München lett Európa legjobb repülőtere 

Egymás után immár a negyedik alkalommal nyerte el a Müncheni Repülőtér a „World Airport“ díjat – kaptuk a repülőtér üzemeltetésében szerepet vállaló Lufthansától a hírt.

Zöld politika a Lufthansánál 

A német légitársaság 1995 óta minden évben kibocsátja “Balance” névre keresztelt kiadványát a környezet érdekében végzett munkájáról.

Új járatok Tajvan és Kína között 

40 év óta először közlekedik közvetlen járat a Kínához tartozó szigetországból Tajvanról a szárazföldi Kínába – áll az Eva Air közelményében.

Új kerékpárutak épülnek Szegeden 

A nyár folyamán új kerékpárutak építésébe kezdenek Szegeden.

Akiért a hajókürt szólt…  

Július 16-án, rendhagyó módon emlékezett meg a Magyar Országos Hajózási Szövetség (MAHOSZ) egykori főtitkáráról, a 78 éves korában elhunyt Miklós Lászlóról.

Masszázságyak a Swissnél  

A Business Class osztályokon nemzetközi viszonylatban is új típusú üléseket épít be a Swiss a jövő év tavaszától.

Takarékosabb gépekre vált a British Airways  

A British Airways vezérigazgatója, Willie Walsh tervei szerint a cég flottájának régebbi gépekből álló részét az őszi-téli szezonban kivonják a forgalomból.

Teljes a létszám és új a honlap a Globair-nél 

Felállt a Globair végleges csapata – tájékoztatott Csényi Csaba ügyvezető.

Malév pontosítás  

A Farnborough Air Show-n elhangzott Malév bejelentésről megjelent sajtóhírek pontosítása céljából, a légitársaság fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a négy új Q400 Bombardier repülőgép beszerzéséről, illetve további négyre szóló opcióról és az ősztől forgalomba álló négy használt gép megvásárlásáról a Malév szándéknyilatkozatot írt alá.

Új kereskedelmi igazgató a Sixtnél 

Kováts András (31) az autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó Sixt Magyarország új kereskedelmi igazgatója.

Új prémiumszolgáltatások az Austrian-nél 

Az Austrian Közel-Keletre és Közép-Ázsiába tartó járatain, a business osztályon bevezeti az Austrian Prémium Szolgáltatást, amely ötvözi az osztrák vendégszeretet és keleti hangulatot.

Kétszámjegyű növekedés a bolgár reptereken 

2000 óta megháromszorozódott a személyforgalom Bulgária három legjelentősebb nemzetközi repülőterén. A növekedés minden évben kétszámjegyű volt.

A repülőgépgyártóknak kedvez a válság 

Miközben a nagy légitársaságok folyamatos nehézségekkel küszködnek a kerozin árának emelkedése, az utazási kedv lanyhulása miatt, a világ két vezető repülőgépgyártója, a Boeing és az Airbus nem panaszkodhat.

Árat emel a Lufthansa és a Cathay Pacific 

A Lufthansa július 17-étől felemeli az üzemanyagpótlékot európai és tengerentúli járatain.

Az Egyptair is belépett a Star Alliance-ba 

A napokban az Egyptair hivatalosan is belépett a Star Alliance légi szövetségbe.

Nem kell a Condor az Air Berlinnek 

Az Air Berlin múlt pénteken hivatalosan is megerősítette, hogy immár nem érdekli a Condor légitársaság megvásárlása a Thomas Cook csoporttól.

Bővül a Star Alliance 

Az Egyptair lett a Star Alliance légi szövetség 21. tagja.

Változik a Maestral menetrendje jövőre 

A jövő évi menetrendi időszakra azt javasolta a MÁV-Start a Horvát Vasútnak, hogy a korábban Murakeresztúron keresztül Budapest és Zágráb között közlekedő Maestral vonatpár Gyékényesen keresztül járjon, amellyel a jelenlegi 7 óra 20 perces menetidő 5 óra 55 percre csökkenne.

