Hotel
Már minden negyedik magyar mobilról foglal szállást
Az Utazok.hu a legkedveltebb szálláshelyeken túl a felhasználói szokásokat is vizsgálta.
Ezek a magyarok kedvenc szállodái
Ismét összeállította a legjobb belföldi szálláshelyek toplistáját az Utazok.hu cégcsoport. A listához kapcsolódó Aranycsengő díjat 35 000 szavazat alapján ítélték oda.
Felszállópályán a hazai konferenciaturizmus
A magyar és nemzetközi rendezvények száma 2016-ban összességében 27 százalékkal nőtt 2015-höz képest. A konferenciák létszámát tekintve egyre nagyobb igény mutatkozik a nagy tömeget befogadni képes konferenciaközpontokra, hiszen a résztvevők fele 101-500 fős rendezvényre érkezik. A piaci szereplők erős évre számíthatnak idén is. Így a Danubius Hotels már az első negyedévben 58 darab 200 fő feletti rendezvényt szervezett meg, miközben a csoport szállodái tavaly egész évben összesen 89 hasonló eseménynek biztosítottak helyszínt.
Személyi változások a The Aquincum Hotel Budapestben
Átalakult a The Aquincum Hotel Budapest szervezeti felépítése.
A külföldi és belföldi vendégéjszakák száma is nőtt februárban
Februárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,8, a belföldi vendégek által eltöltötteké 5,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma ezzel 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Korszerűsítés a Hotel Sopronban
2017 a megújulás éve a Hotel Sopronban.
Budapestet most úgy mutatják be, ahogy még soha
A Corinthia Hotel Budapest bemutatta a Portraits of Budapest 360 fokos kisfilmeket, melyben Budapest híres művészlakói szemével láthatjuk a várost. Nem is akárhogyan!
Rekord létszámú digitális szekcióülés
A Magyra Szállodák és Éttermek Szövetségének Digitális szekciója 2017. április 6-án a Gellért Szállodában tartotta idei első ülését.
Tripla forgalmat hoz az idei húsvét a hazai szálláshelyeken
Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre - derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból.
Új szobákkal bővült a Hotel President
Az eredetileg 110 szobás belvárosi négycsillagos hotelben új épületrészt adtak át a közelmúltban, ezzel a szálloda szobakapacitása 152-re nőtt. Az új szárnyban 48 szoba kapott helyet.
Szálláshelyek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni
Akár 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak most a szálláshelyek az ország teljes területéről, akik eddig kiszorultak az egyéb pályázati lehetőségekből.
Díj a kastélyszállóktól a nemrég elhunyt szakember emlékének
A Magyar Kastélyszállodák Szövetsége 2017. április 4-én tartotta I. félévi közgyűlését Mándokon.
Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyásoknak
Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyák tulajdonosainak a 2015. évi feltöltésekből maradt összegek elköltésére - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Minőségfejlesztési pályázat a büki magánszállásadók részére
Március 30-tól elérhetővé vált a büki, bükfürdői „egyéb szálláshelyek” számára kiírt minőségfejlesztési pályázat, amely Bük Város Önkormányzata Képviselő- testületének döntése alapján a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület (helyi TDM-szervezet) közreműködésével kerül lebonyolításra.
Szállodanyitási boom várható a következő években
A Magyar Szállodaszövetség kiadta az előkészítés és építés alatt álló szállodák listáját.
Új weboldal a Danubiusnál
Új weboldalon fogadja az internetes érdeklődőket a Danubius Zrt. A társaság www.danubiushotels.com címen elérhető új internetes felületének kialakítása során egyszerre volt cél az oldalon történő navigáció, a menü- és oldalstruktúra felhasználóbarátabbá tétele, valamint a reszponzivitás megteremtése. Így az új weboldal összes felülete mobil eszközökre optimalizált formában működik, tovább javítva a látogatók körében a felhasználói élményt.
Meghalt a Vécsecity megálmodója
2017.03.24-én reggel dr. Takács Tibor itt hagyott minket, ahogy ő mondta volna, a „szellem kibújt a palackból”. Különleges és elismerésre méltó életpálya az övé.
Új szállodaigazgató a Novotel Budapest City élén
A szálloda új igazgatója Jean Wendling.
Átszervezi értékesítési és marketingtevékenységét a Danubius Hotels
Új helyszínen, a Danubius Grand Hotel Margitszigetben folytatja munkáját a Danubius Zrt. SPA divízió központi sales és marketingcsapata.
Egy év múlva újra kinyithat a mátrafüredi Avar Hotel
Lakossági fórumon mutatta be a mátrafüredi Avar Hotel látványterveit Darvas Zoltán, a patinás szállodát megvásárló Aranypart 200 Kft. tulajdonosa.
