Egyre mélyülő kutyabarátság Budapest első Hampton by Hilton házában

Hogy pontosabban szóljunk, nemcsak kutyákat, hanem más házikedvenceket is szívesen látnak a pesti belváros egyik új, idén ősszel megnyitott házában. Ahová "kutyás próbaalvásra" szerkesztőségünk is meghívást kapott. Naná, hogy éltünk ezzel a szokatlan invitálással.

Lehet félresiklani mellette, lehet kitiltani a négylábú kedvenceket a különböző szálláshelyekről, de attól a tény még tény marad: manapság a szálláskeresők részéről egyre nagyobb mértékű az a fajta igény, hogy olyan helyeket keresnek fel, ahol nyitottak a szálláshelyek, a vendéglátóegységek a kutyabarát szolgáltatásokra.

A Hiltonnál már tudják, mi a vendégmágnes egy kutyás utazónak

Szerencsére, mint kiderült az érkezésünkkor hallottak alapján, az amerikai alapítású Hilton-lánc működésének egyik alapvető célja, hogy valóban felejthetetlenné tegyék vendégeik számára utazásaikat - márpedig ennek sokszor központi eleme a házikedvencek társasága, azaz vendégeik szívesen osztoznak az utazás örömében négylábú családtagjaikkal is. Éppen ezért az idén ősszel megnyitott Hampton by Hilton Budapest City Centre szálloda a kutyabarathelyek.hu és a PetWiseCare csapatával  közösen mutatta be a média területéről verbuvált gazdiknak az új hotelt és annak kutyabarát szolgáltatásait. 

Amelyik ház még több vendéget szeretne - ott alap a kisállatbarátság

Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet segítségével végzett szeptemberi felmérése szerint a magyarországi háztartások 71 százalékában tartanak kutyát vagy macskát, sok esetben mindkettőt. Ennek tudatában a hazai szállásadók és vendéglátósok is igyekeznek lépést tartani az igényekkel. A Kutyabarathelyek.hu és a Szallas.hu még a koronavírus-járvány előtt készített felméréséből derült ki, hogy a kutyatulajdonosok kétharmada mindig, 20 százalékuk pedig általában a kutyájával utazik.

Az elmúlt években - főleg a pandémia idején - megnőtt a kutyatartók száma, a házikedvenc pedig szabadidős döntéseiket is erősen befolyásolja. A gazdik akkor tudják magukkal vinni nyaralni vagy kirándulni kutyáikat, ha a kiválasztott helyszínen rendelkezésre állnak a kutyabarát szolgáltatások. Több mint 10 éve dolgozunk azon, hogy az ország minél több szolgáltatója ki tudja szolgálni a kutyával utazók igényeit. Hiszünk abban, hogy egy jól nevelt és szocializált kutyának is helye lehet gazdija oldalán egy szállodában, és nagyon örülünk, hogy egyre több szálloda és turisztikai szolgáltató ismeri fel ezen vendégkör fontosságát”, mondta Máté Krisztián és Hornyák-Schmidt Zsófia, a kutyabarathelyek.hu alapítói.

A "Pet Friendly" elemre egyre többen sokan keresnek rá

Szintén a kutyás gazdik köszöntése alkalmával hallhattuk, hogy a Hilton számára prioritás, hogy biztosítsa vendégei kényelmét akár házikedvencekkel való utazás során is - ezért a szállodalánchoz tartozó hotelek közül ma már közel 6 ezer házuk kisállatbarát. Az előző év vizsgálatából kiderült, hogy a Hilton.com oldalán történő keresések során a “Pet Friendly” szűrő a harmadik leggyakrabban használt elem. Egy idei felmérésükből megállapították: a háziállat-tulajdonosok 90 százaléka gondol házikedvenceire, amikor arról dönt, hogy hol szálljon meg utazása során. Az is kiderült, hogy a gazdik 72 százaléka számára sokkal örömtelibb a háziállattal való utazás, mintha otthon hagyja, valakire rábízva kedvencét, amíg ő útra kel. Sőt, 68 százalékuk szállodában fog megszállni, amikor legközelebb háziállatával utazik.

Kutyaágy és kutyatál várja a négylábú vendégeket 

Az idén ősszel megnyitott első magyarországi Hampton by Hilton szálloda is mindent megtesz nemcsak vendégei, de kisállataik kényelméért is. A Budapest belvárosában található hotel 219 stílusos és kényelmes szobával várja vendégeit, a napot pedig a meleg reggelivel kezdhetik, amelyet minden esetben a szobaár tartalmaz. A házikedvencekkel érkezőknek a Hampton by Hilton többek között kutyatálat és kutyaágyat is biztosít a maximális kényelemért.

