Az AccorHotels a nőkért

Az AccorHotels, ezáltal az Orbis Csoport is egyike azon 10 vállalatnak világszerte, melyet aktív résztvevőnek választottak a #HeForShe kampányban. A kezdeményezés célja, hogy bevonja a férfiakat a nők helyzetének a javításába és olyan intézkedések szülessenek, melyek növelik a nemek közötti egyenlőséget. A kampány arca Emma Watson.

A #HeForShe kampányban való részvétellel az Orbis Csoport és az AccorHotels 9 másik vállalattal, 10 egyetemmel és 10 ország kormányával, amelyek mind az ENSZ „UN Woman” szervezete által kerültek kiválasztásra, elkötelezte magát a 2017-re kitűzött célok megvalósítása iránt. Az Orbis Csoporton belül a szállodaigazgatók 40%-a nő.

“A vegyes csapatok egyszerűen jobban teljesítenek és több innovációt és kreativitást nyújtanak. Ebben van a sokszínűség ereje. Ezért meggyőződésem, hogy minden férfi kötelessége, hogy támogassa a nőket a karrierjük építésében. Ezért támogatom a #HeForShe kampányt! Szeretném, hogy ne csupán csatlakozzanak a kampányhoz, hanem hirdessék is a sokszínűséget először azzal, hogy megértik a nők helyzetét” – nyilatkozta Gilles Clavie, az Orbis S.A. elnök-vezérigazgatója.

Március 8-án a Nemzetközi Nőnapon az Orbis Csoport publikált egy videót a #HeForShe kampány részeként, mely bemutatja azokat az értékeket, melyek a spotban szereplő, különböző országokban és különböző menedzseri pozíciókban lévő 5 férfit jellemeznek. Emellett a vállalat interjúsorozatot készített a csoport kiválasztott munkatársaival, melyek megjelennek a vállalat weblapján.

{youtube|id=qAQYjkWJ_Gw}

Az Orbis Csoport céljai 2017 végéig

• A férfi munkatársak motiválása a #HeForShe kampányban való részvételre:
- Cél: 2000 férfi munkatárs részvétele a #HeForShe kampányban;
- Férfiak bevonása és részvétele a „Women at AccorHotels Generation” (WAAG) nevű vállalati hálózatban és elérni, hogy a WAAG hálózat tagjainak a 35%-át férfiak adják.

• A fizetések terén lévő egyenlőségre és a nők képviseleti arányának növelésére való törekvés:
- Fenntartani a női szállodaigazgatók 40%-os arányát;
- Fenntartani a nők magas arányát az Orbis S.A. vezetőségén belül (jelenleg az Orbis S.A. Központ menedzsereinek a 60%-a nő);
- Törekedni, hogy minél több nő kapjon helyet az Orbis S.A. felsővezetésében.

• Ismereteink további bővítése az „ideális munkatárs” és a változásban lévő szállodaipar tekintetében:
- A női vendégek aránya az AccorHotels Csoporton belül a 2000-ben tapasztalt 26%-ról 34%-ra növekedett 2013 végére és valódi kihívássá vált, mivel korábban a szállodaipart főleg férfiak vezették.

Az Orbis Csoport támogatja a nőket

A WAAG (Women At AccorHotels Generation) hálózat az Orbis Csoportnál, illetve az AccorHotelsnél dolgozó nőkből áll. Az Orbis Csoportnál a szállodaigazgatók 40%-a nő, ami az AccorHotels globális közösségen belül a legmagasabb arány. A WAAG hálózat célja, hogy megerősítse a vezetői képességeket, jobb munkakörülményeket és kölcsönös inspirációt teremtsen. Workshopok, meetingek és mentoring programok sorozata épült ezen célok köré.

 


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.