Célegyenesben a négycsillagos gunarasi hotel építése

Ez év októberében várható az átadása annak a négycsillagos gyógy- és konferenciaszállodának, amely a Dombóvár-gunarasi gyógyfürdő területén épül. A 94 szobás, jelenleg Gunaras East & West Spa Resort néven futó hotel - melynek végleges elnevezéséről hamarosan döntés születik – szakmai projektmenedzsere, Dr. Kovács Tibor, aki pályafutása során több színvonalas hotel (Hotel Kikelet, Pécs, Hotel Dráva, Harkány, Hunguest Sun Resort, Montenegró) fejlesztésénél, majd nyitásánál bábáskodott korábban.

Az tavaly év elején indult, tervezetten 1,9 milliárd forintból megvalósuló beruházáshoz 570 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a fürdő tulajdonosa. A fejlesztés különlegessége, hogy a hotel és a fürdő közös tulajdonban van, a szálloda is a fürdő területén valósul meg, így a szállóvendégek ingyenesen léphetnek be a fürdőbe.  A szállodában 200 férőhelyes étterem, két, egyenként 80 fős, de egybenyitható konferenciaterem, valamint két 30 székes tréningterem is várja majd a rendezvényturistákat. Business center és gyereksarok is készül, lesz lobby bár és presszó az épületben. A szálloda falai már állnak, a belsőépítészet,burkolás, bútorozás van még hátra. A hotel különlegessége, hogy a szobák 90%-a teraszos. Lesznek összenyitható, kádas, zuhanyzós és akadálymentes szobák, és belső squashpálya is épül a hotelben. Dr. Kovács Tibor véleménye szerint a szálloda egyedi kínálatot jelent majd a régióban elhelyezkedése, építészeti megoldásai és színvonalas szolgáltatásai miatt egyaránt.  

A fürdőben jövőre várható egy holisztikus szemléletű fürdőház építése, ahol élményelemek, gyerekmedence és szaunavilág és várja a látogatókat, akik ugyanitt három keleti fürdőkultúrával - hammam, indonéz és thai spa, onsen - is megismerkedhetnek.


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.