A Hilton számára a vendégek igényei szerepelnek az első helyen - épp ezért kiemelten fontos a szállodaláncnak, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a négylábú vendégek számára is: Az emberek szívesen viszik magukkal háziállataikat, amikor elutaznak. Vendégeink számára a minőség ekkor is fontos, a budapesti Hampton by Hilton pedig büszke arra, hogy a házikedvencekkel érkezőknek is a márkához hű szálláshelyeket tud biztosítani”, mondta fogadásunkkor Simon Beáta, a Hampton by Hilton Budapest City Centre értékesítési igazgatója.

Habzsi-dőzsi elleni jó megoldás, kutyabarát szállóvendégek

A Hampton by Hilton november 24-ei különleges programján a szálloda kutyabarát szolgáltatásain volt a hangsúly. A Doggy Sleepover at Hampton by Hilton néven megtartott rendezvényen mi, azaz a kutyával érkező meghívottak egy éjszakára a szálloda vendégei lehettünk, és kedvenceikkel együtt próbálhattuk ki a hotel szolgáltatásait, valamint a PetWiseCare jóvoltából sok információt nyújtó, egy órás kutyaelsősegély tanfolyamon is részt vehettünk.

A szobában kutyaágy, etetőtálkák, speciális Hilton-kutyaútlevél és apró ajándékok várták a velünk érkező négylábú társainkat. Mivel a velem érkező két sheltie kutyánk közül az egyik seperc alatt falja fel általában a reggelijét, vacsoráját, jó ötletnek tartottam, hogy habzsolás elleni tálkában szolgálták fel az esti finom falatokat kiskutyámnak. A jó tapasztalatok alapján úgy döntöttem: otthonra is beszerzek egy ilyen kis tálkát, mert sokkal praktikusabb, mint a megszokott etetőedényke.

A kiskutyák különben első perctől kezdve otthonosan mozogtak a szép, tágas vendégszobában, és nagyon élvezték a közös terekben nemcsak azt, hogy más négylábú vendégekkel is ismeretséget köthettek a különlegesen kedves és kreatív meghívásnak köszönhetően, hanem a hotel koncepciójának megfelelően kettő-az-egyben koncepcióval működő fogadótér+étteremben a hotel többi vendégeivel is barátságokat kötöttek. Itt mindenki, de tényleg mindenki szeretettel fogadta a négylábú vendégeket. A közös liftezés, az együtt elköltött vacsora vagy reggeli és be- illetve kicsekkolás alkalmával minderre bőven akadt példa. Egy-egy mosoly találkozáskor, simogatás, szóba elegyedés velünk, a gazdákkal a kutyákról való kérdésekkel tűzdelve - úgy tűnik a Hampton by Hilton nagyrészt fiatal generációból érkező vendégkörének természetes, hogy kutyák is vannak körülöttük, és szeretik, örülnek a négylábú vendégtársaknak.

A fiatal, lelkes doktornő praktikus tanácsai - rémisztően sok veszély leselkedik négylábú társainkra

Hiszem, hogy a tudásmegosztás által tudunk változást elérni, segíteni a gazdiknak, és közvetve az állatoknak is. Biztos vagyok abban, hogy az oktatás által egyre több tudatos, bajban cselekedni képes gazdi lesz, akik egészséges, boldog életet tudnak biztosítani a kedvenceiknek és felelősséget vállalni értük”, mondta bemutatóval megtűzdelt előadásának bevezetőjében Dr. Piller Pálma, állatorvos, a PetWiseCare alapítója bemutató programjáról és az oktatás fontosságáról.

Megtanított minket arra, milyen elsősegélyhez alapvető eszközök legyenek elérhető közelségben az otthonunkban, hogyan állapíthatjuk meg mi, laikus kutyagazdik, hogy kedvencünk egészséges vagy éppen valami betegséget kapott-e el vagy felevett valami olyasmit, amivel azon kívül, hogy orvoshoz kell vinnünk, amíg odaérünk, mi a teendőnk az élete megmentése érdekében. Artériás és vénás vérzések gyors, elsősegély szintű csillapítását tanultuk, különféle mérgezések felismerését, és arról is szó volt, hogy melyek azok az ételek, alapanyagok, amelyek az emberi szervezetre nem károsak, a velünk élő kedvencünk esetén azonban akár életveszélyt is jelenthetnek.

 

 

Forrás: kutyabarathelyek.hu


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.