Újfent nyit egy hostelt az a&o Belgiumban

A korábban „The President Brussels Hotel” néven ismert épület a belga főváros szívében, a Brussels North pályaudvartól mindössze 500 méterre található. A szálláshely jelenleg 296 szobával és 45 parkolóhellyel rendelkezik, összesen 20 ezer négyzetméteren.

Az a&o fokozatosan felújítja és modernizálja az épületet, a munkálatok befejezése után a hostel 377 szobával és 1 368 ággyal várja majd a vendégeket. A beruházás költségeit körülbelül 7 millió euróra becsülik.

Oliver Winter, az a&o alapítója és vezérigazgatója elmondta: „Két kivételes helyszín megnyitása Belgiumban két hónapon belül igazán különleges esemény. Először Antwerpen, most pedig Brüsszel – ezzel teljesítjük növekedési céljainkat Belgiumban.” Az a&o Brussels Centrum megnyitásával a lánc globális kapacitása meghaladja a 30 ezer ágyat.


Fotó: a&o Brussels Centrum

Az ingatlanok átvétele kiemelt fontosságú az a&o számára, mivel lehetővé teszi a dinamikus és egészséges növekedést. A cég további terjeszkedését is ilyen átalakítások révén tervezi. 2025 februárjában nyílik meg a második olaszországi a&o hostel, az a&o Firenze Campo di Marte, amely egy korábbi önkormányzati épületben kap helyet, 121 szobával.

A 2024-es előzetes eredmények alapján az a&o mintegy 2,7 millió vendéget és 6,3 millió vendégéjszakát regisztrált a tavalyi évben. A lánc 2025-ben további bővülést tervez, a potenciális új helyszínek között szerepel London, Manchester, Párizs, Madrid és Lisszabon.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.