Jobban teljesítenek idén az ötcsillagosok

Még mindig nagyon alacsonyak a magyarországi szállodai átlagárak a régió többi országával összevetve, ugyanakkor az idei év első négy hónapjában mind a kihasználtság, mind az egy kiadható szobára jutó árbevétel nőtt a magyar hotelekben. Különösen az ötcsillagos házak teljesítménye javult az idén – derül ki az MSZÉSZ trendriportjából.

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége trendriportja a magyar és a nemzetközi szállodaipar 2014. január-áprilisi teljesítményéről.

Az anyag megállapítja, hogy idén áprilisban a szállodai kapacitás országos szinten 0,4 %-kal, Budapesten 3,3 %-kal, a balatoni régióban 1,3 %-kal kisebb volt a múlt évinél. 2014 áprilisában a belföldi kereslet kiemelkedő növekedése (+ 21,9 % vendégéjszaka) határozta meg szállodáink üzletmenetét – amit részben az okozott, hogy a húsvéti ünnepek erre a hónapra estek.

A belföldi kereslet növekedésében nagy szerepe van a szép kártya forgalom idei 27,4 %-os növekedésének. A szállodai teljesítményeket 2014 első négy hónapjában az 5*-os hotelek eredményei húzták magukkal, melyeknél a REVpar mutató 15,7 %-kal nőtt.

Az EU-tagországokból érkező turisták vendégéjszakáinak száma az év első három hónapjában csak 0,5%-kal, míg az Ázsiából érkezőké 13,9%-kal, az orosz vendégéjszakák száma 25,4%-kal emelkedett. Áprilisban az ukrajnai vendégéjszakák száma közel 20%-kal csökkent, azaz megtört az első negyedévben mutatkozó 21 %-os növekedési tendencia.

A Középkelet-Európában vizsgált 5 főváros – Bécs, Budapest, Prága, Pozsony, Varsó – között a budapesti hotelek revpar mutatója (33,4 €) javult a legnagyobb mértékben (+ 7,7 %), de az így is csak a 4. helyre volt elég.

A kereslet erősödése eredményeként 2014 első négy hónapjában a hazai szállodák átlagos kihasználtsága 42,4 % / a bázisnál 1,9 % ponttal magasabb /, bruttó átlag szobaára 15.070 Ft / bázis i. 105,9 % /, bruttó REVPAR mutatója 6.394 Ft / bázis i. 110,8 % / lett a KSH gyorsjelentése szerint. 2014. január – április hónapjaiban a magyarországi szállodák bruttó szoba árbevétele 39.383 millió Ft (bázis i. 112 %), összes bruttó forgalma 74.250 millió Ft (bázis i. 111,4 %) volt. Az előbbi 23,6 %-kal, az utóbbi 28,1 %-kal nagyobb a 2008 hasonló időszakában elértnél.

A magyarországi szállodák idén január – április között a középkelet-európai régióban vizsgált öt ország – Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – között a REVPAR mutatót / egy kiadható szobára jutó szoba árbevétel / tekintve 31,1 €-val a 4. helyen végeztek Szlovákia előtt. Ennek oka elsősorban a nagyon alacsony – 57,3 € - átlag szobaár, ami a legalacsonyabb volt a másik négy országhoz képest.

A KSH adatai szerint 2014 első négy hónapjában a budapesti szállodák átlagos kihasználtsága 53,4 % / a bázisnál 3,4 %-kal magasabb /, bruttó átlag szobaára 17.439 Ft / bázis i. 106,1 % /, bruttó REVPAR mutatója 9.314 Ft / bázis i. 113,2 % / volt.

A REVPAR mutató első négy havi kedvező alakulásában az 5* hotelek kiemelkedő teljesítménye határozta meg. Ebben a kategóriában a szobafoglaltság 61,9 % / a bázisnál 4,3 % ponttal magasabb /, a bruttó átlag szobaár 32.018 Ft / bázis i. 110,3 % /, s a bruttó REVPAR 19.817 Ft lett, ami 18,2%-kal múlja felül a bázist. Budapesten 2014 – ban január – április között a szállodák bruttó szoba árbevétele 20.472 millió Ft / bázis i. 111,4 % /, összes bruttó forgalma 35.325 millió Ft / bázis i. 111,9% / volt. Az előbbi 11,7 % - kal, az utóbbi 18,6 %-kal haladja meg a 2008-ban elértet.

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 43,9 % -a, a belföldi vendégéjszakák 11,2 %, a külföldi vendégéjszakák 67,6 % - a, s az összes szállodai árbevétel 47,6 % - a, a szoba árbevétel 52,7% - a budapesti hotelekben realizálódott 2014 első négy hónapjában.

