Nicolas Sarkozy az AccorHotels igazgatótanácsának tagja lett 

Nicolas Sarkozy volt francia államfő az AccorHotels francia szállodaipari vállalat igazgatótanácsának tagja lett, ahol a nemzetközi fejlesztést kíséri figyelemmel - közölte a cég.

Tavaly is javította nyereségességét az Orbis 

Nyilvánosságra hozta 2016. évi eredményeit az Orbis szállodavállalat. A társaság minden mutatóját jelentősen javította a múlt év során.

Nicolas Sarkozy beszállt a szállodaiparba 

Nicolas Sarkozy volt francia államfő az AccorHotels francia szállodaipari vállalat igazgatótanácsának tagja lett, ahol a nemzetközi fejlesztést kíséri figyelemmel - közölte a cég.
Értékes nemzetközi elismerés a budapesti Kempinskinek

Értékes nemzetközi elismerés a budapesti Kempinskinek 

Bejelentették a 2017. évi minősítések hivatalos eredményét, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest újabb értékes elismerést kapott.

MSZÉSZ: rendkívüli tisztújító közgyűlés márciusban 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége tájékoztatja tagjait, hogy 2017. március 21-én rendkívüli tisztújító közgyűlést tart.
Miért gyülekeznek a fiatalok a Hotel Hungaria City Centerben?

Miért gyülekeznek a fiatalok a Hotel Hungaria City Centerben? 

Három, az idegenforgalom területén meghatározó szakma szakmunkástanulói mutathatják meg tudásukat a március 5-7. között megrendezendő 46. Danubius Tanulóversenyen. A szakmai utánpótlás-nevelés területén meghatározó eseményen a Danubius szállodai háziversenyeken legjobban szerepelt szakács-, cukrász- és pincértanulók mérik össze jártasságukat. „A verseny célja, hogy lehetőséget teremtsünk a tehetséges fiataloknak egy szakmai zsűri előtt történő bemutatkozásra, növelve a szakma vonzerejét korosztályuk többi tagja előtt is” – mondta Kovács Balázs, az eseményt megszervező Danubius Hotels vezérigazgatója.
Rekordszámú belföldi turista érkezett Hévízre tavaly

Rekordszámú belföldi turista érkezett Hévízre tavaly 

50 országból közel 230.000 vendég több mint 1.076.000 éjszakát töltött el 2016-ban Hévízen. Ezek a fő számok, de merüljünk el a részletekben! Honnan jöttek, meddig maradtak és mit kerestek a fürdővendégek?

Sajátos Valentin-nap egy felnőttbarát szállodában 

Valentin napján Peller Anna és Lukács Miklós művészházaspár helyezi el az első szerelem lakatot a 4 csillagos ráckevei felnőttbarát szálloda lakatfalára. Ezt követően minden vendég kap lakatot, szerelme biztosítására.

Szárnyaló szállodák - itt a legfrissebb trend riport 

A legfrissebb trendriport szerint a szállodák forgalma, minden mutatószáőma rekord szintre emelkedett 2016-ban.

Luxus boutique resortot nyit az Orbis csoport Bosznia-Hercegovinában 

A fejlesztési stratégiájával összhangban az Orbis Group belép a bosznia-hercegovinai piacra a szarajevói régióban megnyíló MGallery by Sofitel Tarcin Forest Resort & Spa szálloda franchise szerződésének az aláírásával. A szálloda befektetője a Tarcin International Development Company d.o.o.

Kubában mindig történik valami 

A Kempinski a második negyedévben megnyitja első öt csillagos luxus szállodáját Kubában.

Online „okos” vegyszeradagolás – maximális mosási eredmény 

Az élet szinte minden területén naponta jelennek meg okos megoldások, melyek megkönnyítik, meggyorsítják a folyamatokat és biztosítják a könnyebb ellenőrizhetőséget. A technológiai fejlődés ma már a konyhai és mosodai vegyszeradagolás területén is lehetővé teszi, hogy több információval rendelkezzünk a berendezések működéséről, a felhasznált vegyszerek mennyiségéről.

11 új Hotelstars minősítés 

Újabb szállodák minősítéséről döntött a Hotelstars Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjegy Bíráló Bizottsága s ezzel tovább emelkedett a csillagok használatára jogosult magyar hotelek száma.

Interneten foglal szállást és repjegyet a magyar 

A Nielsen legfrissebb európai felmérése szerint honfitársaink túlnyomó többsége az interneten foglalja le szállását és repülőjegyét. A magyar adat még az európai átlagnál is magasabb. 

A luxuslakások bérleti piacán erősít az AccorHotels 

Az AccorHotels megkezdte az exkluzív tárgyalásokat a Travel Keys – a magánlakások turisztikai bérbeadásának egyik vezető piaci szereplője – 100%-os felvásárlásáról.

