Közlekedés
Mobil check-in a Malév járataira
Mobiltelefonon keresztül is be lehet jelentkezni a Malév járataira december 1-jétől. A Malév az új szolgáltatás bevezetésével az iparágban jelenleg elérhető valamennyi jegykezelési opciót biztosítja utasainak - közölte a Malév a Turizmus Online-nal.
Tiltakozó akciót indítottak a CSA pilótái
Tiltakozó akciót indítottak a Cseh Légitársaság (CSA) pilótái a cég menedzsmentjének döntése miatt, hogy a társaság megválik repülőgépeinek egyharmadától.
Javaslatok a repülőterek fejlesztésére
Több javaslatot jelentett be az Európai Bizottság Brüsszelben csütörtökön az európai repülőterek kapacitásának bővítésére, a késések csökkentésére és az utasoknak nyújtott szolgáltatások fejlesztésére.
Magyarország aktív a páneurópai légügyi együttműködésben
Magyarország aktív, kezdeményező tagja a páneurópai légügyi együttműködésnek, amit bizonyít az is, hogy a Közép-európai Funkcionális Légtérblokkot (FAB CE) létrehozó, 2011. május 5-én aláírt szerződést a magyar országgyűlés rendkívüli gyorsasággal, két hónapon belül jóváhagyta - reagált a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az Európai Bizottság legutóbbi jelentésére.
Vonaton (is) érkezik a Mikulás
Több helyszínen is várja Mikulás vonat december első hétvégéjén mindazon gyermekeket és szüleiket, akik vonaton szeretnének találkozni a Mikulással, a Gyermekvasút, MÁV-START Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. jóvoltából.
Kerékpárutak váltják a felszámolt vasúti szárnyvonalakat?
A szlovák vasúttársaság elemzéseket készíttet arról, hogy a lezárt vagy teljesen felszámolt vasúti szárnyvonalak nyomvonalán kerékpárutakat építsenek.
25 millió forint gyűlt össze a Nemzeti Segélyvonalon
Mintegy 25 millió forintot adományoztak a segíteni szándékozók az egyiptomi buszbaleset sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak a 1752-es Nemzeti Segélyvonal hívásával; a gyűjtés szerdán zárul.

Mentesítő vonat indul Bécsbe
A várhatóan megnövekvő utasforgalomhoz igazodva mentesítő vonatot közlekedtet a MÁV-START Zrt. december 3-án, szombaton Budapest-Keleti pályaudvar és Bécs Westbahnhof között.
A Malév Q400-asa olyan csendes, hogy...
A prágai repülőtér által szervezett idei felmérésből ismét kiderült, hogy a Malév gépei a legcsendesebbek a turbólégcsavaros kategóriában megelőzve más neves európai légitársaságokat - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Malév.

Véget ért a Best Reisen thaiföldi tanulmányútja
Az elmúlt szűk két hétben a Best Reisen lehetőséget biztosított a legjobb partnereinek és két munkatársának, hogy valós képet kapjon az elmúlt időszakban nagy visszhangot kiváltó thaiföldi „árvízhelyzetről” illetve, hogy megismerkedjen a Dél-Kelet Ázsia legnépszerűbb célországával az utazni vágyók körében.
Új adót vezet be Male reptere
A maléi nemzetközi repülőtér tulajdonosa, a GMR társaság 25 dolláros fejenkénti érkezési adót vezet be 2012 január elsejétől, tájékoztatta lapunkat az mnstravelsolutions.com.
Az utóbbi idők legnagyobb sztrájkja kezdődött Nagy-Britanniában
Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán, helyi idő szerint éjfélkor Nagy-Britanniában.
Csaknem 20 év után megszűnik a Venezia nemzetközi vonat
Csaknem húsz év közlekedés után, december 9-én indul el utoljára a VENEZIA nemzetközi vonat Budapestről Velencébe, 10-én pedig vissza. A népszerű szolgáltatást évente több mint nyolcvanezer utas vette igénybe.
Csorgathatnának a dunai kikötők több pénzt a fővárosnak
Kevesli a Fővárosi Önkormányzat a területén lévő dunai kikötők üzemeltetői által befizetett pénzeket, ezért módosítaná az ezt szabolyozó rendeletet szerdai közgyűlésén.
Elkelt az easyJet éves repülőjegye
Többszázezer forintot is megért a licitálóknak az az egy évre szóló, szinte korlátlan easyJet repülőjegy, amelynek árverése november 28-án zárult le a Vaterán. A licit a különleges élmény „megvásárlása” mellett azonban jótékonysági célt is szolgált: a brit légitársaság a végösszeggel, így 347 444 forinttal támogatja a Bókay Gyermekalapítványt és ezáltal a magyar gyermekgyógyászatot - tájékoztatta a Turizmus Online-t a légitársaság.
