Milliárdos szállodarekonstrukciók a Danubius háza táján

Három városi szálloda felújítását fejezte be a főszezon kezdetére a Danubius Zrt.

Három ikonikus szállodájának korszerűsítését fejezte be a Danubius Hotels Group, összesen 6,5 milliárd forintot költöttek el a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel felújítására. „A rekonstrukciós munkálatok a Danubius Zrt. 2015-ben elindult szállodakorszerűsítési programjába illeszkednek. A felújításoknál elsődleges szempont volt, hogy a már meglévő szolgáltatások színvonala tovább erősödjön, ezáltal még inkább képesek legyünk a magasabb fizetőképességű szállóvendégek elvárásainak is megfelelni” – mondta Kovács Balázs a Danubius Zrt. vezérigazgatója.

 
A legnagyobb értékű beruházás a Hilton Budapestben valósult meg. A Budai Várnegyedben található szállodában – többek között – a báltermet és a kapcsolódó kisebb termeket, valamint szobák mintegy kétharmadát újították fel. Emellett a fejlesztés részeként egy a nagyobb csoportok érkezését segítő fogadóépületet és érkezőteret, valamint egy a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet építettek, ezzel könnyítve meg a Hiltonban megszálló vendégek érkeztetését. Ennek megépítésére azért volt szükség, mert a vár területén tavaly minimálisra csökkentették az engedélyezett buszforgalmat, gyakorlatilag kitiltva a turistabuszokat a negyedből. A beruházás eredményeképpen a vendégek a várfal tövében, egy 300 ezer éves barlangrészen átsétálva érik el a szálloda többi helyiségét. 
 
 
A Hilton Budapest belső tereiben korábban történt átalakításokat 2015-ben aranydíjjal jutalmazta a London Design Awards zsűrije, akkor az előcsarnok, a Lobby Café & Bar, az Executive Lounge, valamint a Business & Meeting Center újult meg, majd 2016-ban – a beruházások második ütemében –, az északi szárny 136 szobája fogadta új formájában a vendégeket. A következő ütemben a fennmaradó 99 szoba rekonstrukciójára kerül majd sor.
 
Ezzel párhuzamosan a Radisson Blu Béke Hotelben kétemeletnyi vendégszoba és lakosztály teljes körű felújítása történt meg.  Három új szobakategóriával bővült a kínálat: 55 db Executive Szoba, 5 db Junior Lakosztály és 2 db Executive Lakosztály. 
 
 
 
A szobákban a BluPrint designnak köszönhetően a minőség legújabb dimenzióját élvezhetik a vendégek. Új, antiallergén burkolatokat fektettek le, korszerű szórakoztatóelektronikai eszközöket szereltek fel, az új bútorokat pedig nemzetközileg elismert dizájnerek tervei alapján gyártatták le. A belsőépítészeti kialakítás letisztult skandináv dizájnt, és finom ergonómiai megoldásokat követ: modern és színes bútorzat, fa padlóburkolat, trendi kanapé- és íróasztalsarok, kiváló alvásminőséget biztosító matrac és ágyneműgarnitúra.
 
 A Danubius Hotel Helia szállodában az első emeleten található konferenciaszintet újították fel, a 400 fő befogadására alkalmas báltermet, valamint kilenc kisebb konferenciatermet, továbbá az ezekhez tartozó összes fogadóhelyiségeket korszerűsítve. Ezzel a felújítások nem fejeződtek be, ugyanis ősszel indul a beruházás újabb üteme, a szálloda lobbyjával.  
 
 
„A beruházások célja, hogy tovább erősítsük pozícióinkat az üzleti turizmus területén is. Jó okunk van erre, mivel szállodáink bevételeinek egyre nagyobb hányadát adják a konferenciaturizmusból, illetve az üzleti céllal érkező vendégek kiszolgálásából származó bevételek.  E tendencia további erősödését valószínűsítik az első negyedéves számok is, hiszen már az év első három hónapjában elértük az előző évi konferenciamennyiségnek a kétharmadát” – tette hozzá Kovács Balázs. 

Forrás: Vendég és Hotel


Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött

Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery rózsaszínre váltott a mellrák elleni küzdelem jegyében.
Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás!

Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás! 

Mutatjuk, kikre lehet voksolni október 27-ig.
Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik

Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik 

Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról, de az éves átalányadó megemelését valamint a két évre szóló moratóriumot már bejelentették.
Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól

Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól 

Kilenc százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest.
Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő

Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő 

A budapesti a&o Hostel nemrégiben jelentős lépést tett a fenntarthatóság felé azáltal, hogy befejezte egy korszerű napelemrendszer telepítését.
Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel

Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel 

A balatoni térség egész éves látogatottságának bővítésére, és az üzleti utazók megszólítására törekszik a Szántódon található ötcsillagos ház.
Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél

Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél 

A Danubius Hotels az új piaci kihívásokra reagálva újraszervezte értékesítési területét, amelynek élére Bánfi Katát nevezte ki, Director of Sales pozícióba.
Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén

Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén 

Bejelentette 2024-es év nyerteseit a World Culinary Awards és a World Spa Awards.
Új megoldás a vendégvélemények kezelésére

Új megoldás a vendégvélemények kezelésére 

A SurvAI AI-alapú szoftveres megoldással minden eddiginél gyorsabban növelhető a vendégelégedettség.
Nevet vált a  Boutique Hotel Budapest

Nevet vált a Boutique Hotel Budapest 

A Boutique Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Zara) 2006. augusztusában nyitotta meg kapuit Budapest szívében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.