Kedvező lesz az idei év a szállodáknak

A szállodaszövetség szerint az idén kedvező évet zárhatnak a magyarországi szállodák, a kedvező trend a belföldi fogalom növekedésével folytatódik - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) főtitkára az MTI érdeklődésére.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Kovács István a nyári szezont értékelve elmondta: az igazi nyári hónapokban - júliusban és augusztusban - a szállodák vendégforgalmának növekedése kissé elmaradt az első fél évben tapasztalttól, de a múlt évinél nagyobb volt. A vendégéjszakák száma júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban 3,1 százalékkal nőtt, az első fél évben a növekedés 5,5 százalék volt.

Kis mértékben nőtt a balatoni forgalom augusztusban

Ismertetése szerint a Balaton környékén a szállodai vendégéjszakák száma júliusban 2,6 százalékkal, augusztusban azonban csak 0,2 százalékkal bővült, azaz a növekedés az országos átlagtól elmaradt. Ebben nyilván szerepe volt az idei esős, a nyaralás szempontjából kedvezőtlen időjárásnak - vélekedett. Hozzátette: ennek tudható be az is, hogy míg júliusban a belföldi vendégéjszakák száma 6,2 százalékkal nőtt a múlt évhez képest, augusztusban 1,2 százalékkal elmaradt attól. Szólt arról is, hogy a balatoni hotelek átlagos kihasználtsága júliusban 66,1 százalékos, augusztusban 71 százalékos volt, ami az országos átlagot meghaladta.

Megjegyezte: a Balatonon a július és augusztus kereslet szempontjából a csúcsidőszak, a többi hónapban a szállodák kihasználtsága sokkal alacsonyabb. A forgalom bővülése ebben a két hónapban 8-10 százalék között volt, a növekedés mértéke kissé elmaradt az év első felében tapasztalttól.

Az augusztusi szállodakapacitás nem változott

Országosan a hotelek átlagos kihasználtsága júliusban 62,1 százalék, augusztusban 68,1 százalék volt, a tavalyinál 1,5 százalékponttal magasabb. A bevételek a nyári hónapokban mintegy 10 százalékkal múlták felül a 2013. évit, amiben a forint euró árfolyamának mintegy 5 százalékos gyengülése jelentős szerepet játszott.

A magyarországi szállodák kapacitása 2014 augusztusban összesen 59391 szoba volt, a tavalyival azonos. A stagnálás véleménye szerint részben a szállodai fejlesztések lassulásával magyarázható. A másik okként említette, hogy nyáron megjelennek a kínálatban szezonálisan, rövid ideig nyitva tartó szálláshelyek - iskolai kollégiumok - is, amelyek az év további részében nem az idegenforgalmat szolgálják.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 41 százaléka, az összes szállodai árbevétel 51 százaléka, a szobaárbevétel 46 százaléka a budapesti hotelekben realizálódott 2014 első nyolc hónapjában.

Az idei, augusztus végéig rendelkezésre álló adatok alapján arra lehet következtetni a főtitkár szerint, hogy folytatódik a forgalom növekedése a következő három hónapban is. A szobafoglaltság idén az első nyolc hónapban 51,9 százalékos volt, ami 1,9 százalékponttal magasabb az előző évinél, a 16028 forintos átlag bruttó szobaár pedig 6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. Ezek a szállodai mutatók idén a 2007-es, válság előtti értéket biztosan meg fogják haladni, de az inflációt - a költségemelkedést - a növekedés ellenére még nem tudta ledolgozni az ágazat - mondta.

Forrás: MTI


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.