Vendégelégedettségre gyúr a Novotel

A YOU program a Novotel szállodalánc globális vállalása a vendégelégedettség terén. Ez a tréning biztosítja a megbízható, folyamatosan magas szintű vendégélményt a szállodákba érkezők számára. A képzés fő célja, hogy a szállodában dolgozók könnyebben ismerjék fel a problémákat és az igényeket, és önállóan orvosolni tudják a panaszokat.

A Novotel 2013-ban egy olyan globális képzési programot indított el, amely több mint 60 ország 400 szállodájában fut és futott nagy sikerrel, köztük Magyarországon is.

Hazánkban az év során több mint 240 dolgozó esett át a képzésen a recepciósoktól a felsővezetőkig. Míg a program előtt vezetői vagy részlegvezetői engedélyezésre volt szükség az esetleges kompenzációkhoz panasz esetén, ezt mostantól a dolgozó, akár a recepciós is saját belátása, döntése szerint megteheti, egy kézben tartva a problémát.
A program célja garantálni az elégedettséget, ellenkező esetben a szálloda állja az adott szolgáltatás költségeit. Mivel az elégedetlen vendégeknek csak elenyésző hányada panaszkodik a helyszínen, - ahol orvosolni tudnák a problémákat, - egy ingyenesen hívható vonalat is létrehozott a szállodalánc, ahol napi 24 órában oszthatják meg észrevételeiket a vendégek.

A program után a Novotel felhatalmazta dolgozóit arra, hogy a problémákat a helyszínen kezeljék, ha szükséges, kompenzálják a vendéget, végső esetben akár az ár teljes elengedésével. Hogy a Novotel biztosítsa a folyamatosságot Magyarországon is, follow up meetingeket is tartott szállodái nagy részében, illetve a vendégelégedettség mérésére alkalmas új rendszereket vezetett be.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.