Emberségből mutat jó példát az Accor

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre azok a munkáltatók pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a megváltozott munkaképességű emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. Az Accor Magyarország idén elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Salva Vita Alapítvány, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az American Chamber of Commerce in Hungary által adományozott címet.  

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Accor hosszú évek óta kiemelten, és teljes körűen foglalkozik olyan projektekkel, melyek mindegyike a szervezet „emberi arcát” igyekszik hangsúlyozni. Ide tartozik a fenntartható fejlődés, a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés, a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem és a megváltozott munkaképességű kollegákkal és vendégekkel való méltó és egyenlő bánásmód is.

Az Accor Magyarország, a világ vezető szállodaüzemeltetőjének magyarországi leányvállalata jelenleg 12 megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztat különböző munkakörökben, ezáltal is esélyegyenlőséget hirdetve. Az új kollégákkal való együttműködésben nagy szerepe volt az Accor itthoni képzési központja, az Accor Académie Hungary által a dolgozóknak biztosított érzékenyítő tréningeknek.

A csoport magyarországi szállodái közül elsőként a Novotel Szeged szálloda integrált sikeresen egy fogyatékkal élő kollégát, jelenleg pedig 12 megváltozott munkaképességű kolléga áll a csállodacsoport alkalmazásában.

Az Accor Magyarország vállalta, hogy a jelenlegi megváltozott munkaképességű kollégák megtartása mellett folyamatosan bővíti a megváltozott munkaképességű munkavállalók számát. Emellett a vállalat jelenleg olyan Budapesten lévő fogyatékos otthont keres, ahol évi egy-kétszeri fizikai társadalmi munkára van szükség, hogy alkalmazottait bevonva segíthessen. Az Accor Magyarország hosszútávú célja, hogy valamennyi szállodájában alkalmazzon megváltozott munkaképességű munkavállalót.


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.