Közlekedés
American: pótdíj a második poggyászért
Az American Airlines, követve az amerikai légitársaságok többségét, 25 dolláros pótdíjat vezet be a második poggyász feladása után számos belföldi járatának turista utasai részére.
BA: Gatwick - New York
A British Airways új járatot nyit New York JFK és London között.
SuperJet: túl a tesztrepülésen
A Szuhoj tervezőiroda SuperJet 100-as utasszállító repülőgépe megtette első próbarepülését, amelynek során egy órát töltött a levegőben és 1200 méteres magasságba emelkedett Komszomolszk város repülőteréről.
Szlovák napok a Fővám téri Nagycsarnokban - május 22-24.
Csütörtökön tizenegy órakor autentikus szlovák népzenével és a Szlovák Köztársaság Nagykövetének, Juraj Migasnak, valamint a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi vezetőjének, Sona Jelinkovának üdvözlő szavaival vette kezdetét a Szlovák Napok rendezvény a nagycsarnokban.
Még nem zárult le a Malév átalakítása
Május 22-én megkezdte munkáját a Malév Zrt. évi rendes Közgyűlése.
Új igazgatósági tag a Malévnál
A Malév május 22-én tartott közgyűlésén személyi kérdések is napirenden szerepeltek: a Malév Zrt. Igazgatóságából 2008. március 15-ei hatállyal lemondott dr.Gönci János helyére a Közgyűlés új tagot választott.
Készpénzre váltható ötletek
Hatékony médiatervezésről, brandépítési példákról, kreatív BTL eszközökről és megszívlelendő keresőmarketing-trükkökről is hallhattak a tegnapi, nagy sikert aratott Turizmuskommunikáció Konferencia résztvevői.
SuperJet: túl a tesztrepülésen
A Szuhoj tervezőiroda SuperJet 100-as utasszállító repülőgépe megtette első próbarepülését, amelynek során egy órát töltött a levegőben és 1200 méteres magasságba emelkedett Komszomolszk város repülőteréről.
BA: Dublin a London City repülőtérről
Dublin a British Airways tizedik olyan célállomása lesz, ahová a légitársaság London City repülőtérről biztosít közvetlen összeköttetést ez év június 1-jétől.
Milánóba és Barcelonába is repül az American
Az American Airlines New York JFK repülőteréről naponta közlekedő közvetlen járatokat indít Milánóba és Barcelonába kétosztályos Boeing 767-300-as gépeivel.
4,2 milliárd forintért bővíti Ferihegy előterét a Budapest Airport
A Budapest Airport (BA) május 21-én aláírta a szerződést a Vegyépszer vezette VHS Előtér konzorciummal a 2-es terminál forgalmi előtérének bővítéséről.
Közösen a feketekereskedelem ellen
A MUISZ szegedi közgyűlésén dr. Kondorosi Ferenc kormánybiztos tájékoztatást adott a résztvevőknek a feketekereskedelemmel kapcsolatos kormányzati intézkedésekről.
30 millió dollár értékű befektetési program New York-ban
A British Airways május 21-én bejelentette, hogy a New York JFK nemzetközi repülőtéren 30 millió dollár értékű, közel másfél évig tartó programot indít, amelynek során a légitársaság továbbfejleszti az üzleti utasoknak nyújtott földi szolgáltatásait a repülőtér terminál épületében.
Austrian Airlines: sikeres április
Sikerrel zárta az áprilist az Austrian Airlines Csoport, amelynek utasszáma és kihasználtsága egyaránt növekedett az időszakban.
Sikeres évet zárt a Singapore Airlines
A Singapore Airlines csoport (SIA) működési eredménye a 2007/2008-as üzleti évében meghaladta a 2,1 milliárd dollárt, ami 61,6 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményhez képest.
Eladó a CSA és az Austrian Airlines
Az osztrák Austrian Airlines nyitott egy esetleges többségi felvásárlás alanyává válni, tekintve a magas üzemanyagárakat és az éles iparági versenyt – nyilatkozta a Der Standardnak Alfred Ötsch vezérigazgató. A légitársaság az első negyedévben 60 millió euró nettó veszteséget termelt, pedig tavaly már nyereséges volt.
Negyedik évfordulóját ünnepli a Wizz Air
A Wizz Air diszkont-légitársaság 2008. május 19-én ünnepli negyedik évfordulóját.
Hamarosan felszáll az OpenSkies
Az OpenSkies légitársaság, a British Airways új leányvállalata május 19-én megkapta működési engedélyét az Amerikai Közlekedési Minisztériumtól. Az új légitársaság júniustól kezdődően a Párizs Orly - New York JFK útvonalon üzemeltet járatokat.
