Magánklinika, szálloda és egy meleg vizes fürdő is csalogatná a turistákat

Magánklinika, szálloda, idősek otthona, kemping és több száz apartman is épül a következő években Balatonszemesen. A milliárdos beruházásoktól a település még több idegenforgalmi adóbevételre számít.

A tervek szerint külföldi nyugdíjasokat is fogadna az az idősek otthona, amely három éven belül épülne fel a Balaton déli partján és több száz szépkorút fogadna. Az autópályán túl, egy harminchektáros erdő közelében húznák fel a szépkorúak intézményét, amely mellé egy magánklinika és egy négy-ötcsillagos szálloda is épülne. A terület ötszáz méterre van egy fúrt termálkúttól, amelyet az önkormányzat bérbe szeretne adni a beruházónak. A befolyt díjat a településen élőkre fordítanák, utakat építenének és más fejlesztés is megvalósulhatna a faluban. – Két és félhektáros vízparti területet is hasznosítani szeretnénk – fogalmazott Takács József, Balatonszemes polgármestere.

– Tárgyalunk egy röplabda-akadémia felépítéséről, bár most egy kicsit félbeszakadtak a megbeszélések. Ha esetleg meghiúsulna az üzlet, akkor a területen négycsillagos kempinget alakítunk ki. Ezzel az önkormányzatnak újabb adóbevétele keletkezne. Tavaly például 73 millió forint volt az idegenforgalmi adóbevételünk, amellyel Siófok és Zamárdi után a harmadikok lettünk a déli parton. Idén egyébként megközelítőleg ugyanennyi lesz a bevételünk.

– Szállodával és apartmanokkal is bővül a település – folytatta Takács József. – A jelenlegi Vadvirág kemping helyén húznák fel ezeket az épületeket. A kemping területéből a településünk két hektárnyit „ajándékba” kap, így a Balaton partjához oda tudjuk vezetni a termálvizet és ki lehet alakítani egy meleg vizes strandfürdőt. Emellett jelenleg is több mint kétszáz magánapartman épül a településen és a legfelsőbb bíróság is ide tervez egy konferenciatermet, szálláshelyekkel együtt. Azt tapasztaljuk, hogy az emberek szeretik Balatonszemest, ami érthető, hiszen nyugodt és csendes a település, sok fa és park található a faluban. A fejlesztésektől azt várjuk, hogy még többen látogatnak el hozzánk – tette hozzá a polgármester.


Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren

Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren 

Ez lesz az első szálloda az ország második legforgalmasabb repülőtere, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében
Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.