Új négycsillagos szálloda nyílt Hévízen

Szerdán átadták Hévíz legújabb szállodáját, a négycsillagos Bonvital Wellness & Gastro Hotelt.

A tizedik születésnapját ünneplő Accent Hotels lánc 17. szállodája összesen kilencven szobával várja a vendégeket, vagyis inkább a kisebb méretű, intim hangulatú hévízi hotelek közé tartozik. Ezért is lehet ideális választás elsősorban a párok számára.

Kovács Nikoletta hoteligazgató megnyitó beszédében elmondta, hogy egy hosszú, másfél éves építkezési időszak áll mögöttük, most viszont egy következő feladat elé néznek: Hévíz vezető szállodájává szeretnék tenni a tófürdőtől néhány lépésre található házat. „Adott a tulajdonosi kör, az üzemeltetés szakértelme, mindehhez pedig egy kiválóan felkészült személyzetet is sikerült összeválogatnunk. Jó csillagzat alatt születtünk” – mutatott rá. Az igazgató szerint mindez garancia lehet arra, hogy a Bonvital Hévíz meghatározó szállodája legyen. A hotelben több mint 60 alkalmazottat foglalkoztatnak. A magyar tulajdonban lévő szálloda kialakítására az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot fordítottak.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere arról beszélt, hogy a város örül az új szállodának, hiszen az egyúttal több vendégéjszakát és növekvő idegenforgalmi adóbevételt is jelent. „Szerintem helyes a hévízi hoteltulajdonosok felfogása, amely szerint örülni kell a konkurenciának. Mi is abban vagyunk érdekeltek, hogy nagyobb legyen a verseny” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy mivel Hévíz városként a napokban ünnepli a 25 éves születésnapját, egy szálloda átadójánál jobb ajándékot nem is kívánhatott volna magának a település.

A négycsillagos, prémium kategóriás Bonvital főleg a wellness-szolgáltatások terén nyújt kiemelkedőt, de ezek mellett prevenciós és rekreációs funkciókkal is bír. Rendelkezik például saját sóbarlanggal, amely kiváló megelőző kezelést jelent a légzőszervi panaszokkal küzdőknek. A hotel szolgáltatásai között a beauty és fitness lehetőségek is megtalálhatók, a kínálat egyik különlegessége az ún. hydrorider, amely egy speciális víz alatti bicikli fizikoterápiás célokra, de személyi edzésekre is használható. A Bonvital menedzsmentje arról is gondoskodott, hogy a mozgásra vágyók impozáns környezetben tudjanak felfrissülni: a modern design szerint épített medencetérből és a jakuzziból rálátás nyílik a hévízi sétálóutcára. A testmozgás fáradalmain végül a pihenőtérben lehet átlendülni, amelyet a 30 és 40 Celsius-fok közötti hőmérsékletre felmelegített tepidárium (a szauna egyik fajtája) tesz különlegessé.

A szálloda „Brix Bistro” névre keresztelt a la carte éttermét is megéri kipróbálni, már csak azért is, mert a fő specialitása, hogy helyi termelőktől származó élelmiszerekből dolgozik, amit kávé- és koktélkülönlegességek széles kínálatával koronáz meg. A gazdag gasztronómiai választékhoz természetesen széles borlap is dukál, azt pedig, hogy mit is tud a Brix a szálloda vendégein túl bárki próbára teheti.A Bonvitalban a négylábú családtagok is jól érezhetik magukat, hiszen a hotel 80 szobája és további 10 exkluzív lakosztálya erre az igényre is felkészült.

Az 1980-as évek végéig SZOT-üdülőként üzemelt a Bonvital épülete, ami ezt követően a szomszédos Panoráma Hotel részeként működött, majd a 2010-es évek elején elindult az újjáépítése. A mintegy öt évvel ezelőtt már önálló szállodaként újranyitott hotel azonban anyagi viták miatt csak néhány hónapig üzemelt, majd három év után most új tulajdonossal indította el szolgáltatásait.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.