Több mint tízezer plusz vendéget várnak a sportturizmusban 

A magyar turizmusban 2017 a sport éve lesz. A minőségi budapesti szálláshelyek közel száz százalékos szobafoglaltsággal számolhatnak a júliusi vizes VB, a FINA idejére, de nem sokban különbözik ettől a kép a versenyt követő hetekben sem. A hasonló sportesemények kétszeresen is pozitívan hatnak a hazai sportturizmusra: egyrészről erős imázsépítő hatásuk következtében Budapest mint desztináció felértékelődik, másrészről pedig az átlagosnál magasabb fizetőképességű vendégek érkeznek nagy számban az országba – hangsúlyozta Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója.

Könyvtárhotel az új trend 

A posztmodern gondolkodás ma már nem kíméli a turizmust sem, hiszen egyre gyakrabban találjuk olyan világban magunkat, ahol nem léteznek szabályok, gyakorlatilag bármi lehetséges és elképzelhető.

Mellow Mood vezérek a legbefolyásosabbak között 

A Mellow Mood Group tulajdonos-ügyvezetőit, Sameer Hamdan-t és Zuhair Awad-ot egymás után negyedik alkalommal is a magyar turizmus 50 legbefolyásosabb személye közé.

Szállodai szobaajtókat zárt be a zsarolóvírus 

Ausztria egyik vezető szállodája elismerte, hogy zsarolóvírus áldozatává vált. A működésképtelenné tett számítógépes rendszer az elektronikus zárral felszerelt ajtókat sem engedte kinyitni, így a vendégek nem tudtak bejutni szobáikba.

A veronai ibis hotel helytállása a magyar gimnazistákat szállító busztragédia idején 

Január 21-re, szombatra virradóra borzalmas tragédiára ébredt az ország: pesti gimnazisták síbusza égett ki hazafelé, az olasz autópályán, Verona közelében.

Tovább maradnak a szálláson a kutyával érkező vendégek 

Egyre nő az állatbarát szálláshelyek száma - közölte Glázer Tamás, a bükfürdői Caramell Premium Resort igazgatója.

Gyerekmentes Valentin-napkor a miskolctapolcai tophotel 

Az AVALON RESORT & SPA meglépi, amit sok szálloda még nem mer: Valentin-naptól hétvégéig nem enged be 18 éven aluliakat a miskolctapolcai luxusszálláshelyre.

Különleges kiállítás a debreceni MODEM-ben 

New York, Berlin, Bécs és Budapest után Debrecenben "Think Global, Build Social!" címmel megnyílt a MODEM-ben az a kiállítás, amelynek során építészek hagyják ott megszokott komfortzónájukat, hogy a kényelmes tervezőiroda helyett a kőkemény valóságban, természeti katasztrófák helyszínén, menekültek vagy a mélyszegénységben élő honfitársaik között építsenek számukra új otthont vagy egyéb más projektet.

Német szállodai befektetőcsoport sikere Amerikában 

Az európai érdekeltségű Union Investment-nek három tengerentúli szállodája közül kettőt díjaztak egy Los Angeles-i rangos szakmai díjkiosztón.

Hilton Garden Inn szálloda nyílik Budapest belvárosában 

A Hilton szállodavállalattal kötött franchise-megállapodás keretében nyitja meg Hilton Garden Inn Budapest City Centre néven a lánc első szállodáját az országban az Accent Hotel Management. A fővárosban egyedülálló elhelyezkedést kínáló 214 szobás hotel a Hilton harmadik szállodai egysége lesz Budapesten.

Létrejött az Airbnb-sek szövetsége 

Szövetséget hoztak létre a rövid távon, szálláshely-közvetítő oldalakon - például az Airbnb-n - keresztül kiadott lakásokat üzemeltető cégek, a szervezetet hamarosan bejegyzi a bíróság. A Felelős Rövid Távú Lakáskiadók Szövetsége önszabályozó testületként működik majd, és keresi a kapcsolatot a törvényhozókkal is a szabályok ésszerű, előremutató alakítása érdekében - mondta Rege Mihály, a szövetség egyik elnökségi tagja.

A pesti Aria Hotel óriási díjat söpört be 

A TripAdvisor utazói a világ legjobb szállodájának választották az Aria Hotel Budapestet.

Astoriások találkozója 

A Hotel Astoria egykori dolgozói 2017. február 24-én tartják következő találkozójukat.

Rendkívüli közgyűlést tart a Szállodaszövetség 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége rendkívüli közgyűlést tart 2017. február 21-én a Continental Hotel Budapest szállodában.

