Húszéves a budapesti Mercure Hotel Korona

Huszadik születésnapját ünnepelte látványos partnertalálkozó keretében a budapesti Mercure Hotel Korona

A születésnap ipari jellegű performansszal vette kezdetét, mely során - különösen a női - közönség kiváncsi pillantásaitól kísért rézbőrűre sült fiatal, félmeztelen férfiak imitálták a Kecskeméti utca elején álló szálloda építését. A szálloda készen áll, immár 1990. óta. Az Accor Hospitality csoport részét képező Mercure-höz 15 éve tartozó Korona szálloda legutóbb 2005-ben esett át jelentős felújításon. Ekkor megújult a konferencia részleg, illetve a hotel lobby, valamint felújításra kerültek a szobák. Meglehet, egy átfogó külső ráncfelvárás is ráférne ez épületre - mondta el a Napi Turizmusnak Cyril Jung-Allegret, a szálloda két éve szolgálatban lévő igazgatója hozzátéve: ez azonban egyelőre a jövő homályába vész. Mindenesetre a szálloda tervei közt szerepel több, magasabb kategóriájú szoba kialakítása - árulta el az igazgató. Jung-Allegret tájékoztatott: a szálloda az utóbbi időben 75%-os foglaltsággal működött. A magas foglaltság mellett ugyanakkor - hívta fel a figyelmet az igazgató - meglehetősen átalakult a vendégkör a válságnak köszönhető árverseny következtében. Az igazgató úgy véli: 3-4 évbe is beletelhet, mire a ház teljes mértékben kilábal a válságból. A négycsillagos Mercure Korona célja, hogy a MICE területén erősítse pozícióit. (Turizmus Online)

Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.