Csaknem 3000 ággyal bővülhet 2009-től a balatoni kapacitás

A válság ellenére sem kellett hozzányúlni a 168 balatoni település fejlesztését elősegítő állami és uniós forrásokhoz, így továbbra is rendelkezésre áll a 160, illetve a 27 milliárdos keret - mondta a Napi Gazdaságnak Suchmann Tamás, a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Hozzátette, jelenleg is zajlik a tavalyi pályázatok elbírálása. Úgy véli, a tó körül többek között ezért nem uralkodott el a fejlesztők körében a pesszimizmus. Az elnök szerint a Balaton amúgy sincs rossz helyzetben, ugyanis mind a fejlesztők, mind a szolgáltatók pontosan tudják, hogy a válságban erősödhet a belföldi turizmus, ami kifejezetten jó pozícióba helyezi a térséget. Emellett az elnök úgy látja, soha nem álltak még elő annyi használható és kreatív ötlettel az önkormányzatok a pályázati keretek elköltésére, mint most. Mindenki lehetőséget lát a saját körzetében.

A fejlesztéseket illetően az elnök megjegyezte, ebben az évben öt új szálloda építése kezdődhet meg a Balaton déli partján és nyolc panzió-, illetve 2000 szállóhelykapacitás-bővítés az északin. Ezek munkálatai idén mindenképpen elkezdődnek, a fejlesztések átfutása 18 hónap. A Balaton lassan, de biztosan magához tér, amiben nagy szerep hárul a térség legnagyobb fejlesztőjére, az SCD-re. Suchmann Tamás úgy számítja, az elmúlt két évben összesen 24 négycsillagos szálloda épült a tó körül. Emellett számtalan 30-50 szobás, közepes panzió nyitott, ami alapvetően megváltoztatta a régió egyes részeinek arculatát. Ugyanakkor sok helyen megmaradtak a huszonöt-harminc évvel ezelőtti létesítmények, amelyek aligha vonzzák a turistákat.

Ha az elmúlt évek fejlesztési trendje töretlen marad, akkor öt-tíz éven belül (a nagy beruházásoktól függően) végbemehet a balatoni térség "kicserélődése". A Regionális Fejlesztési Tanács adatai szerint jelenleg csaknem ezer projekt vár indulásra és a szám napról napra nő. A regionális tanács a Balaton-törvény elfogadását követően egy projekttérképet kezdett el rajzolni, amelyen a legkisebb boltfejlesztéstől a legnagyobb szállodaépítésig szerepelnek a beruházások. A munkát tavasszal szeretnék lezárni, ezt követően számszerűsítik, hogy milyen összegű befektetés várható belátható időn belül a Balaton körül. Nyilván nem mindegyik beruházás valósul meg, de az összegzés elég pontos képet adhat a trendről. (Napi Gazdaság)


Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.