Kreatív megoldások üzleti utazóknak

Közös bemutatóra hívta üzleti partnereit a Carlson Wagonlit Travel, az Air France-KLM és a Hotel Mercure Budapest Korona.

Az üzleti utaztatásban élen járó utazási iroda igazgatója, Gordon Mária kiemelte: válság idején különösen fontos a költséghatékonyság az üzleti utazók és cégeik számára. Mindenesetre a CWT globális forgalma tavaly 7%-kal nőtt. A válsággal azok a cégek tudnak megküzdeni, amelyek átalakítják utaztatási politikájukat. Az üzleti utazók a CWT felmérése szerint az összes kiadás 50%-át repülőjegyekre, 39%-ot szállásra, 5%-ot autóbérlésre, 6%-ot vasúti közlekedésre költik. A közlekedési költségek terén az időben történő foglalással 25-50%-os, a kedvezményes tarifák igénybe vételével pedig 20–50%-os megtakarítás érhető el. Európán belül a 4-8 órás vonatozással elérhető úti célok esetében a vasúti jegy 20%-kal olcsóbb lehet, mint a repülés. Németh Adrienn, az Air France-KLM képviselője arra emlékeztetett, hogy a légitársasági páros az év elején szorosabbra fonta együttműködését a Sky Team-beli amerikai partnerével, a Deltával, és a tízmillió forintos éves utazási kerettel rendelkező cégek számára közös szerződést tudnak ajánlani, amely révén a publikált árakból akár 30%-os kedvezményt is el lehet érni. Ivancsics Nándor, a Mercure Korona igazgatóhelyettese azt emelte ki, hogy szerződött céges partnereik számára kedvezményeket, egyszerű, átlátható árakat kínálnak.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.