Nagymértékű fejlesztésbe kezdenek a müncheni Hiltonnál  

A Hilton Munich City tulajdonosai, az Union Investment nemzetközi befektetőcég felújítja a szállodát - erről írtak alá a napokban megállapodást. Céljuk a hotel átpozícionálása: München egyik vezető üzleti szállodájaként szeretnék majd ismét megnyitni.

W hotel lesz a Balettintézetből 

Az évekkel ezelőtt beharangozott luxushotel várhatóan 2020-ban nyitja meg kapuit a Balettintézetben.

Bezárt a Hotel Korona, panzióban folytatják az üzemeltetők 

Január 17-én Facebook-posztban köszönt el vendégeitől és partnereitől a háromcsillagos hajdúszoboszlói Hotel Korona vezetősége és teljes csapata.

Magasabb kategóriába lépett a Hotel Kumánia 

A kisújszállási szálloda december óta használhatja a 3* superior elnevezést.

3,5 napra növelné az átlagos tartózkodási időt a BFTK 

Évértékelő összefoglalót készített a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, amelyből az is kiderül, hogy a tavalyi 2,5-ről 3,5 napra növelnék a turisták átlagos tartózkodási idejét. 

16 százalékos plusz a novemberi vendégéjszakaszámban 

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16,5 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,3 százalékkal emelkedett tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz képest, együttvéve 16,4 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Elnöki teendők átvétele a Hotel Presidentben 

Mivel Niklai Ákos december 31-vel váratlanul lemondott MSZÉSZ (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) elnöki posztjáról, e megváltozott helyzetben megkülönböztetett figyelem kísérte a hazai szállodások legnagyobb érdekképviseleti szervének idei első ügyvezetői megbeszélését, majd az azt követő választmányi ülést január 11-én.

A Waldorf Astoriába készül? Akkor igyekezzen! 

Kevesebb ikonikus szálloda van a világon, mint a New York-i Waldorf Astoria. A hotel tulajdonosai most azonban úgy döntöttek, hogy február végén bizonytalan ideig bezárják a luxusszálláshelyet, adta hírül a businessinsider.com portál. És bár mind a mai napig lehet foglalni a házba szálláshelyet - a hírt egyelőre a kínai tulajdonosok nem cáfolták.

Már az első emeletét építik a ferihegyi szállodának 

Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése - mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Elkészült a brazil sztárépítész szállodája Rióban 

Megnyílt Rio de Janeiro ikonikus luxusszállodája, a Hotel Gran Melia National, a korábbi National Szálló immár húsz éve bezárt épületének átépítésével.

Érezze magát értékesnek! 

A szállodaipari vállalat a közös célok érdekében az együttműködő légkör megvalósítására helyezi a hangsúlyt új szervezeti kultúrájában. Az újítások bátorítása és a munkatársak felhatalmazása mellett a hibázás is megengedett, hiszen abból is tanulni lehet.

Elhunyt dr. Gellai Imre 

2017. január 6-án, 84 éves korában elhunyt a hazai turisztikai szakma egyik meghatározó képviselője, dr. Gellai Imre.

A Caramell erősít a MICE területen 

Stratégiai megállapodást kötött a bükfürdői Caramell Premium Resort és a MICE szegmenst képviselő egyik hazai portál.

Az Európai Bizottság felmérést végez a szállodák és az OTA-k közötti kapcsolatról 

A HOTREC – az EU tagországainak szálloda és vendéglátó szövetségeinek ernyőszervezete, amelyben Magyarországot az MSZÉSZ képviseli – tájékoztatása szerint az ún. Digitális Piacstratégia témában az Európai Bizottság tanulmányt szándékozik készíteni azzal a céllal, hogy megismerje az online foglalási platformok és a szolgáltatók (szállodák) közötti kapcsolatokat.

Zöld úton a Corvin Hotel Budapest 

A IX. kerületi szálloda mélygarázsában már az elektromos autókat is lehet tölteni.

Áprilisban nyílik Dubrovnik új ötcsillagos szállodája 

A Royal Blue Hotel közvetlenül a tengerparton, 81 szobával és igazi luxussal várja az utazókat.

Ideje másképp nézni a vadalmára 

Ha eddig csak átnéztél rajta, amikor jártadban-keltedben eléd került egy vadalmafa, mostantól ne tedd! A vadalma lett ugyanis 2017-ben az Év Fája. Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán a vadalma jött, látott és győzött:  ez lett a 2017-es Év Fája.

Véget érhet az Airbnb sikersztori 

2018-tól változnak a brit főváros lakáskiadási szabályai, így az Airbnb elvesztheti ottani forgalma akár harmadát is.

Januárban foglalkozik az MSZÉSZ az új elnök megválasztásával 

Január 11-én tart elnökségi és választmányi ülést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) ügyvezető elnöksége, ahol foglalkozni fognak az új elnök megválasztásával, ami a szervezet működési szabályzata szerint történhet - mondta Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!