Ázsiában keresnek munkaerőt a romániai szállodások
A tapasztalatok szerint a jó nevű romániai szállodák egyre gyakrabban kerülnek megoldhatatlan munkaerő-problémák elé, miközben talpon kell maradniuk, őrizve a színvonalat. Két brassói szálloda azonban a jelek szerint kényszerből elvágta a gordiuszi csomót, és most a Fülöp-szigetekről, Nepálból, Kínából, Pakisztánból hoz felszolgálót, szobalányt és szakácsot.
Brit szálloda igazgatója lett a magyar szakember
Varga Marcellt nevezték ki 2017 áprilisától a manchesteri ibis Budget Salford Quays szállodaigazgatójává. A szakember 2013 óta dolgozik Angliában az AccorHotels szállodáiban.
Versenyfelügyeleti eljárás indult a Booking.com Hungary ellen
Versenyfelügyeleti eljárást indított 2017. március 7-én a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Booking.com Hungary Kft. és a Booking.com International B.V. ellen, és ezzel egyidejűleg kizárólag a magyar cégnél előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot is tartott a hivatal - erősítette meg Basa Andrea, a GVH sajtószóvivője.
Kumánia: debreceni utazási kiállítás és a költészet napja
A debreceni utazás kiállításon is bemutatkozik a Kumánia szálloda és fürdő, ahol április 11-én a költészeté lesz a főszerep.
Tito, Trump, az emberhal és a hajdinára hajazó hotel
Az idei év slágere lehet honfitársaink körében Szlovénia. Hogy miért? Mert az aktív kikapcsolódást egyre többen keresik, ez az a hely ahol kerékpározhatunk, raftingolhatunk, hegyet vagy kanyont mászhatunk, közben élvezhetjük az ország remek gasztronómiáját egy olyan természeti és kultúrkörnyezetben, melyet bármely európai szomszédunk megirigyelhetne. Egy sajtóút élményeit olvashatja, sok hasznos tippel.
100 lakásos társasház épülhet a rózsadombi SZOT-üdülő helyén
A II. kerületi Vérhalom utca 17-19. szám alatti ingatlan beruházója, a Rózsadomb Panoráma Kft. jogerős építési engedély birtokában építheti a társasházat — írta a Portfolio.hu.
Új alvásbarát hotelek a fedélzeten
A World Association of Sleep Medicine és a World Sleep Society nemzetközi kezdeményezésére Magyarországon is megrendezésre került a World Sleep Day. Az idei Sleepfriendly Hotel elismeréseket a Mamaison Hotels & Residences Izabella Budapest és a Kolping Hotel Spa & Family Resorts kapták Magyarországon.
Jó hír az Ibis Styles Budapest Airport Hotelnek
Sikeresen zárult az új ibis Styles Hotelt is fejlesztő Wing Csoport 40 millió eurós kötvénykibocsátási programja.
Lady in Red nagykövetekkel ünnepel a 120 éves berlini Kempinski
Berlinben, március 13-án mintegy 10 országból gyűltek össze az immár ikónikus vált ’Lady in Red’ Kempinski nagykövetek a Hotel Adlon Kempinski 120 éves évfordulójának megünneplésére. A személyre szabott, luxus vendégélmény megtestesítői egy exkluzív gálaesten ünnepeltek a Kempinski tulajdonosaival, részvényeseivel és a menedzsmenttel.
Majdnem 10 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma januárban
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 13,8 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 5,6 százalékkal emelkedett januárban az egy évvel korábbihoz képest; együttvéve 9,8 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Hilton Budapest az esélyegyenlőségért
A budavári Hilton Budapest szervezésében március 18. és április 7. között kerül sor a „Szivárvány a világ!” című kiállításra. A Budai Várnegyedben lévő patinás szálloda Dominikánus Kerengőjében ezúttal fogyatékkal és tartós betegséggel élő, valamint daganatos gyermekek alkotásai láthatók.
Ünnepelve várja a turistákat a gyulai Almásy-kastély
A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitásának első évfordulóját ünnepli március 18-án. Az évfordulót egy héten keresztül tárlatvezetésekkel, szombaton kastélyfesztivállal ünneplik meg. Ennek alkalmából sajtótájékoztatót tartottak, ahol dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere jelentette be, hogy a látogatói tervet túlszárnyalták, a nyitás óta 76.241 érdeklődő kereste fel a kastélyt.
Aranykulcsosok találkoztak a Corvinban
Ismét találkoztak az Aranykulcs Egyesület tagjai, ezúttal a Corvin Hotel-ben. A szakmai tapasztalatcsere és előadások mellett okleveleket is adott át a szervezet nevében Ungár Tamás elnök rendszeres média partnereinek, így a Vendég&Hotel-nek is.