Késik az első Superjet 100-as átadása 

Az eredetileg tervezetthez képest egy év csúszással, legkorábban 2009 második felében tudja szállítani az Aeroflot számára az első Superjet 100-ast a Szuhoj, értesült az ATW Online.

Felszállt a Wizz Air Ukrajnában 

Wizz Air Ukraine, az első diszkont-légitársaság Ukrajnában pénteken reggel elindította első menetrend szerinti járatát Kijev Boriszpol repülőtérről Szimferopolba.

Air France-KLM: forgalomnövekedés az afrikai és közel-keleti útvonalakon 

Az idei júniusban az Air France-KLM csoport összesen 6,8 millió utast szállított, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest 1,3 százalékos növekedést jelent.

Egyre többen választják a Lufthansát 

Az év első felében tovább nőtt a Lufthansával repülő utasok száma: több, mint 28 millióan választották a német légtársaságot 2008 januárja és júniusa közt, ami 5,4 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Egyesül a két spanyol fapados légitársaság 

Egyesülésről állapodott meg a két spanyol diszkont-légi-társaság, a Clickair és a Vueling.

EP igen a légi ETS-re 

A légiközlekedést is bevonják 2012-től az EU szén-dioxid-kibocsátási rendszerébe (ETS).

Új online fizetési mód a Wizz Airnél 

Wizz Air tovább bővítette szolgáltatásainak körét: mostantól a hitelkártyával és bankkártyával nem rendelkező utasok számára online kezdeményezhető banki átutalásos fizetési módot ajánl.

A vasúti piacon erősítene az Air France 

Az Air France megbeszéléseket folytat egy vegyesvállalat létrehozásáról, amelynek létrejötte esetén a francia légitársaság nagy sebességű vasúti utazást is kínálna.

Száz napos a T5 

Egyre kedveltebb az immár száz napja működő Heathrow Terminál 5. (T5). Március óta a British Airways közel ötmillió utasa vette már igénybe a modern repülőtéri szolgáltatásokat, és a brit légiforgalmi vállalat több mint 38 ezer járata landolt vagy szállt fel innen.

EasyJet: 19,5 százalékkal több utas júniusban 

Az easyJet diszkont-légitársaság 2008 júniusában 19,5 százalékkal több utast szállított járatain a tavalyi év azonos időszakához képest.

Schiphol: önkiszolgáló csomagleadás 

Július 4. óta zajlik a tesztelése az amszterdami Schiphol repülőtér és a KLM új „önkiszolgáló csomagleadási” szolgáltatásának, amelynek segítségével lehetővé válik, hogy az utasok maguk regisztrálják be csomagjaikat. A tervek szerint az új szolgáltatás tesztelése legalább fél évig tart majd.

Idén elkezdődhet az Arad-Temesvár autópálya építése 

A román kormány határozatban döntött, melyik hét céggel-konzorciummal kezdi meg a tárgyalást az Aradot Temesvárral összekötő autópálya kivitelezésére.

Őrzött parkoló Debrecenben 

2008. július 2-től új szolgáltatást vezetett be a debreceni nemzetközi repülőtér.

Több külföldi vendég az első öt hónapban 

2008. január–májusban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által összesen eltöltött vendégéjszakák száma 1, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 3 százalékkal emelkedett 2007 azonos időszakához képest, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Az easyJet lett a legjobb diszkont-légitársaság 

Az easyJet nyerte el a legjobb diszkont-légitársaságnak járó díjat az évente megrendezésre kerülő OAG Airline Industry díjkiosztón.

Emeletes motorvonatokat állít üzembe 2011-től az SBB 

A Stadler Rail Group 50 darab emeletes villamos motorvonat gyártására és szállítására kapott megbízást a Svájci Szövetségi Vasúttól (SBB).

Közvetlen légi járat indult Kínából Tajvanra 

Közvetlen repülőjárat indul Tajvan és Kína között, 5 kínai városból 8 tajvani repülőtérre járnak majd a menetrendszerinti járatok. Eddig néhány ünnepnap kivételével csak harmadik ország érintésével lehetett utazni.

