42 külföldit vittek kórházba egy budapesti hotelből

Először ételmérgezésre gyanakodtak, később azonban ennek lehetőségét kizárták.

A fővárosi Best Western Hotel Hungariában nem történt ételmérgezés - szögezte le kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében a szálloda.

Előzőleg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatója, Müller Péter azt közölte, hogy ételfertőzés gyanújával vittek hozzájuk 42 külföldi állampolgárt, főleg fiatalokat.

A Best Western Hotel Hungaria közleményében viszont kiemelte: a szállodában jelentkező megbetegedések mögött nagy valószínűség szerint fertőző betegség áll, mivel a szállodába étkező csaknem 400 vendég közül csupán egyetlen turistacsoport tagjai közt jelentkezett rosszullét.



Mint írták: az érintett csoport előző este érkezett, és az első megbetegedéseket már másnap délelőtt 10 órakor jelezték. Az egészségügyi hatóságok elvégezték a szükséges vizsgálatokat és a szakértők megerősítették, hogy az ételmérgezés lehetősége kizárt - emelte ki a szálloda, hozzátéve: a fertőzés terjedésének megakadályozására megtették a szükséges óvintézkedéseket. A Hotel Hungaria a Best Western szállodalánc szigorú üzemeltetési sztenderdjei szerint működik, melyek betartását rendszeres hatósági ellenőrzések igazolják - írták közleményükben.

A Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet korábbi tájékoztatása szerint a kórházukba érkezett betegek közül 40 fiatalkorú, ketten felnőttek. A betegeket hányás, hasmenés, láz miatt vették fel a kórházba. Kezelésük, kivizsgálásuk folyamatban van. A betegek általános állapota jó, többségük várhatóan 1-2 napon belül elbocsájtható a kórházból. A járványügyi vizsgálatot Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve végzi - írták.

Forrás: MTI


Az egész hétvége a kutyabarátságról szól a tokaji ötcsillagos házban

Az egész hétvége a kutyabarátságról szól a tokaji ötcsillagos házban 

Ezzel hívja fel a figyelmet a felelős állattartásra a Minaro Hotel Tokaj MGallery.
Az Accor hűségprogramja immár százmilliós tagsággal rendelkezik

Az Accor hűségprogramja immár százmilliós tagsággal rendelkezik 

A szállodacsoport globális hűség- és kedvezményprogramja most köszöntötte százmilliomodik tagját.
Határmenti családbarát szálloda az Accent Hotels portfóliójában

Határmenti családbarát szálloda az Accent Hotels portfóliójában 

Olyan megoldásokkal, amelyek a gyerekkel érkező vendégek kényelmét szolgálják.
Így állnak a foglalások eddig a tavaszi időszakban

Így állnak a foglalások eddig a tavaszi időszakban 

A Szallas.hu legfrissebb adatai szerint.
Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban

Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban 

Sikeresen lezajlott a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének éves közgyűlése.
Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels

Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels 

Magyarország piacvezető független szállodaüzemeltetője öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.
A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség

A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség 

Először kapott egy vendégház Alvásbarát Kiválóság Díjat.
Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére

Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére 

A nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz a hétvégén a belföldi utazás is.
Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett

Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett 

Balatonfüred egyik ikonikus épülete, az egykori Rodostó-villa, Petit Bois Füred néven új életre kelt.
A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen

A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen 

A Novotel számos új európai egységét nyitja 2025-ben. Mutatjuk, hol milyen házat nyit a nemzetközi szállodalánc.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.