Szállodaipari tervek Romániában: az ötcsillagosoktól a romokig
2017-ben a Hilton négy, az AccorHotels két szállodát nyit meg Romániában. A helyi tulajdonosok zöme a nagy láncokhoz csatlakozna, de van, aki leválna.
Kutya jó dolguk van
Egyre több szálloda és étterem igyekszik kutyabarát szolgáltatásokkal kitűnni, abban bízva, hogy ez üzletileg is megtérül.
Szálloda lesz a telefonközpontból
A főváros egyik legnagyobb műszaki emléke a József telefonközpont palotája a Horváth Mihály téren. Az impozáns épület 2007 óta üresen áll, de most új életre kel! - írja a Ripost.
Szálloda az irodaházban?
A koncepció lényege, hogy az irodaházakban dolgozók számára még jobb és kényelmesebb szolgáltatásokat kínálnak, vagyis a közös területeken – lobby, társalgó, kávézó, étterem, park stb. – szállodai nívót prezentálnak mind esztétikai értelemben, mind a szolgáltatások minőségét tekintve.
Magyar találmány a szállodaiparban
A hosszú megtérülési idő gyakran elriasztja a beruházókat a szállodák építésétől. Az új, hazai fejlesztésű boxhotel-koncepció azonban lényegesen lerövidíti a megtérülési időt, mivel az építési és a működtetési költségek jelentősen lecsökkennek.
Egyre több pénz áramlik a régió hotelpiacára
A befektetési aktivitás a közép-kelet-európai régió hotelpiacain felélénkült. Míg 2016-ban közel 1,2 milliárd euróra rúgott, 46 tranzakcióval, míg egy évvel korábban ez a szám 45 tranzakcióval alig haladta meg a 700 millió eurót - közölte a Cushman & Wakefield ingatlan tanácsadó legfrissebb kutatását hétfőn az MTI-vel.
Megnyílt a Hunguest Hotel Helikon
A keszthelyi Hotel Helikon 2017 januárjától a Hunguest Hotels szállodalánc tagja.
Kivételes fürdőélmény a város szívében
The Ritz-Carlton Budapest bejelentette, hogy megnyílt a The Ritz-Carlton Spa Budapest, amely mostantól olyan kivételes fürdőélménnyel várja vendégeit a város szívében, amelyet a hotel magas színvonalú szolgáltatásai tesznek egyedivé.
Egerszalók: országos átlag fölött a vendégéjszakák száma
Országos szinten a 2016-os évben 7%-kal emelkedtek a vendégéjszakaszámok, Egerszalókon az összes szálláshelyet figyelembe véve az emelkedés 9,5%-os volt.
Újabb ötcsillagos szálloda lett Mészáros Lőrincé
Mészáros Lőrinc megszerezte Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodáját, az Andrássy Rezidencia Wine & Spát.
Lemondott dr. Rubovszky András
A Gellért Szálloda egykori igazgatója, az MSZÉSZ tiszteletbeli elnöke – 2017 március 1-jével lemondott a Szövetség Etikai Bizottságának elnöki posztjáról.
Jóval kevesebb pénz áramlott be tavaly a hazai szállodapiacra
Magyarországon közel 50 millió euróval kevesebb hotelbefektetési tranzakció köttetett tavaly, mint 2015-ben.
Személyi változások a Danubius-szállodák élén
A tavasz több személyi változást is hoz a Danubius Hotels Zrt. életében. A kiemelkedő szakmai tapasztalatokkal rendelkező Krausz György, a HungArena klaszterigazgatója májustól vonul nyugdíjba. A szakmát még felszolgálóként kezdő igazgató bejárta a ranglétrát, több mint 20 éves szállodaigazgatói múlt van a háta mögött. Helyét dr. Sükösdné Mózer Judit veszi át, aki a Flamenco-Budapest klaszterből érkezik a pesti szálloda élére.
40 százalékkal drágábbak lettek a nyaralók
Egy év alatt nagyjából 40 százalékkal emelkedett egyes területeken a nyaralók ára, főleg a Balatonon és Budapest környékén, így átlagosan 286 ezer forint a négyzetméterenkénti ár az otthonterkep.hu legfrissebb elemzése szerint.
Kiderült, melyek a tavalyi év legjobb hazai szállodái
Péntek este nyilvánosságra hozták a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által immár negyedik alkalommal meghirdetett Év szállodája 2016 verseny eredményét. Magyarország legjobb szállodái a Corinthia Hotel Budapestben gálavacsorán vehették át az elismerést.