A muzsika hangja

Lakatosék hosszas vívódás után 1988-ban végleg Kanadában telepedtek le. István, az idehaza már neves muzsikusként számon tartott családfő éttermekben játszott, aztán a család beszállt egy gasztronómiai vállalkozásba: Montrealban egy tekintélyes, százfős éttermet működtettek…

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Bangó Margit, Járóka Sándor is fellépett náluk, István is gyakran elővette a tokjából a hegedűt. Nejével, fával közösen hétből hat napot voltak az étterem- ben, muzsikáltak, a vendégeikkel foglalkoz- tak, azonban mivel alaposan megváltoztak a bérlés feltételei – odébbállt a család.

A PAPRIKÁS CSIRKÉT IMÁDJÁK A KANADAIAK

Ez még 1996-ban történt, utána csak a mű- vészetnek, a muzsika hangjainak éltek. Azonban 2011-ben adódott egy új lehetőség, és azóta bérlői egy 20-25 fő befogadására alkalmas kis üzlethelyiségnek abban a fes- tői házban, amely Montreal hangulatos művésznegyedében, a Plateau szívében áll. Egy magyaros vacsorázóhelyet működtet itt a család, étlapjukon négy-ötféle étellel: van gulyásleves, hús- vagy zöldborsóleves, paprikás csirke galuskával, töltött káposzta vagy paprika, lecsó és desszert.

PALACSINTA, MINIKONCERTTEL

Szombat estére mindig már jó előre lefog- lalják a Budapest Roma Restaurant-ba a he- lyeket, ilyenkor ugyanis a családfő, gyakran brácsaművész fával közösen, élő zenével szórakoztatja vendégeit. Egyrészt ünnep- lik, hogy szeretett vendégeikkel együtt le- hetnek, másrészt azt, hogy abból „főznek”, amihez a legjobban értenek: imádják és értik a magyar konyhát, zsigereikben érzik a cigánymuzsikát, de emellett persze tőlük aztán nyugodtan kérhetnek akár Brahmsot, Paganinit, Bartókot, Kodályt, operettet vagy bármi más zenei műfajt vacsoravendégeik – közel száz műből áll a családi repertoár.

CSALÁDBAN MARAD

Apa és fa azt vallja, nem kell ahhoz a szülő- földig utazni, hogy beszerezzék a főzéshez a hozzávalókat: pirospaprikát, kolbászfélé- ket a sarki magyar hentestől vesznek, ro- pogós fehér kenyeret egy portugál pékség- ből, a nagybani piacra mennek húsféléért, amelyből maguk darálják le a tölteléknek valót. Lekvárokat és kovászos uborkát ott- hon készítenek, ahogy fűszernövényeket is maguk termesztenek. Vendégkörük nagy része visszatérő, hiszen aki egyszer megkóstolja Lakatosék főztjét, úgy érzi, egy kedves, bohém, intelligens magyar család- hoz érkezett vendégségbe, amely azonnal befogadta őt, és még zeneszóval is köszönti.


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.