Visszaterelnék a SZÉP-kártyás költéseket a turizmusba

Több régióban szinte teljesen eltűntek a SZÉP-kártyás vendégek, ami hatalmas kiesést jelent a hazai szálláshelyekkel foglalkozó vállalkozók számára, olvasható laptársunk, az mfor.hu cikkében.

A BKIK novemberi országos szezonértékelőjén a területi kereskedelmi és iparkamarák közel 90 százalékának vállalkozói képviselték az ország szinte valamennyi turisztikai régióját, így a Parlament elé került javaslat a legszélesebb körű szakmai konszenzuson alapul.

A résztvevők ugyanis egyetértettek abban, hogy a hazai szálláshely-szolgáltatókat meg kell védeni a nagy nemzetközi online közvetítőkkel szemben. A törvényjavaslat alapjául szolgáló szakmai csomagot a BKIK Szatmáry Kristóffal, a Parlament Gazdasági Bizottsága Vállalkozói Kabinetjének elnökével közösen, szakértők bevonásával, a GVH ajánlásait is figyelembe véve dolgozta ki és nyújtotta be a törvényalkotónak.

A budapesti kamara évadzáró fórumán az idegenforgalmi vállalkozások és szakértők által kijelölt másik kiemelt, országos hatályú cél a SZÉP-kártya idegenforgalomba való visszaterelése a felhasználás eredeti kereteinek visszaállításával. Több régióban ugyanis szinte teljesen eltűntek a SZÉP-kártyás vendégek, ami hatalmas kiesést jelent a vállalkozások számára.

A teljes cikk ITT  olvasható el.

Forrás: mfor.hu


Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.
MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben

MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben 

Somlyai Zoltán ismertette a legfrissebb adatokat, információkat a budapesti régióülésen.
Közeledik a Hotels Tomorrow 2025

Közeledik a Hotels Tomorrow 2025 

Az idei Hotels Tomorrow konferencia 2025. június 30-án és július 1-jén kerül megrendezésre Párizsban.
INS: friss vendégéjszakaszámok Romániából

INS: friss vendégéjszakaszámok Romániából 

Csökkenő turistaérkezést és vendéjszakaszámot regisztráltak keleti szomszédainknál.
Akcióban a HotelHero

Akcióban a HotelHero  

A szállodák és éttermek összefogásának köszönhetően 2025. február 2-a óta vasárnaponként 300 rászoruló jut egy-egy tányér meleg ételhez.
Az Accor valóban egyedi élményeket kínáló brandje idén további házakkal bővül

Az Accor valóban egyedi élményeket kínáló brandje idén további házakkal bővül 

Európa-szerte tovább bővül az egyedi szálláshelyeket kínáló Handwritten Collection.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.