A színeiben és hangulatában is az arab hamamok világát idéző fürdőrészben összesen 130 négyzetméternyi vízfelszín várja a látogatókat. Amint a fürdő átadásakor tartott ünnepségen Kollár Lászlótól, a szálloda tulajdonosától megtudtuk, a közeljövőben is folytatódnak a beruházások Bikalon. A jövőre fennállásának 10. évfordulóját ünneplő, jelenleg összesen 100 férőhelyes szálloda 2006 decemberében új, a XIX. századot idéző, 35 szobás nemesi udvarházzal bővül, 2007-ben pedig egy háromszintes sportközpont megnyitását tervezik. Kollár László egyébként elégedett a szálloda éves szinten 55 százalék körüli átlagos töltésével, mivel az legalább 10 százalékkal meghaladja a régiós házak átlagát. A megnyitón az is kiderült, hogy az elmúlt évek során a beruházás összértékéhez - 3 milliárd forint - képest csupán jelképes összegű, néhány tízmilliós állami pályázati forráshoz jutott a szálloda, és idei pályázatuk sem volt sikeres.
Marokkói hangulat a Puchner Kastélyszállóban
A napokban adták át Baranya megye egyetlen négycsillagos szállodája, a bikali Puchner Kastélyszálló fürdőházának új, marokkói részét, ahol két pezsgőmedence, egy ellenáramos úszómedence és egy mélymerülő medence kapott helyet.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad
A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja
Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.