Egyre elfogadottabb az online foglalás 

A HurráNyaralunk.hu utazási iroda megbízásából az [origo] média-portfoliójában készített év eleji felmérés szerint továbbra sem csökken a magyarok utazási kedve. Az internetes portálon megjelent kérdőívet kitöltők 86 százaléka biztosan tervez külföldi pihenést 2008-ban, de egyre nagyobb azoknak a száma is, akik üzleti vagy egyéb céllal készülnek útra kelni.

A német vendéglátósok pesszimisták  

A vendéglátóipari vállalkozások 32 százaléka az idén rosszabb évet vár a tavalyinál Németországban, elsősorban az energia és az élelmiszerek drágulása miatt.

10 százalékkal csökken az USA légi forgalma 

Az USA legforgalmasabb repülőterei sem lesznek olyan zsúfoltak idén ősszel, mint tavaly, miután a légitársaságok kapacitása várhatóan 10 százalékkal csökken, az Official Airline Guide szerint.

A világ legjobbjának választották a JetAirwayst 

Az indiai JetAirways légitársaság nyerte el szolgáltatásai minőségének köszönhetően az “Év légitársasága” címet, amelyet a június közepén, a Londoni British Museumban rendezett díjátadó gálán vehetett át a társaság.

Csődveszélyben a légitársaságok? 

A Ryanair, az Air France, a Lufthansa és az easyJet lehetnek azok az európai légitársaságok, amelyek túlélhetik az üzemanyagárak szárnyalását és a gazdasági növekedés lassulását, amely több céget is csődbe taszíthat a Davy Stockbrokers elemzőinek véleménye szerint.

Új Delta járatok 

A Delta Air Lines június első felében kilenc nemzetközi járattal bővítette hálózatát.

Csalódott légitársaságok 

Az Európai Parlament pénteken bejelentette, hogy kompromisszumos egyezségre jutott az Európai Tanács Elnökségével a légiközlekedési alágazatnak az EU emisszió-kereskedelmi rendszerébe 2012 elejétől történő bevonásáról és arról, hogy ez az intézkedés az uniós légitársaságok mellett az európai repülőtereket használó harmadik országbeli légifuvarozókra is vonatkozik majd.

Kormányzati szigor a feketekereskedelem ellen 

A feketekereskedelem felszámolására irányuló határozott kormányzati szándék hallatán joggal várta az utazási szakma az erőteljesebb fellépést az engedély nélkül utaztatók, illetve külföldi idegenvezetők ellen. Eddig azonban a keménység csak a szavak szintjén nyilvánult meg.

Zavar a Lufthansa sztrájkja miatt 

A Lufthansa légitársaság kedd reggel több járatát is elhalasztotta a ver.di szakszervezeti szövetség által kezdeményezett részleges munkabeszüntetés miatt.

Berlin-Sármellék a Germanwingstől 

A tavalyi év sikere alapján idén is kínál járatot a sármelléki FlyBalaton repülőtér és Berlin között a Germanwings.

Megérkezett a SIA ötödik A380-asa 

A Singapore Airlines (SIA) június 28-án vette át ötödik A380-as gépét, a világ legnagyobb utasszállító repülőjét, a franciaországi Toulouse-ban található Airbus Delivery központban.

Újabb levélváltás a MUISZ és Kondorosi Ferenc között 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke május végén levélben fordult Dr. Kondorosi Ferenc kormánybiztoshoz, aki a Szövetség szegedi közgyűlésén együttműködését ajánlotta fel a fekete utazásszervezés visszaszorítására. Ebben több problémás esetre (jogosulatlan utazásszervezés, fekete idegenvezetés, MKEH döntés elleni fellebbezési lehetőség) is felhívta a kormánybiztos figyelmét. Továbbá arra a tényre is, hogy a fekete kereskedelem nem tartozik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság illetve az Engedélyezési Hivatal tevékenységi körébe, az ellenőrzési jogkör kiterjesztéséhez jogszabály-módosításra lenne szükség.

Duplázott Magyarországon a Condor 

A német Condor légitársaság, amely 2006 óta saját képviselettel rendelkezik Budapesten, az egyre nehezedő iparági körülmények ellenére továbbra is nyereségesen működik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!