Nagyot ment az Accor egyik tagja

Csodálkozni azért nem kell: 2018 kimagaslóan jó év volt mindenütt a világ szállodaipari ágazatában.

 „A 2015-ös átalakítás óta a Csoport csaknem megduplázta a szállodáinak és vendégeinek a számát, illetve a bevételét” – nyilatkozta Gilles Clavie, az Orbis elnök-vezérigazgatója.

A 2018-as év újabb rekordév volt a cég összes stratégiai célkitűzéseiben: pénzügyi teljesítmény, portfolió-fejlesztés és tehetség-gondozás terén. 2018 végére az Accor megerősítette a pozícióját az Orbis tulajdonosi szerkezetében 85.8 százalékos részesedéssel.

A tavaly elért eredmények a portfolió-fejlesztésben erősebbé és diverzifikáltabbá tették a vállalatot. 2018-ban az Orbis sikeresen megnyitott három saját-tulajdonú szállodát: ibis Vilnius Center (161 szoba), ibis Styles Warsaw Center (179 szoba) és felújítás utáni ibis Poznan Centrum (190 szoba). Emellett további 9 szállodát nyitottak, több mint 1000 szobával franchise együttműködés keretében, illetve a vállalat további 20 új megállapodást írt alá (ez több, mint 2700 szobát jelent) a kelet-európai régióban. Így a brand  átfogó, 133 szállodából (21600 szoba) álló portfoliót fejlesztett és 47 újonnan nyíló szállodával (csaknem 6400 szoba) biztos piaci szereplőnek számít.

A Csoport sikerének egyik magyarázata, hogy csaknem a szállodák fele franchise megállapodás keretében működik.  „Meggyőződésem, hogy az Orbis Group erős és felkészült mind a kompetitív kihívásokra, mind a strukturális változásokra, és ez az Accor jelenlétét is erősíti. Prioritásunk továbbra is az, hogy vendégeink otthon érezzék magukat és a munkatársainkat is kellően megbecsüljük” – foglalta össze sikerük titkát Gilles Clavie. 

Forrás: AccorHotels / Orbis PR


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.