Egy Rába-közi kis faluban, Páliban születtem. Mivel anyai nagyanyám szülésznő volt, esélyem sem volt városi kórházban meglátni a napvilágot. Szüleim gazdálkodtak, és apám a falunkban egyedüliként nem állt be a téeszbe 1959-ben. Számomra a nagy utazást a környék vásárai jelentették, nyolcadikos koromban láttam először Pestet. Véletlenek sorozata vetett az idegenforgalomba. Szüleim erdésznek szántak, de a „maszek” származásom ehhez nem jó ajánlólevél volt, így átirányítottak gimnáziumba, de ott már csak egy kísérleti idegenforgalmi osztályban volt hely. (Akkor ez még nem volt divatszakma!) Szülőfalumban járva mindig eszembe jut, hogy „jól kiszúrtak” velem, és most az erdő helyett járhatom a világot…

Gyakorlatilag igen, hiszen 18 évesen kerültem a 19. sz. AKÖV-höz. Végigjártam a személyforgalom ranglétráját: kalauztól forgalmistán, állomásfőnökön át a személyforgalmi osztályvezetőig. Közben persze még tanultam. Alig 23 évesen kaptam megbízást a soproni KPVDSZ üdülő (a mai Hotel Szieszta elődje) nyitásakor egy háromfős Volán-iroda vezetésére. Szerveztük a SZOT-beutaltak kulturális programjait, nagycenki, fertődi, győri, pannonhalmi, kőszegi és szombathelyi kirándulásokkal gazdagítottuk üdülésüket. Mivel Ausztria felé csak „átnézhettünk” a fertőrákosi kőfejtő tetejéről, 1975-ben már pozsonyi utat ajánlottunk csoportos útlevéllel. De nemcsak szerveztem, idegenvezettem is e programokat, évi 30 000 vendégünk volt. A Sopron környéki falvakban először csak a győri bazilikában található Könnyező Szűz Mária-képhez és Pannonhalmára szerveztük buszok tömegét, de ezek az élmények teremtették meg a falusi emberekben is az utazás örömét. Szép korszaka volt ez az életemnek, de 1979-től újra a buszos vonalat kellett irányítanom a soproni Volánnál. Az idegenvezetés azonban megmaradt szakmai kapocsként, így 1991-től a Kisalföld Volán átszervezése után kaptam megbízást az egész cégnél az idegenforgalmi üzletág újjászervezésére, így jött létre a Kisalföld Volántourist. Életemben egyszer kíséreltek meg elcsábítani; 1978- ban majdnem soproni IBUSZ-főnök lettem, de a körülmények úgy hozták, hogy maradtam és ezt sok okból nem bánom.

A körutazások résztvevői nagy odafigyelést, törődést igényelnek, hiszen az első perctől az utolsó napig a kedves utassal vagyunk, és talán a vidéki emberekben jobban megvan ez a képesség. Ezért nem véletlen, hogy a körutazásokat szervező irodák jelentős része vidéki városokban működik, akárcsak a Kisalföld Volántourist. Nem én adom el az utat, hanem az idegenvezető meg a két sofőr. Ha ők odafigyelnek arra, hogy a vendég két cukorral és kevés tejjel issza a kávét, és másodszorra már így kínálják neki, akkor erre az apróságra biztosan emlékezni fog. Az elégedett utas a legjobb propaganda- és a vendég mindig premiert vesz. Sok embert csak az első buszos körutazásra nehéz elcsábítani, azóta minden évben hűségesen jön velünk. A magyar utas nagyon értékes és igényes közönséget jelent. Mindent meg akar nézni, ezért magasak is az elvárásai.

Nehéz lesz, mivel nem primér szükséglet az utazás. Az azért szerencse, hogy a kulturális körutak közönsége nem az elsősorban eladósodott fiatalabb rétegből kerül ki. Úgy látom, hogy az emberek szeretnének utazni az idén is, de azokat is elérte a félelem, akiket nem közvetlenül érinti a válság. Például a nagyszülőknek hiába van félretett pénzük az utazásra, ha a gyerekük, unokájuk közben elvesztette az állását, és muszáj törleszteni a lakáshitelt, ilyenkor a szülő inkább a gyerekének segít, és nem utazik. Várhatóan rövidebb ideig tartó utakat, közelebbi úti célokat fognak keresni az idén az utasok. Valószínűleg nagyobb lesz igény az olyan programokra, mint az egynapos klagenfurti vagy salzburgi kirándulás. Az a lényeg, hogy egy ilyen, csupán néhány ezer forintba kerülő utat is ugyanolyan alaposan szervezzünk meg, mint egy komolyabb körutazást. Át kell értékelni a szakmának a kínálatot, bele kell érezni magunkat az emberek helyzetébe- és becsülni kell, hogy próbálják őrizni a megismerés örömét.

A szakmában pozitív folyamatok indultak el, a szakosodás és az együttműködés területén. Látjuk, nincs értelme, hogy mindenki mindennel foglalkozzon. A Proko vagy a Z(s)eppelin nekünk nem konkurencia, hanem partner. Konkurencia a feketén szervező! Az állami szabályozók ugyanakkor minden erőfeszítésünk ellenére sem segítenek minket. Az idei áfatörvénnyel éppen a szükséges szakosodás és összefogás ellen tettek, hiszen ha a mások által szervezett útról én állítok ki számlát, akkor rá kell tegyek a végén 20 százalék áfát, így viszont versenyhátrányba kerülök. Jellemző, hogy a szakmai szövetségek tiltakozása ellenére sem változott ez az előírás, ami jelzi az érdekképviseletek gyenge alkupozícióját az államigazgatással, jelen esetben a Pénzügyminisztériummal szemben. Pedig egy ilyen döntést eleve nem lehetett volna meghozni, csak a szakma megkérdezése után. A céges megrendelések többségét is elveszítjük, szintén az áfatörvény hatására. Tavaly az árrés feltüntetése borzolta a kedélyeket, az idei évben ezt már nem várják el tőlünk, de megint gondoskodtak róla, hogy nehéz perceket okozzanak a becsületesen működő vállalkozásoknak. A politika azt hiszi, hogy mindenhez ért, ezért nincs szüksége szakszerűségre. Ez tényleg egy következmények nélküli ország.

Hiszem, hogy igen, és 2010-től nemcsak szót kér, de kap is a gazdaság! A kamara újra megfelelő jogosítványokat kap a gazdaság önigazgatásában és a gazdaságpolitikából a GAZDASÁG-é lesz a főszerep. Hiszek a párbeszéd, az összefogás fontosságában, és a nagy bajban fel kell végre ismerni, hogy sikeres vállalkozások nélkül nincs sikeres ország!

Iskolák
Közlekedési Tisztképző, Idegenforgalmi felsőfokú

Család
felesége és lánya is a cégben dolgozik, fia szintén a szakmához közel tevékenykedik.

Nyelv
angol

Hobbi
utazás, kert, konyha