Hamarosan nyílik Tiszakécske első hotele

A júniusban megnyíló négycsillagos Barack Hotel a gyógyászati szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt.

A nyári szezonban már nyitva lesz Tiszakécske egyetlen hotele, a Dél-Alföldi Operatív Program keretein belül épült négycsillagos Barack Hotel, amely az Utazás kiállításon is képviselteti magát. A szálloda 705 millió forintos uniós forrásból épül, ami a költségek 70%-át fedezi, a további 30%-ot önerőből finanszírozták.

Orvosi rendelők a szállodában

Szabó Éva, a Tisza-parti Termálfürdő ügyvezetője elmondta, hogy a családi vállalkozásban működtetett komplexum – termálfürdővel, apartmanokkal, kempinggel – júniusban egészül ki a szállodával, ami közvetlenül csatlakozik a fürdőhöz. A hotel elsősorban a gyógyszolgáltatásokra fókuszál, így orvosi rendelők is lesznek benne – például belgyógyász, reumatológus, ortopédorvos, nőgyógyász és bőrgyógyász. A gyógyászati részleg azonban a szálloda utcafrontján helyezkedik el, így nem csupán a hotel vendégei vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, hanem mindenki számára nyitva áll. A gyógyászaton belül a fő irány az érszűkület száraz szénsav terápiával való kezelése lesz. A 2011-ben felújított fürdő emellett minden igényt kielégít: az uszoda bal oldalán találhatók a gyógymedencék, ahol a pihenésé a főszerep, jobb oldalon pedig a strand, az élménymedencék és a csúszdák.



Már foglalhatók a csomagok

A 130 fő befogadóképességű hotel 50 szobával, négy szobatípussal várja a kikapcsolódni vágyókat: lesz benne standard, családi és deluxe szoba, illetve lakosztály is. Nevét onnan kapta, hogy a fürdő területén régen barackfák álltak, illetve ebben a térségben őshonos a rózsabarack. A barack emiatt több formában is megjelenik a komplexum területén: a kempingben barackfák vannak, ahol a vendég főzheti a lekvárt a gyümölcsből, a hotelben barackos csokoládét fognak kínálni, a kempingfesztiválon barackpálinkát lehet kóstolni, sőt, rózsabarack-aromaszaunában is megpihenhetnek az utasok.

Mivel a szálloda nyáron nyit, ezért a főszezonban elsősorban a családosok számítanak a fő célcsoportnak, és majd ősszel helyeznek nagyobb hangsúlyt a gyógykúrákra. Már csomagajánlatok közül is lehet választani: 5 éjszakás „Vakáció a Tisza mellett”, 2 éjszakás „Tisza-parti feltöltődés” és 3 éjszakás „Alföldi felfedező csomag” várja az utazókat.


„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.