Elit társaságba került az Aquaworld

Idén harmadik alkalommal megrendezett World SPA Awards turisztikai versenyen Magyarország legjobb spaszállodájának az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdőt választották meg — közölte az Aquaworld.

"Hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy megkaptuk ezt a díjat" – mondta el a díjátadó gála után Markus Ernst, az Aquaworld Resort Budapest general managere. A World Spa Awardsot az immár 23 éves múlttal rendelkező World Travel Award testvérprogramjaként indították el három éve azzal a céllal, hogy ezzel is erősítsék a spa- és wellness-szegmens minőség iránti elkötelezettségét. Idén a nemzeti döntőben a legjobb spaszálloda kategóriájában az Aquaworld Resort Budapest állhatott a dobogó tetejére, elnyerve a Hungary's Best Resort Spa 2017 kitüntetést. "A díj azért is különösen értékes, mert nem közönségszavazáson dőlt el, hanem egy szakmai zsűri hozta meg a végső döntést. Nagyon büszkék vagyunk, mert ez Magyarországnak is elismerés és nagy siker, hiszen egy nemzetközi lista legjobbjai között szerepelhetünk" – tette hozza Markus Ernst.

Az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A száz százalékban magyar tulajdonú, négycsillagos superior hotel és élményfürdő hat évig volt tagja a nemzetközi Ramada szállodaláncnak. A piacon elért eredményeinek köszönhetően a komplexum vezetősége 2014-ben döntött úgy, hogy - kilépve a franchise hálózatból - önálló és egységes Aquaworld Resort Budapest márkanév alatt folytatja tevékenységét, az osztrák Vamed Vitality World szakmai vezetésével. A Vamed csoporthoz tartozó cég Ausztria legnagyobb és legexkluzívabb wellness- és spaszállodáinak, valamint fürdőinek szakmai menedzsment feladatait látja el.


NGM: februárban 1 millió feletti vendégérkezés a hazai szálláshelyeken

NGM: februárban 1 millió feletti vendégérkezés a hazai szálláshelyeken 

A belföldi vendégek száma 5,4 százalékkal 485 ezerre nőtt, míg a külföldi turisták száma több mint 22 százalékkal 536 ezer főre emelkedett.
Ennyit ettek-ittak egy év leforgása alatt a Tribe hotel vendégei

Ennyit ettek-ittak egy év leforgása alatt a Tribe hotel vendégei 

Beszédes adatok és izgalmas tapasztalatok egy hotel első évéből – így indult a TRIBE Budapest Stadium.
Moore-jelentés: a globális hotelipar eredményei 2024-ben

Moore-jelentés: a globális hotelipar eredményei 2024-ben 

A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt a nemzetközi szállodaipar.
Danubius-kutatás: mi számít a vendégnek, ha Budapesten foglal szállást?

Danubius-kutatás: mi számít a vendégnek, ha Budapesten foglal szállást? 

A Danubius Hotels (DH) a budapesti szállodáikba látogató külföldi turisták körében végzett kutatást.
Az egész hétvége a kutyabarátságról szól a tokaji ötcsillagos házban

Az egész hétvége a kutyabarátságról szól a tokaji ötcsillagos házban 

Ezzel hívja fel a figyelmet a felelős állattartásra a Minaro Hotel Tokaj MGallery.
Az Accor hűségprogramja immár százmilliós tagsággal rendelkezik

Az Accor hűségprogramja immár százmilliós tagsággal rendelkezik 

A szállodacsoport globális hűség- és kedvezményprogramja most köszöntötte százmilliomodik tagját.
Határmenti családbarát szálloda az Accent Hotels portfóliójában

Határmenti családbarát szálloda az Accent Hotels portfóliójában 

Olyan megoldásokkal, amelyek a gyerekkel érkező vendégek kényelmét szolgálják.
Így állnak a foglalások eddig a tavaszi időszakban

Így állnak a foglalások eddig a tavaszi időszakban 

A Szallas.hu legfrissebb adatai szerint.
Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban

Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban 

Sikeresen lezajlott a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének éves közgyűlése.
Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels

Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels 

Magyarország piacvezető független szállodaüzemeltetője öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.