Accor: gyengén teljesítenek az európai házak

2005 első féléve az Accor csoport portfoliójában található üzletágak 75 százalékának jó eredményeket hozott.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Accor konszolidált bevételei 6,8 százalékkal 3,643 millió euróra nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest. Az árfolyamváltozást is figyelembe véve 5 százalékos emelkedést könyvelhet el magának a cég. A bevételek a második negyedévben növekedtek nagyobb ütemben, a húsvéti időszakot figyelmen kívül hagyva (amely 2004-ben áprilisra, idén pedig májusra esett) a második negyedéves növekedés 5,6 százalékos volt, míg az első negyedben 4 százalékkal emelkedtek a bevételek. A gyorsabb növekedés főként a csoport európai magas és közepes kategóriájú szállodáinak köszönhető. A bevételek növekedésében a szálloda terjeszkedése közel 4,3 százalékban játszott szerepet. Az Accor az első félév alatt 101 szállodát (12 431 szobát) nyitott, amelynek 80 százaléka franchise, vagy menedzsment szerződés keretében üzemel. A 20 százalék egy részére haszonbérleti szerződést kötött a csoport, másik része pedig Accor tulajdon. Az új szállodák 60 százaléka az alacsony, 40 százalék pedig a közepes és magas kategóriájú brandek alatt fut. Az olcsóbb kategóriájú szállodák az USA-ban 4,8, az USA-n kívül 4,3 százalékos növekedést értek el az első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest. Az európai kontinensen kívül található közép- és felsőkategóriás házak 6,6 százalékkal produkáltak több bevételt. A szegmens európai teljesítménye továbbra is gyengének mondható, bár a második negyedév a javulás jeleit mutatja.

    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.