2014. január – április hónapjában Budapest az STR riportban szereplő 30 város között szobafoglaltságban 55,1 %-kal Prágával holtversenyben a 26. (Athént, Pozsonyt, Tallinnt és Vilniust megelőzve), nettó átlag szobaárban 60,6 €-val a 28. (Pozsonyt és Vilniust megelőzve), nettó REVPAR-ban 33,4 €-val a 28. (Pozsonyt és Vilniust megelőzve) helyet érte el.

A középkelet-európai régióban a vizsgált 5 főváros – Bécs, Budapest, Prága, Pozsony, Varsó – között Budapest a REVPAR mutató tekintetében 33,4 € - val a 4. helyet érte el Pozsony előtt az STR riport szerint.

A Balatoni régióban 2014 első négy hónapjában a szállodák bruttó szoba árbevétele 4 311 millió Ft / bázis i. 114,9 % /, összes árbevétele 9 931 millió Ft / bázis i. 113,5% / volt. A 2008 évi bevételeket az előbbi 19,3 %-kal, az utóbbi 11,8 %-kal múlta felül. Meg kell jegyezni, hogy a szobaárak, a REVPAR, a forgalom növekedésében jelentős szerepe volt annak, hogy a 2014. január – április hónapokban a 307,9 Ft HUF/EUR átlag árfolyam 4,6 %-kal gyengébb volt a 2013 első három havinál.

Az idei év első négy hónapjában – ellentétben a 2012/13–ban mutatkozó tendenciákkal – országos szinten az 5*-os hotelek teljesítménye javult a legnagyobb mértékben. Az ebben a kategóriában elért 57,2 %-os átlagos foglaltság 3,9 % ponttal, a 31.716 Ft bruttó átlag szobaár 7,9 % - kal, a 18.132Ft bruttó REVPAR 15,7 % - kal magasabb a bázisnál. Legnagyobb piacaink esetében kiemelkedő két számjegyű volt a növekedés az orosz (+ 25,4 %) és a cseh / 14,4 % /piacról, de jelentős javulás mutatkozott az amerikai (+ 8,3 %) piacról és néhány kisebb beutazó piacunk esetében is. Pl. Szlovákia (+ 19,5), Ukrajna (+ 11,5 %), Szerbia (+ 15,4 %), Belgium (+ 14,4 %). Ezzel szemben hagyományosan legnagyobb piacaink közül visszaesés történt az osztrák (- 7,9 %), és a német (- 2,7 %) piacokról.

Feltűnő, hogy az év első négy hónapjában az ázsiai vendégéjszakák száma 13,9-kal nőtt szállodáinkban, miközben az EU tagországokból csupán 0,5 %-os növekedés történt. Az ázsiai szállodai vendégéjszakák az EU–ból érkező vendégéjszakáknak 11,2%-át tették ki.

2014 első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken megjelenő vendégéjszakák száma Közép–Dunántúlon 40,8 %-kal, Dél–Alföldön 34,3 %-kal, Észak-Magyarországon 32,6 %-kal, a Tisza-tónál 28,3 % -kal, Balatonon 19 %-kal, Észak–Alföldön 14,7 %-kal, Nyugat–Dunántúlon 8,7 %-kal, Budapesten 7,9%-kal, Dél-Dunántúlon 4,6 %-kal nőtt a múlt évhez képest.

A vizsgált időszakban Európában a szállodák szobafoglaltsága és az átlag szobaárak is javultak, a nemzetközileg vizsgált régiók között Európában érték el a legnagyobb, 4,4 %-os növekedést a REVPAR mutató – ami 61,4 € lett - tekintetében 2013 hasonló időszakához képest.

Kelet-Európában a szállodák kihasználtsága, átlag szobaárai egyaránt csökkentek, így a REVPAR mutató – ami 2014 első négy hónapjában 39,4 € lett - a legnagyobb mértékben, 10,3 %-kal romlott az európai régiók között a múlt évhez képest.

*Megjegyzés: az STR riport és a KSH magyarországi szállodákra vonatkozó adatai közötti eltérések oka, hogy a KSH adatszolgáltatása az összes hazai szálloda, míg az STR riport a vele szerződésben levő szállodák adatait tartalmazza. Ez országos szinten több mint 60 szállodát, kb. 13.000 szobával, míg Budapesten kb. 50 szállodát jelent több mint 10.000 szobával. Az STR partnerei között 1 és 2* hotelek nem szerepelnek.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.