Borok, libák, szállodák

Csaknem száz hazai pincészet borai, liba- és egyéb ételkülönlegességek, négy vidéki szálloda séfjei, lakosztályétterem, borkurzusok és koncertek várják az idén Borok, libák, szállodák alcímmel meghirdetett Márton-napi Borfesztiválra látogatókat a Gellért Szállóban november 7. és 9. között.

A negyedik alkalommal megrendezett fesztivál ebben az évben több újítással is jelentkezik - közölték az MTI-vel a szervezők. Tájékoztatásuk szerint a pénteki és szombati fesztiválnapokon csaknem száz hazai borászat vonul fel legjobb tételeivel úgy, hogy a két nap kiállítói listája között csupán minimális lesz az átfedés. Pénteken a Bor és Piac magazin válogatásában jelennek meg a kiállítók, míg szombatra a Bortársaság hívott meg válogatott borászatokat, a Borjour csapata pedig mindkét este mesterkurzusokkal várja a borokkal mélyebben is ismerkedni kívánókat. A Gellért Sólet bár mellett a több mint tíz, gondosan kiválasztott gasztrokiállító között ott lesz többek között a Bükki Sajtos, a Sarki Fűszeres, az Aranyszarvas és Raj Ráchel.

Az Öt szálloda séfjei és borai elnevezésű menüsorokhoz a Gellért négy olyan vidéki hotel séfjeit hívta meg, melyek elismertek minőségi gasztronómiájukról és Magyarország borvidékein működnek; a házigazda szálloda mellett a veszprémi Hotel Villa Medici, a tarcali Andrássy Rezidencia Wine and Spa, a bázakerettyei Bonne Chance Restaurant and Hotel és a sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostor séfjeinek alkotásai lesznek kóstolhatók.

A fesztivál alkalmából a lélegzetelállító kilátást nyújtó, negyedik emeleti 422-es deluxe apartmanban lakosztályétterem nyílik: a limitált létszámú, prémium kategóriás vacsorán Héjja László séf libamáj-fantáziájához pénteken Németh Ágnes, a VinCE Magazin főszerkesztője, szombaton pedig Árvay Angelika tokaji borásza ajánlja a borokat. Mindkét nap 22 óra után kezdődik a Márton-napi after-party a Gellért Fürdő csarnokában, ahol a borbár és a fröccspavilon mellett hajnali 2-ig a zenéé lesz a főszerep, koncertekkel és dj-vel. Fellép az Ocho Macho, az Ivan and the Parazol, a Blahalouisiana Fluor Tomival és a Honeybeast. Vasárnap a Márton-napi Sunday Brunch zárja a borfesztivált, a Hotel Astoria vendégszereplésével. Az ételeket Liszkay-borok, illetve a zongoránál maga Liszkay Mihály kísérik.

Forrás: MTI


„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.