Kovács Balázs, a Danubius Hotels Group értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a Danubius már 30 éve wellnessben utazik és a kényeztetés szakértője. Az Aquával kapcsolatban kiemelte, hogy a számok is bizonyítják, jó döntés volt, hogy 2008 április 1. óta az első hazai all inclusive családbarát wellness szállodává alakították, amelynek gasztronómiai szolgáltatásaira az a mottó a leginkább találó, hogy "bőséges, de egészséges".
Fekete György, a szálloda igazgatója elmondta, hogy az 1984-ben átadott ház sok más turisztikai fejlesztéshez hasonlóan abból a 200 milliárd dolláros hitelcsomagból épült, amelyet a magyar állam az osztrák bankoktól vett fel többek között turisztikai beruházások finanszírozására. A hotel – a megszokottól teljesen eltérően – már fennállásának második évében nyereséget termelt. Igaz, akkor még csak 22 milliót, a 2007-es 100 millióval szemben. A vezetés büszke arra, hogy az elmúlt 25 évben kiugróan magas, 72 százalékos átlagos kihasználtsággal üzemelt a ház, és összesen több mint két és félmillió vendégéjszakát regisztráltak. A technológiai forradalom és a költséghatékonyabb gazdálkodás miatt viszont csökkenésre is volt példa az elmúlt évtizedekben: a nyitáskor 245 fős személyzet 145 főre apadt.
Az elmúlt 8 évben 1 milliárd forintot költöttek a ház korszerűsítésére, tavaly 300 millióból modernizálták a azt éttermeket és a konyhát, hogy megfeleljenek az új, egészséges all inclusive étkezéseket biztosító koncepciónak és klimatizálták a 215 szobát. A tavaly bevezetett all inclusive ellátásnak és családbarát szolgáltatásoknak köszönhetően míg 5 éve még alig 6 százalék volt a belföldi vendégek aránya, ma már 30 százalék. A váltás óta hónapról-hónapra nő a kihasználtság, a bevételek és profit szintje – emelte ki az igazgató. Idén időarányosan már 2000-rel több osztrák és német vendég jött, és látványos a fejlődés az orosz nyelvű, valamint az izraeli piacokon. A májusi foglaltság 80 százalék körül alakult, - tavaly július-augusztusban 90 százalék fölött - és megemelkedett a kiegészítő szolgáltatásokra (pl. beauty) áldozók száma.