A Virgin betört a szállodaiparba is

Utcai árak a minibárban, jazz a spában - a Virgin óriásvállalat első szállodája sok mindenben különbözik a hagyományos hotelektől.

A Virgin első szállodája Chicagóban nyílt meg januárban, és többek közt a minibárt illetően is kivételes szolgáltatásokat ígér. Azt ugyanis a hagyományos finomságokkal töltik fel, de ezek árai már közel sem hagyományosak. Egy csomag M&M’s például mindössze egy dollárba kerül, egy üveg jó minőségű vörösbor 24 dollár, 2,25 dollárból pedig akár meg is reggelizhetünk a szekrény tartalmából. Az árak úgynevezett „utcai árak”, tehát a hotel a Chicago üzletei által kiszabott árakat alkalmazza a házon belül is.

A hotel menedzsmentje komoly elhatározásra jutott, eszerint a többi szállodával ellentétben a kinti árakkal egyenértékű árszabást valósít meg. A food & beverages részleg igazgatója állítólag gyalog, tollal és jegyzetfüzettel a kezében útnak indult, és felmérte a negyedben található árucikkekért kért összegeket, majd ehhez igazította a szálloda árait is.

A minibár árcsökkentése egyike azoknak a dolgoknak, melyet a ház annak érdekében tett, hogy kiküszöböljék a szállóvendégeket gyakran ért méltatlanságokat, túlzásokat. A szélessávú internet használata nem jár semmilyen plusz költséggel, és a wifihez való csatlakozás is gyors és egyszerű.

A nagy múltú ingatlan

A ház Chicago központ üzleti negyedében található, és a régi Dearborn Bank épületében kapott helyet. A mai dizájn ötvözi a régit a Virginre jellemző modernitással, de a földszinten jelenleg is megfigyelhetők a bank pénztárjai, a check-in pult pedig az egykori szivarbárban kapott helyet.

Az épület eredetileg tehát üzleti célból épült, de az olyan részletek, mint a mennyezet kifinomult díszítőelemei, az aranyozott sárgaréz liftajtók – melyek eredeti formában maradtak fenn – kiemelték a sorból. Az átépítés során, a lakószinteken több egykori irodai ajtót érintetlenül hagytak, ez egyike az épület különleges adottságainak.

A mai trendeknek megfelelően minden emeleten állatbarát szobák is rendelkezésre állnak – ezeket egy-egy, az ajtó előtt ülő, szófogadó kutyát mintázó szoborral jelzik.

Minden (női) igényt kielégítő lakrészek

Nem is szobákról van szó, hanem inkább amolyan több helyiségre osztott lakórészekről. Minden szoba legkevesebb két külön részt foglal magában: egy alvóhelyiséget és egy kisebb teret, ahol a ruhákat lehet tárolni, illetve készülődni lehet, így a szobák tágasabbak, otthonosabbak a Chicagóban igénybe vehető sztenderd szállodai szobáknál.

A szobákat elsősorban a nők elvárásai alapján rendezték be. Richard Branson, a Virgin alapítója szerint egy nő által jóváhagyott enteriőr nagy valószínűséggel a férfiak tetszését is elnyeri. A fürdőben például a szabályozható világítás segíti a hibátlan smink elkészítését, ha pedig ez nem lenne elég, a zuhanyzófülkébe beszerelt pad megkönnyíti a szépségápolás folyamatát.

A szobákban található okostévék könnyedén kapcsolódnak a Netflixre, de ízlésüknek megfelelő filmet is választhatnak a vendégek. A szállodában bérelhető Tesla elektromos autókkal pedig két mérföldes körzetben bárhová el lehet jutni.

Miss Ricky’s, mályvacukor és a felhőkarcolók

A ház öt különböző étkezési lehetőséget ajánl. A Miss Ricky’s például, amely a földszinten található, az angol és amerikai ízlést ötvözi, a háttérben egy vetítőszoba fekete-fehér filmeket vetít. Az elnevezés Richard Branson édesanyja iránti hódolatát tükrözi, aki fiát még mindig Rickynek szólítja. Az étteremben tejturmixok, mályvacukorral töltött fánk, sült banán és juharsziruppal tálalt bacon is kóstolható. A Two Zero Three egy különleges kávézó, ahol a helyi kávékülönlegességektől a vörösborokig széles kínálatból lehet választani.

A második emeleten került kialakításra a Commons Club, itt minden este a 6 és 7 óra közötti „happy hour” keretében ingyenes az italfogyasztás a hotel vendégei számára. A legtöbb szállodával ellentétben itt nem olcsóbb italokból, hanem magas minőségű borok, sörök és koktélok közül válogathatunk. A tetőtéri, nyitott terasszal rendelkező bárból páratlan kilátás nyílik Chicago felhőkarcolóira.

Jazz szól a spában

A mai spa területén egykor a bank elnökének irodája állt. Itt látható egy csodás tölgyfa kandalló, melyet díszes márvány keretez. A legtöbb szállodával ellentétben a Virgin Hotel fürdőjében jazz szól. A manikűr alatt pezsgőt kortyolhatnak a vendégek, de törökihletésű hammamot is kipróbálhatják.

A Virgin Hotels tovább terjeszkedik 
A Virgin Hotels 2010-ben, New Yorkban alakult. 2011-ben vásárolták meg a régi Dearborn épületét Chicagóban, mely 2015 januárjában, első szállodájukként nyílt meg. New Yorkban 2017-ben, Nashville-ben 2016 nyarán nyílnak további szállodák. 2025-re 20 helyszínen kívánnak jelen lenni.


Forrás: Yahoo.com


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.