Egyedi kikötői szálloda lesz Balatonfenyvesen

Élményközponttal egybekötött 18 szobás hotelt kap a Balaton egyik legnagyobb kikötőjének ígérkező Fenyves Yacht Club. Az egész évben működő több mint 300 hajóhelyes kishajó kikötő komplexum olyan szárazföldi hotellel bővül, mely nem csak a vitorlások, hanem minden Fenyvesre látogató kikapcsolódását szolgálja. A projekt megvalósulását az Európai Unió 393 millió forintos támogatással segíti.

A tervezett ütemezés szerint halad a Fenyves Yacht Club Hotel építése, mely szerves részét képezi a kivitelezés alatt álló élménykikötőnek. A 18 szobás, teljes ellátást biztosító hotelrész mellett rendezvények és konferenciák megtartására is alkalmas élményközpont és gasztronómiai különlegességeket kínáló étterem várja a kikötő vendégeit. A beruházás 393 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

A hotel egy olyan különleges, közel 450 méteres, több mint 300 hajóhelyes modern kikötő mellett fekszik, amelynek keleti mólója a nagyközönség által is bejárható lesz. Ennek a mólónak a végén kialakított közforgalmi nagyhajókikötőnek köszönhetően Balatonfenyves bekapcsolódik a személyhajó forgalomba, így nem kell hajótulajdonosnak lenni annak, aki a hotelt, és a hozzá kapcsolódó komplex szolgáltatásokat szeretné kipróbálni. Akik a hotelben keresnének szórakozási lehetőségeket, az élménypincében bowling, biliárd és darts játékokat próbálhatnak ki.

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere szerint olyan szálloda nyílik ezzel a Balaton dél-nyugati medencéjében, mely a térség vonzerejének megerősítése mellett a tavi turizmus fókuszát is Balatonfenyvesre helyezi. A kikötő területén működő két étterem gasztronómiai kínálatáért az elismert mesterszakács, Segal Viktor felel. A szakember elmondta, hogy az ételek helyi alapanyagok felhasználásával, fúziós megoldásokkal készülnek, mellyel Balatonfenyves felkerülhet a gasztro-turisták térképére. A sokszínű kínálatot nyújtó éttermek mellett az év 365 napján pezsgő élet, a folyamatos programok, és az egymást támogató prémium szolgáltatások biztosítják, hogy a létesítmény a tó hajós- és élményközpontja legyen. 

Forrás: Vendég & Hotel Online


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.