Bacilusok rejtőznek a hotelszobákban?

A tévé távirányítója és az ágy melletti lámpa kapcsolója a legszennyezettebb, míg a fürdőszoba kilincse a legkevésbé szennyezettebb tárgynak bizonyult az amerikai kutatók felmérésben.

A Houstoni Egyetem munkatársai az Egyesült Államok három államának (Texas, Indiana, Észak-Karolina) kilenc szállodájában vettek mintákat a szobák különböző pontjairól, majd laboratóriumban ellenőrizték, hogy mekkora volt baktériumszennyezettségük.
    A legtöbb baktériumot a szobákon belül a tévé távirányítóján és az ágy melletti lámpa kapcsolóján találták. Mint Jay Neal, az egyetem mikrobiológusa elmondta, az otthoni távirányítókon is hasonlóan sok baktérium lehet, ám egy szállodai szobában idegen kórokozókkal lehet találkozni, amelyek nagyobb valószínűséggel okoznak betegséget. Magukat a vizsgálatokat Neal egyetemi hallgatója, Katie Kirsh folytatta le tanára irányításával, eredményüket egy San Franciscó-i mikrobiológiai konferencián vasárnap ismertették - közölte a HelathDay című ismeretterjesztő portál.


    Összességében a legszennyezettebbnek a felmosó eszköz, különösen a rongy (mosófej) bizonyult: annak révén egyik szobából a másikba is átkerülhetnek a kórokozók.
    Egy-egy szobán belül a legkevesebb baktérium az ágyak fejtámláján, a függönybehúzó rúdon és - meglepő módon - a fürdőszobai kilincsen volt. Összességében 2-10-szer több baktériumot - köztük veszélyesebb, koliform baktériumokat is - találtak a különböző szállodai szobákban a kórházi kórtermekhez engedélyezett számhoz képest. 
    Fontos azonban tudni, hogy a kórokozók jelenléte nem feltétlenül okoz betegséget: egészséges immunrendszerű ember számos baktériummal találkozik a mindennapokban, amelyektől nem betegszik meg.

Forrás: MTI


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.