Virtuális portás és multimédiás íróasztal a jövő szállodáiban

A HRS felmérése szerint egyre több vendég keres innovatív technológiával felszerelt hoteleket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Manapság az okostelefonok, tabletek és az ezekhez tartozó alkalmazások a legtöbb utazó számára nélkülözhetetlenek – derült ki a HRS szállásfoglalási oldal által támogatott felmérésből. Az új, csúcstechnológiára épülő világ a hotelekhez is utat talált: vendégkönyv helyett táblagépek, szobakulcsok helyett okostelefonok, távirányítók helyett pedig alkalmazások jelentek meg. Így a szállodaipar is alkalmazkodik vendégei új felhasználói szokásaihoz.

A tanulmány szerint Németországban a vendégek 27 százaléka például szívesebben működtetné a világítást, a légkondicionálót és a televíziót ugyanazon a kijelzőn keresztül, mint külön távirányítók és kapcsolók használatával. Ami a technológiát illeti, az üzleti utazók körében már kívánságként jelenik meg, hogy otthoni körülményeket teremtsenek számukra. Globálisan 44 százalékuk szavazott az alapfelszerelésként rendelkezésére álló táblagép mellett, 23 százalékuk pedig laptopot szeretne a szobájába.

Számos hotel felismerte, eljött az idő, hogy fokozottan összpontosítsanak a technikai újdonságok integrációjára szálláshelyükön belül. Az osztrák Stegersbach-ban található Falkensteiner Balance Resort hotelben például minden szobában található egy konfigurált Samsung tablet, amit a vendégek ingyenesen használhatnak. Ezeken többek között találhatunk friss napilapokat, információt az aktuális időjárásról, valamint egy rövid bemutatót a szálláshelyről és környezetéről. A tablet nem csupán a jól ismert tájékoztató mappák helyettesítésére használható, azoknál sokkal többet nyújt: a kommunikáció és az értékesítés csatornájaként szolgál. Így a vendégek hívhatják a szobaszervizt, visszajelzést adhatnak a szálloda vezetőségének, asztalt foglalhatnak az étteremben, kerékpárt vagy kocsit bérelhetnek. Ezen felül a szálloda saját wellness részlegében a táblagépen keresztül ingyenes időpontok foglalhatók nap mint nap.

A német szállásfoglalási oldal, a HRS kínálatában több innovatív technológiát alkalmazó szálloda is szerepel:

Novotel München Messe****, München

A Novotel tulajdonában lévő szálláshelyek (mint amilyen a Novotel München Messe is) számos technikai újítással büszkélkedhetnek. Ebben a szállodában a vendégeket nem csak valódi, hanem virtuális portás is üdvözli. Emellett a hotelben található érintőképernyőkön a vendégek hétvégi ajánlatokat, időjárás és repülőgép menetrend-információkat találhatnak, vagy virtuális képeslapokat is küldhetnek.



Yotel***, New York

A New York-i Yotelben egy robot segít a csomagokkal: miután a kulcsot felvettük a bejelentkezésre szolgáló terminálon keresztül, egy úgynevezett Yobot biztonságosan elhelyezi a személyes tárgyainkat egy elzárt dobozba. A szobákban kiváló Wi-Fi, valamint technofalak és multimédia-kapcsolattal felszerelt íróasztalok garantálják a tökéletes átmenetet a munkából a pihenésbe.



Eccleston Square*****, London

A londoni Eccleston Square egy impresszív butikhotel a történelmi köntös mögött – az intuitív technológia és a luxusdizájn találkozása. A vendégek afféle digitális portásként kapnak egy iPadet, így az érintőpanelen keresztül szinte mindent irányítani tudnak a szobájukban. Az átlátszó fürdőszobafalat például matt üveggé tudják alakítani.



W Taipei*****, Tajpej

A tajvani főváros, Tajpej szívében található stílusos luxusszálloda, a W Taipei a híres 101-es toronyra néz. A hotel káprázatos dizájnnal és a legkorszerűbb technológiával rendelkezik, ami valamennyi vendég számára maximális kényelmet és izgalmas szórakozási lehetőségeket biztosít. A nagyméretű LCD televízióképernyő és a modern hangrendszer mellett néhány lakosztály médialejátszóval és projektorral is rendelkezik.



Blow Up Hall 5050*****, Poznan

A lengyel Poznanban, a régi sörfőzde komplexum falai mögött található a Blow Up Hall 5050 elnevezésű impozáns dizájnszálloda. A hotelben nincs recepció, valamint a 22 modern és elegánsan berendezett szoba sincs megszámozva. Érkezéskor azonban minden vendég kap egy iPhone-t, ami elvezeti őket a szobájukba, ezen felül pedig információt és tippeket nyújt számukra. Továbbá amikor belépnek az épületbe, egy videoinstalláción megörökítésre kerülnek.



Prizeotel***, Hamburg

A hamburgi Prizeotelben a vendégekkel történő kommunikáció a szálloda falain kívül is folytatódik. A színes dizájnszálloda a modern technológiára fogékony üzleti utazók számára is megéri a pénzét: a 81 cm-es síkképernyő HDMI kapcsolattal lehetővé teszi, hogy Bluetoothon keresztül hallgassunk zenét, feltöltsük mobiltelefonunkat vagy telefonáljunk. Az üzleti csomag foglalása olyan további előnyökkel jár, mint amilyen a digitális újságstand használata.



A kutatásról: A kutatást elsősorban a nemzetközi szállodavendégek körében végezték a 2014. májustól júliusig tartó időszakban. Az online felmérést a HRS honlapján népszerűsítették, amelyben összesen 4377 HRS felhasználó vett részt. 


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.