Vasárnap vásárnap a Sofitelnél

A vasárnap eredeti jelentése a vásárnappal függ össze, sőt korábban a hét első napjaként tartották számon, ahogy ez ma sincs másként sok helyütt a világ számos országában. 

Tán épp emiatt tértek vissza e szép hagyományhoz, és vezették be a főváros ötcsillagos házai közt elsőként a Hotel Sofitelben, hogy a vasárnapi brunchot mostantól „Market brunch”-nak nevezik – és valóban a piacok hangulatát hozzák vissza a ház utcai kapcsolattal is rendelkező Paris Budapest éttermének látványkonyháján, Jeremy Cayron birodalmában.

Van itt minden, ami egy piacra járónak kedves lehet: exkluzív és bőséges kínálat előételnek kínált salátákból, lazac vagy bélszíntartár elkészítéséhez hozzávalók, levesek különféle betétvariációkkal, húsfélék a tengeri halaktól kezdve a szárnyasokon át a vörös húsokig köretlehetőségek szinte végtelen variációjával, valamint hazai és igazi franciás desszertek. A lényeg – és a más házaknál kínált brunch-okhoz képest alapvető különbség -, hogy a vendég tulajdonképpen saját ízlése, ötlete és kreativitása alapján állíthatja össze vasárnapi ebédjét, az előételtől kezdve a desszertig vagy az utána felszolgált sajtig bezárólag. Nincsenek választható komplett fogások, hanem valóban szabad a vásár!

Természetesen nem kell húst sütögetnie a vendég, a tartárt sem ő keveri be, és a palacsintasütőt sem kell előhalásznia a konyhán. Ő csupán kitalálja, aznap éppen mit kíván, és akár egy terülj, terülj asztalkámnál: hamarosan elékerül a választott, és sajátmaga által összeállított fogás. Bár még csak szeptemberben debütált, azonban az új brunch-ötlet jelentősen kiszélesítette a vendégkört a háznál: jelentősen nőtt a fiatal korosztály, vidám baráti társaságok látogatnak vasárnaponként a Sofitelbe a korábbi, alapvetően családos vendégkör mellett. Úgy látszik, piacra járni ma nagy divat. Főleg, ha még főzni sem kell a vásárlás után... 


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.