendeltetésének a Székelyházat.
A szálloda felelőssége, ha parkolójából ellopják az autót
Ha egyértelműen megállapítható, hogy a parkoló a szállodához tartozó terület, az ott elhelyezett gépjárművekre külön megállapodás nélkül is kiterjed a hotel felelőssége – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) az alábbi jogvitában.
Pereskedik a Starwood és a Hilton
A Starwood Hotels and Resort azzal vádolja a Hiltont, hogy ellopta a Starwood dokumentációját, így tudta a megszokott három-öt év helyett 9 hónap alatt létrehozni Denizen Hotels nevű lifestyle márkáját.
Új szobákkal és kültéri medencékkel bővül a Velence Resort & Spa
A 2008 novemberében 60 szobával megnyílt Velence Resort & Spa további 123 szobával bővült.
A magyarországi gyógy- és wellness szállodákat is elérte a válság
Ez derül ki a Magyar Szállodaszövetség legújabb felméréséből, amelyet a Szövetség pécsi tagértekezletén prezentált április 23-án Dr. Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség első alelnöke.
Augusztusban nyit a négycsillagos Expo Congress Hotel
A Mellow Mood Group legújabb tagja, a "Congress Hotels" brandet erősítő négycsillagos Expo Congress Hotel augusztusban nyílik.
Augusztusban nyit az Expo Congress Hotel****
A Mellow Mood Group legújabb tagja, a „Congress Hotels” brandet erősítő négycsillagos Expo Congress Hotel augusztusban nyitja meg kapuit.
A magyarországi gyógy- és wellness szállodákat is elérte a válság
Ez derül ki a Magyar Szállodaszövetség legújabb felméréséből, amelyet a Szövetség pécsi tagértekezletén prezentált április 23-án Dr. Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség első alelnöke.
Budapest a legjobb úti cél a Hotels.com szerint
A Hotels.com (www.hotels.co.uk) brit szállásfoglaló portál április 22-én és 23-án úti cél ajánlatai között elsőként tüntette fel Budapestet.
Új wellness-részleggel bővült a hévízi Erzsébet Hotel***+ (Rudolf SPA Hotels)
Az idei szezonra wellness–részleggel bővült a Rudolf SPA Hotels hévízi Erzsébet Hotele.
Értékesítési technikákról az MSZSZ közgyűlésén
A Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) pécsi Hotel Palatinus-ban tartott tavaszi tagértekezletének második napja szekcióülésekkel folytatódott.
Budapest a legjobb úti cél a Hotels.com szerint
A Hotels.com (www.hotels.co.uk) brit szállásfoglaló portál április 22-én és 23-án úti cél ajánlatai között elsőként tüntette fel Budapestet.
Rossz hírverés a Budapestet megalázó szállodai site
A Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) pécsi Hotel Palatinus-ban tartott tavaszi tagértekezletének második napja szekcióülésekkel folytatódott.
Az egymilliárd dolláros hotel
Júniusban megnyílik a Török Riviéra fővárosának számító Antalyában a Mardan Palace Hotel, amely Európa valamennyi szállodájánál drágább: 1,4 milliárd dollárért építették.
Szállodaszövetségi közgyűlés: nincs ok az örömre
Nem lehet azzal vádolni a Magyar Szállodaszövetség tavaszi tagértekezletét, hogy unalmasan telt volna a nyitó nap (április 23.), és ne lettek volna váratlan események a meghirdetett programokhoz képest.
Megszépült és kibővült a Szépasszony-völgyi szálloda
Áprilisra megújult külsővel nyitotta meg újra kapuit az egri Hotel Villa Völgy 105 éves, háromcsillagos színvonalú főépülete. A hotelhez egy vadonatúj szárnyat is építettek, amely négycsillagos szolgáltatásokat kínál.
A Marriott Európában is bevezeti a Residence Inn márkát
A Marriott globális terjeszkedési programja részeként 2011 elejére az európai városokban is bevezeti a Residence Inn brandet
Szeptemberben új Best Western szállodát nyitnak Phuketen
A szeptemberben nyíló Best Western Sawazdi Patong Hotel a lánc negyedik szállodája lesz a kedvelt thaiföldi üdülőszigeten, Phuketen.
Tovább bővül a balatonfüredi Anna Grand Hotel**** Wine&Vital csapata
Április 20-ától állt munkába Varga Györgyi a rendezvényszervezésen, mint event sales executive, Lohn Henriett, mint housekeeping vezető és Simon Kornél, mint recepcióvezető.
Pécs a pécsieknek néha túl messze van
Nem lehet azzal vádolni a Magyar Szállodaszövetség tavaszi tagértekezletét, hogy unalmasan telt volna a nyitó nap (április 23.), és ne lettek volna váratlan események a meghirdetett programokhoz képest.
Tovább bővül a balatonfüredi Anna Grand Hotel**** Wine&Vital csapata
Április 20-ától állt munkába Varga Györgyi a rendezvényszervezésen, mint event sales executive, Lohn Henriett, mint housekeeping vezető és Simon Kornél, mint recepcióvezető.
Magyar befektetők Karintiában
Ausztria legdélibb, sok helyen már-már olasz hangulatú tartománya a hagyományostól eltérő workshopon mutatkozott be április 21-én, az Österreich Werbung jóvoltából. Itt találkozhattunk Gernot Riedellel, a Wörthersee Tourismus képviselőjével és Thomas Michorral, a Villach-i régióból, akik új, különleges megoldású szállodai beruházásaikról számoltak be, amelyek közt találtunk magyar vonatkozásút is.

Több mint 20 szállodafejlesztést állítottak le Budapesten
A turistaforgalom visszaesése és az ingatlan- valamint az építőipar nehézségei miatt a hotelpiacon is változásokra lehet számítani a következő években. Elemzők szerint a 3-4 csillagos, belvárosi elhelyezkedésű, alapszolgáltatásokra, tágasabb, kényelmesebb szobákra fókuszáló hotelek lesznek a túlélők.
Új luxushotelek Horvátországban
Dubrovnikban több felső kategóriás hotel is nyílik az idén.
Hamarosan három luxusszálloda nyílik Horvátországban
Ahogy korábban már beszámoltunk, Dubrovnikban több felső kategóriás hotel is nyílik az idén.