MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek. Ennek több mint 60 százaléka, 190 ezer éjszaka belföldiekhez köthető, míg közel 40 százalékát, 115 ezer éjszakát a külföldiek foglaltak le. A legjellemzőbbek a 2 éjszakás, 2 fős utazások voltak március 14-17. között.

Sokan töltötték otthonuktól távol, utazással egybekötve a nemzeti ünnepet.

A közel 210 ezer vidéki vendégéjszaka 84 százalékátát belföldről regisztrálták az NTAK adatai alapján.

Emellett szép számmal érkeztek nemzetközi vendégek a vidéki szálláshelyekre is, a legtöbben Csehországból, Németországból és Ausztriából.

A turisztikai térségek közül sokan keresték fel a Balatont, a Mátra-Bükköt és Budapest környékét.

Az adatok szerint elmondható, hogy a leggyakrabban párban utaztak a vendégek, 76 ezer 2 fős foglalást regisztráltak. A párok mellett a családok is szívesen útnak indultak, a belföldi vendégek 14%-a volt 18 évnél fiatalabb.

 Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

Budapest után a legszívesebben a fürdővárosok felé vették az irányt a hosszú hétvégén a vendégek,

Hévíz, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Bük ezúttal is sokakat vonzott.

A fürdővárosok közül arányaiban a legtöbb külföldi Bük városába foglalt szállást, míg a hazai utazók aránya Zalakaroson volt a legnagyobb.

A fővárosban közel 100 ezer éjszakányi foglalás érkezett, melynek 16 százalékát a belföldi vendégek adták.

A budapesti vendégforgalom több mint 80 százaléka így a külföldi utazókhoz volt köthető, akik elsősorban az Egyesült Királyságból, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek hozzánk.

Az adatokból az is látszik, hogy a legkelendőbb szállások a szállodák voltak, az éjszakák többségét hotelekben töltötték a vendégek.

A fővárost felkeresők 56 százaléka, míg a vidéken foglalók 59 százaléka szállt meg ilyen szálláshelyeken. Közülük az utazók több mint fele négycsillagos szállodákat választott, míg minden negyedik háromcsillagos hotelekben szállt meg.

A magas vendégforgalom mellett nőttek a szálláshelyek bevételei is. Az NTAK adatai szerint a szálláshelyi bevételek meghaladták a 6,5 milliárd forintot az ünnepi hosszú hétvégén, ami 14%-kal magasabb, mint az egy héttel korábbi eredmény.

MTÜ


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.