Csődvédelmet kért az American Airlines és anyacége
A légitársaság anyacége, az AMR Corporation kedden folyamodott csődvédelemért. Az American Airlines valamint a regionális forgalmat bonyolító American Eagle Airlines járati – nemzetközi is – továbbra is zavartalanul üzemelnek. A cég üzleti irányítása az AMR kezében maradhat bíróság felügyelete mellett – jelenti a Reuters.
Jövő nyártól nem repül a Delta Air Lines Budapestre
Bár a légitársaság elmondása szerint csupán felfüggeszti New York JFK-ről eddig is szezonális budapesti járatát. A felfüggesztés ezúttal nem csak az idei teli időszakot érinti.
Eddig nem látott géptípus landol Ferihegyen
Azaz nálunk még nem látott: Szuhoj Superjet 100-95B érkezik december 22-én Aeroflot színekben - írja az AIRportal.hu, a hazai planespotterek weboldala.
Fél évig nem ruház be a Lufthansa
Tesz így a bizonytalan világgazdasági környezet miatt.
Bliccelők, reszkessetek!
Áttért a MÁV-START Zrt. a vonatok fedélzetén a szabályszegő utasok adatainak kézi rögzítéséről a gépi adatbevitelre.
Nem sokkal nőtt az utasforgalom
2011. III. negyedévben a helyközi személyszállítást az utazók valamelyest intenzívebben vették igénybe, mint a tavalyi azonos időszakban. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az újonnan jelentkező, vagy visszatérő külföldi fuvarozóknak is köszönhetően – segítve ezzel a turizmust is – élénkült, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentéséből.
Erdőírtás ellenes projektet támogat az Air France Madagaszkáron
A klímaváltozás hatalmas kihívásával szembesülve az Air France 2008 óta támogat egy erdőírtás ellenes projektet Madagaszkáron.
Útjára indult az aranycsapat mozdony
A legendás Aranycsapat tagjai előtt tiszteleg a londoni 6:3-as győzelem évfordulóján a nemzeti vasúttársaság. A MÁV Csoport a tizenegy csapattagot ábrázoló, teljes felültet betöltő grafikát helyezett el egyik modern TAURUS mozdonyán, így állítva emléket az Aranycsapatnak.
Egy év múlva új határátkelő nyílik Szerbia felé
Jövő karácsonyra várható egy új átkelő átadása a magyar-szerb határon.
Törzsutasok a központban!
A Fehérvár Travel fennállásának 15. évfordulóját ünnepelve játékot hirdetett törzsutasainak.
Az egymilliomodik Premium Voyageur
Az új fedélzeti osztály 2009. őszi bevezetését követően az Air France ma üdvözölte egymilliomodik Premium Voyageur (emelt szintű turista) utasát. Az esemény megünneplésére az Air France váratlan meglepetésben részesítette különleges utasát, amikor az bejelentkezett az AF218-as számú Párizs-Charles de Gaulle és Mumbai között közlekedő járatára.
Új járatok a South African Airwaystől
Közép-Afrikai terjeszkedési stratégiájával összhangban új járatot indít a South African Airways (SAA) Pointe Noire-ba, Kongóba 2012. január 26-tól.
Dortmundba indít járatot a Wizz Air
A Wizz Air légitársaság január 13-tól új utat nyit Dortmundba a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Három új tag a MUISZ-ban
November 22-én tartotta elnökségi ülését a MUISZ a Zelnik István Aranymúzeumban.
Indul a KLM első járata Zambiába
2012. május 15-én száll fel a KLM első járata Zambia fővárosa, Lusaka felé. Lusaka a KLM 72. tengerentúli célállomása lesz .
Szobrot avattak a MÁV Nosztalgia múzeumkertjében
Ünnepélyes keretek között adta át dr. Mosóczi László, a MÁV Zrt. infrastruktúra vezérigazgató-helyettese a Vasúttörténeti Parknak az ez év szeptemberében a szlovák vasutasoktól kapott Szent Katalin-szobrot.
Temesváron erősít a Wizz Air
Ötödével több járatot indít jövőre Temesvárról a Wizz Air: Dortmund, Párizs, London, Róma és Bologna felé bővül a forgalom 2012-ben.
10 százalékkal több magyar utazott easyJettel
2011-ben, 10.1%-kal nőtt az easyJet magyarországi utaslétszáma, derül ki a brit légitársaság éves pénzügyi adataiból. 2010. október és 2011. szeptember között összesen 556 000 fő utazott a légitársaság fedélzetén a tavalyi 505 000 utashoz képest. Ezzel az eredménnyel a brit fapados légitársaság jelenleg a negyedik legnagyobb a Budapesti repülőtéren.
