Nyáron nyílik a debreceni Mercure hotel

Az Accor-csoport Magyarországon tovább bővíti portfólióját: a Hajdúság fővárosában nyitja Mercure szállodáját, amely a márka második desztinációja lesz a fővároson kívül. A Mercure Debrecen előreláthatólag augusztustól fogadja első vendégeit.

A nemzetközi lánc a Bajcsy Invest Kft.-vel kötött megállapodás révén nyit új Mercure szállodát Magyarország második legnagyobb városában. Az új építésű hotel négy emeleten 135 modern és kényelmes szobát, illetve 20 apartmant kínál a vendégeknek, emellett étterem, bár, kávézó és fitnesz szolgáltatásokkal is rendelkezik a ház. Az üzleti céllal érkező utazókat emellett konferencia- és meeting termek várják.

 

Az épület külső megjelenése és eleganciája azt tükrözi majd, a Mercure Debrecen szálloda tervezője a BORD Építész Stúdió. A szálloda a tervek szerint 2022 augusztusában nyitja meg kapuit.

 „Debrecen nemcsak szabadidős és kulturális, de üzleti úticél is, a keleti régió fontos gazdasági központja. A projekt számunkra így kiemelt jelentőségű lehetőség regionális hálózatunk bővítésére", mondta Dilek Sezer, az Accor délkelet-európai fejlesztési igazgatója. 

„Örülünk, hogy Debrecen legújabb üzleti szállodája egy olyan nemzetközi márkához csatlakozik, amely magas színvonalú vendégélményt nyújt az utazóknak – mondta Szűcs Gyula, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Debrecenben hiány van a turisták és az üzleti utazók igényeit egyaránt kielégítő, magas színvonalú szállodákból. Az elegánsan kialakított Mercure Debrecen tökéletes helyen, a város központjának egy csendes és nyugodt utcában lesz.”

 

 

Forrás: mindgeer / Turizmus Online


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.