Felhívás a IV. Országos Gunst András Portásversenyre

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége mint kezdeményező, a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületével együttműködve, 2016 őszén negyedik alkalommal ismét megrendezi az Országos Portásversenyt.

A verseny célja

• Felhívni a figyelmet a szakmai tudás, a jó minőségű szolgáltatás fontosságára,
• Tanulási lehetőséget nyújtani a fiatal szakemberek részére,
• Felhívni a közvélemény figyelmét a szállodás szakma, azon belül a portások, recepciósok tevékenységének fontosságára, PR

A verseny résztvevői

• Olyan 5 * szállodában dolgozó 35 év alatti portás-, illetve recepciós szakemberek, akik legalább középfokú végzettséggel, s 2 idegen nyelv tárgyalási szintű ismeretével rendelkeznek, s az MSZÉSZ tagszállodáiban dolgoznak.
• Olyan 3 - 4 * szállodában dolgozó 35 év alatti portás-, illetve recepciós szakemberek, akik legalább középfokú végzettséggel, s 1 idegen nyelv tárgyalási szintű ismeretével rendelkeznek, s az MSZÉSZ tagszállodáiban dolgoznak.
• A választott idegen nyelv valamelyik Európában széles körben használt nyelv - angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol - lehet.
• Egy szállodából legfeljebb 3 fő jelentkezhet.
• Aranykulcsos portás jelentkezésére nincs lehetőség.
• A jelentkezés az MSZÉSZ Titkárságán történik írásban (info@hah.hu), a tagszálloda igazgatójának ajánlásával. A jelentkezéshez csatolni kell egy szakmai önéletrajzot a nyelvismeret feltüntetésével, illetve elérhetőséget (mobil szám, e-mail cím), valamint a részvételi díj befizetéséről szóló igazolást.
• A verseny részvételi díja személyenként 10.000 Ft + ÁFA, ami a Magyar Szállodaszövetség Szolgáltató Kft. 11795009-29909489-00000000 számú bankszámlájára történő átutalással egyenlíthető ki. A részvételi díj előzetes befizetése nélkül a jelentkezés nem érvényes.
• Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 16.

A verseny lebonyolítása

• A verseny elődöntőkből és döntőből áll. Az 5* szállodákból jelentkezők részére egy elődöntőt, a 3-4* szállodákból jelentkezők részére az MSZÉSZ 7 régiójában külön-külön tartunk elődöntőt amennyiben 1-1 régióból a jelentkezők száma eléri a 10-et. Amennyiben ennél kevesebben jelentkeznek, akkor az elődöntőket több régió összevonásával rendezzük a Szövetség valamelyik tagszállodájában, míg a döntőre Budapesten, egy később meghatározásra kerülő szállodában kerül sor.
• Az 5* szállodákból jelentkezők közül az elődöntő 6 legjobb résztvevője, míg a régiónkénti elődöntőkből a 2 legjobb eredményt elérő juthat a döntőbe.
• A verseny írásos tesztből és szóbeli - magyar és idegen nyelven lebonyolított - vizsgából áll.
• A teszt 5 témakörben - általános műveltség; helyi kulturális, régiós és nemzeti turisztikai; gasztronómiai; szállodai; protokoll ismeretek - összeállított kérdésekből áll. Az mehet szóbeli vizsgára, aki legalább 80 %-ra teljesítette az írásbeli tesztet.
• A szóbeli vizsga 2 részből áll: a zsűri által feltett szakmai kérdésekre adott válaszból – pl. az adott régió turisztikai, gasztronómiai kínálatának, a versenyző szállodájának bemutatása, városnézési program összeállítás stb. -, illetve idegen nyelven lebonyolított szakmai témákra irányuló beszélgetésből.
• A szóbeli teljesítmények értékelése - 1-10 pont között terjedő - pontozással történik, amit a zsűri 5 tagja külön-külön végez, s az összesített pontszám adja a versenyző eredményét. (A jobb teljesítményhez magasabb pontszám párosul.)
• A zsűri 5 tagból áll a következők szerint: 1 fő a régióvezető, 1 fő egy gyakorló szállodaigazgató az adott régióból, 1 fő az MSZÉSZ, 2 fő az Aranykulcs képviseletében.

A verseny ütemezése

• Az elődöntők helyszíneiről és időpontjairól 2016. szeptember első hetében adunk tájékoztatást.
• Az elődöntőket hétfő-csütörtöki napokon, 10,00 és 16,00 óra között rendezzük meg, a jelentkezőket erről külön értesítjük.
• A döntőt 2016 október második felében, vagy novemberben, egy budapesti MSZÉSZ tagszállodában tartjuk, amelynek helyszínét és kezdési időpontját később határozzuk meg.

Díjak

• A döntőben a 3 legjobb eredményt elérő versenyző az MSZÉSZ-től „diplomát” kap.
• Az I. helyezettet az Aranykulcs Egyesület tagjává fogadja.
• Az egyéb díjakról, különdíjakról később adunk tájékoztatást.

 

Forrás: MSZÉSZ


Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.