Szervezett kiutazás: Görögország az élen
2010-ben 850 ezer magyar turista utazott külföldre utazási irodák szervezésében, ez 7%-os növekedést jelent 2009-hez képest. A toplista élén Görögország áll, mögötte Olaszország és Ausztria.
Javul az árvízi helyzet Thaiföldön
Folyamatosan javul a helyzet Thaiföldön, így a téli turisztikai szezon jóformán zökkenőmentesen indulhat – tudta meg lapunk Sulyok Tamástól, a Best Reisen ügyfélkapcsolati menedzserétől, aki jelenleg a délkelet-ázsiai országban tartózkodik.
Kínaiaké lehet a Budapest Airport
A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Airport Zrt.-ben - lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról, írja a vg.hu.
Nincs több sorban állás a pénztárak előtt
A MÁV-START Zrt. 2008-ban indította el az internetes jegyértékesítési rendszerét, amellyel a pénztárak előtti sorban állást elkerülve, akár otthonról is megválthatók a vasúti menetjegyek.
Vegyen éves bérletet repülőre!
Egy éven keresztül bárhova repülhet az easyJet járataival az az égbe vágyó licitáló, aki a legnagyobb összeget ajánlja a Vaterán árverésre bocsátott éves repülőjegyért. A nem mindennapi aukció 1 forintról indul november 21-én. A licit lejártakor, november 28-án a győztes a szinte korlátlan repülés élményével lesz gazdagabb, a jegyért befolyt pénzzel pedig beteg gyermekeket támogatnak.
Burma, Grúzia és Szudán
A három országban szinte egyidőben nyitott képviseletet a Hahn Air ez év novemberében.
Digitális utastájékoztató rendszer került a Kisalföld buszokba
Rendhagyó utazásra invitálta a Kisalföld Volán Zrt. múlt héten az újságírókat, akik egy új digitális utastájékoztató rendszerrel felszerelt autóbusz fedélzetén ismerkedhettek meg az eddig hivatalosan még be nem mutatott, tesztelés alatt álló berendezésekkel a busztársaság vezérigazgatójának, Pócza Mihálynak a közreműködésével.
Tel Avivba is repül jövő nyáron a Germanwings
A 2011-es sikeres fogadtatást követően, 2012-ben is bekerül a Germanwings nyári menetrendjébe az izraeli úti cél. Köln/Bonn és Tel Aviv között 2012. március 26-tól október 27-ig közlekedik a német diszkont légitársaság.
A Roissy a világ legutáltabb repülőtere
Franciaország legjelentősebb repülőterét, a párizsi Roissy-Charles de Gaulle-t választotta a világ legutáltabb repülőterének a CNN utazási honlapja, a CNNGO.com.
Megszépült Kelenföld Állomás és környéke
Helyre állt a rend Kelenföld Állomás környékén. A takarítási munkálatokat a MÁV mindössze két hét alatt végezte el. Bár a vasúttársaság tevékenységi körébe nem tartozik szorosan a területek rekultivációja, a MÁV külön figyelmet szentel az állomások környékének rendeltetésszerű, tiszta környezetben történő üzemeltetésére és őrzésére.
A Xiamen Airlines csatlakozik a SkyTeamhez
A SkyTeam, a világméretű légiszövetség hivatalosan is elfogadta a Xiamen Airlines csatlakozási szándékát. Kína hatodik legnagyobb légitársasága, a Xiamen Airlines ezzel megkezdheti a csatlakozási folyamatot, amelynek eredményeképp 2013-ra válik a szövetség teljes jogú tagjává, így erősítve tovább a szövetség a virágzó kínai régióban nyújtott kínálatát - közölte a Turizmus Online-nal a szövetség képviselője.
Ferihegy: továbbra sem lesz testszkenner
Az Európai Bizottság november 14-én javaslatot fogadott el a biztonsági szkennerekre - közismertebb nevén testszkenner - vonatkozó európai uniós jogszabályi keretről, amely lehetővé teszi a repülőterek és a tagállamok számára, hogy – szigorú működési és műszaki feltételek mellett – biztonsági szkennereket alkalmazzanak az utasok átvizsgálására. De nem teszi kötelezővé az alkamazást.
TAP borok a világ élvonalában
A világ legjobbjai közé sorolták a TAP fedélzetén felszolgált portugál borokat.
A látogatóknak drágább lesz a parkolás Bécsben
A jobb levegő és a több parkolóhely érdekében jövő márciustól többet kell fizetni a parkolásért az osztrák fővárosban. A helyiek ugyanakkor olcsóbban jutnak az éves matricájukhoz.
Megkapta kinevezését Alexandre de Juniac
Alexandre de Juniac lett az Air France elnök-vezérigazgatója, miután a légitársaság igazgatótanácsa 2011. november 16-án jóváhagyta kinevezését.