Sajátos hotelvásárlás Spanyolországban

Várva-várt akcióra került sor a közelmúltban. Madridban ugyanis eladták az Abba hotellánc egyik fővárosi egységét - írja az Ingatlanmenedzser.

Úgynevezett eladás-visszabérlési ügyletről szereztünk tudomást. Lényege, hogy az Abba szállodalánc Castilla Plaza de Madrid nevű egységét 33 millió euróért megvásárolta a Grupo Milenium nevű befektető. A hozam 7 százalékos, ami közepesnek mondható. A spanyol főváros északi részén található, négycsillagos szállodában 228 szoba van. Az Abba úgy állapodott meg, hogy tíz év múlva visszavasárolhatja a hotelt, addig pedig bérli. Az eladót Aguirre Newman, a vevőt a CB Richard Ellis nemzetközi ingatlanügynökség képviselte – közölte a PropertyEU szaklap . Az utóbbi időben nem nagyon kapkodtak a szállodákért Európa nyugati és déli országaiban. Ennek fő oka az volt, hogy a válság miatt visszaesett a kereslet a turizmusban és hanyatlik a szállodák teljesítménye. Mostanra viszont padlót fogott a hotelek értéke, ezért egyre több befektető jelent meg. Az Abba hálózat tavaly nyitotta első németországi egységét Berlinben, egy négcsillagos, 216 szobás szállodát a belvárosban. Az 1999-ben alapított, ma már 30 tagú lánc főleg a spanyol piacon van jelen, de működik már szállodája Franciaországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban is.

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.