Több az osztrák és a szlovák a Balatonnál

2009 első félévében a balatoni szálláshelyek 425 ezer vendéget fogadtak, számuk az egy évvel korábbihoz képest 13%-kal kevesebb. A vendégforgalom közel háromnegyedét kitevő hazai vendégek száma 14%-kal, a külföldről érkezőké pedig 12%-kal maradt el a 2008. első félévében regisztrált forgalomtól.

'

A Balatonnál megszállt vendégek 1328 ezer éjszakát töltöttek el a partközeli és a háttértelepüléseken, amely a vendéglétszám visszaesésénél valamivel kisebb (12%-os) csökkenést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Az összes éjszaka kétötödét (a külföldi éjszakák több mint a felét) a Zala megyei gyógy- és wellness-szállodákban regisztrálták.

Az üdülőkörzetben a belföldi vendégéjszakák száma 10%-kal, a külföldieké 14%-kal csökkent. A belföldiek a tavalyinál kissé hosszabb időt (átlagosan 2,5 éjszakát), ezzel szemben a határainkon túlról érkező vendégek az előző évinél valamivel rövidebb időt (átlagosan 4,9 éjszakát) töltöttek el a balatoni szálláshelyeken. A nagyszámban jelen levő németek az idén is az átlagosnál hosszabb ideig (6,7 vendégéjszakára) maradtak, de a tavalyihoz képest tartózkodási idejük némi csökkenést mutat. A Balatoni üdülőkörzet vendégéjszakáinak közel négyötödét a szállodákban – ezen belül legnagyobb arányban a három-, illetve négycsillagos kategóriájú szálláshelyeken – regisztrálták. A szállodákban eltöltött vendégéjszakák száma összességében 12%-kal csökkent, az egycsillagosok kivételével minden kategóriában mérséklődés tapasztalható.

A külföldi vendégéjszakák száma mindegyik partszakaszon elmaradt a tavalyitól. Nagyobb csökkenés a somogyi és a veszprémi partszakaszon (22-, illetve 31%-kal) következett be, míg a Zala megyéhez tartozó részen csak kismértékű (5%-os) visszaesést regisztráltak. A küldő országokból érkező forgalmat eltérő irányú tendenciák jellemezték. A legnagyobbszámban jelen levő németek (44 ezer fő) a tavalyihoz képest 7%-kal kevesebben érkeztek, míg az osztrák vendégek száma 4%-kal (26 ezerre) nőtt. Jelentősen visszaesett a vendégforgalom a nagyobb küldő országok közül Csehországból, Dániából, Franciaországból és Oroszországból, ugyanakkor Szlovákiából lényegesen többen érkeztek. Összességében az Európai Unió országaiból 8%-os forgalomcsökkenés tapasztalható.

Ennél nagyobb mértékű, 28%-os csökkenés következett be az ázsiai országokból. Közülük a kínaiak száma a felére, a japánoké csaknem az egyharmadára esett vissza, Izraelből viszont több mint egyötöddel nőtt a forgalom. Az USA-ból csupán negyedannyi vendég érkezett, mint egy évvel korábban, így az amerikai kontinensről idelátogatók száma drasztikusan, egyharmadára csökkent. Az országhatáron túlról érkező vendégek több mint négyötöde választotta továbbra is a partközeli települések szálláshelyeit.

2009 első félévében a szálláshelyek összesen 7,5 milliárd forint bruttó szállásdíj-bevételt értek el, ami az előző évinél 3%-kal kevesebb és az országos 13%-át tette ki. A bevételek kilenctizedét a szállodák realizálták, ebből legnagyobb arányban a gyógy- és wellness-szállodák (49-, illetve 23%-kal) részesedtek. A szállodákban az egy vendégéjszakára jutó bruttó szállásdíjbevétel 6518 forintot tett ki, ami az egy évvel korábbit 10%-kal haladta meg. Ezen belül a gyógyszállodákban a tavalyinál 15%-kal magasabb (átlagosan 7229 forint), a wellness-szállodákban viszont 2%-kal alacsonyabb (6964 forint) volt az egy éjszakára vetített fajlagos szállásdíjbevétel.

A vizsgált időszakban a szállodák átlagosan 39%-os szobakihasználtsággal működtek, ami az egy évvel korábbitól 3 százalékponttal maradt el. Az átlagosnál jobb volt a kihasználtsága a gyógyszállodáknak, ahol a foglalások (az országost meghaladó) 59%-os szintet értek el. Ennél alacsonyabb, 37%-os telítettséggel üzemeltek a belföldi vendégek körében népszerű wellness-szállodák (a tavalyihoz képest 6 százalékponttal kisebb kihasználtsággal) - jelenti a KSH.

Bővebb információ itt.

 

'

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.