Tunéziai Napok a Nagycsarnokban május 29-31. között
Reggel 9-től délután 3-ig várunk minden érdeklődőt étel- és italkóstolóval, hastánc és kézműves termékek bemutatójával, henna festéssel és vízipipával.
Malév „foci-járat” Moszkvába
Harminc százalékkal növelte kapacitását a Malév május 20-án a Moszkvában megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája döntő mérkőzésre utazók igényei miatt.
Megérkezett az egymilliomodik Malév utas
A Malév a tavalyi évhez képest öt nappal korábban, május 16-án köszöntötte egymilliomodik menetrend szerinti járaton utazó fizető utasát.
Sikeres üzleti évet zárt a British Airways
A folyamatosan emelkedő üzemanyag árak ellenére is tovább tudta javítani pénzügyi eredményeit a British Airways a március 31-én zárult 2007/2008. üzleti évben.
Romániai road-show
A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi és Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, valamint a Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda május 14. és június 4. között szakmai találkozóval egybekötött road-show-t szervez Romániában a kiutaztatással foglalkozó utazási irodák és a sajtó képviselői részére.
Az Év légiutas-kísérői
Hagyományteremtően második alkalommal választották meg a Malévnél az „Év légiutas-kísérőit”.
Az Air France és a mozi
A Cannes-i Filmfesztivál alkalmából az Air France új fejezettel bővítette a filmtörténetet a www.airfrancelasaga.com weboldalon.
Új partnerek a Hahn Airnél
A Hahn Air négy újabb légitársasággal bővítette szerződéses partnerei számát.
Malév: sikeres év eleji kampányok
Egy éves szövetségi tagságára és törzsutas programjára az „Egy éve a oneworlddel”, míg az online jegyvásárlás előnyeire az „e-Malév” nyereményjátékkal hívta fel a figyelmet az év első hónapjaiban a Malév.
Előzetes ülőhelyfoglalás a Germanwingsnél
A Germanwings lehetővé tette az előzetes ülőhelyfoglalást: a jegyfoglalás során, illetve azt követően is lehetőségük van az utasoknak a számukra leginkább megfelelő ülőhely kiválasztására.
On-line oktatás Magyarországról német utazási irodák részére
A Magyar Turizmus Zrt., valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának közösen elkészített pályázati anyaga alapján, a Német Utazási Szövetség (DRV) 2008. évi közgyűlésének helyszínéül Budapestet választotta. Az MT Zrt. ennek apropójából most on-line oktatást indított a német utazási szakmában dolgozók részére a SaisonCheck internetes cég közreműködésével.
A Caráttal dolgozik a Malév
A Carat Hungary 21. Média Kft. nyerte a Malév nyílt média tenderét, amelyet a légitársaság január végén marketingkommunikációs médiatervezési és -vásárlási feladatok ellátására írt ki.
Tovább késnek az A380-asok
Az A380-as óriásgépei átadásának újabb halasztását jelentette be kedden az Airbus nyugat-európai repülőgépgyár.
Kezdődik az EuroVelo 6 magyarországi szakaszának kitáblázása
Az Atlanti Óceán és a Fekete-tenger közötti, a franciaországi Nantes és a romániai Constanta városát összekötő, összesen 4448 km-es, európai kerékpáros turisztikai vándorút, azaz 6-os számú EuroVelo (EV) magyarországi szakaszának kitáblázását kezdik meg Budapesten 2008. május 11-én.
Az Austrian lett Európa legjobbja
A Capital üzleti magazin olvasói körében elvégzett felmérés szerint az Austrian Airlines, a Lufthansa és Swiss légitársaságokkal együtt a hagyományos európai menetrendszerinti járatok szegmensében vezető helyet foglal el.
További tengerentúli járatok költöznek át a T5-re
A British Airways és a Heathrow repülőteret üzemeltető BAA bejelentette, hogy június 5-én újabb tengerentúli járatokat költöztetnek át a Heathrow Terminál 5-re.
Jövőre is támogatás az UTAZÁS-ra és a kiadványokra
Folytatódik a MUISZ és Hungexpo között 3 évvel ezelőtt megkötött együttműködési megállapodás, amelynek értelmében a MUISZ tagok 10 százalék kedvezményt élveznek az Utazás Kiállításon, új kiállítók pedig 5 százalék engedményt kapnak.
A MUISZ az ÁFA-törvény módosításáért
Az utazási vállalkozók érdekképviseleti szerve továbbra is fellép a 2008. január 1-jétől érvénybe lépett ÁFA-törvény módosítása érdekében, amely számos pontban nem egyértelmű és az utazási irodák számára rendkívül hátrányos.
MUISZ közgyűlés Szegeden
„A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az elmúlt évek során jelentősen megerősítette helyzetét mint a magyar utazási irodák érdekvédelmi szervezete. Elfogadottsága az államigazgatásban, a turizmus irányításában érezhetően megnőtt, és ez segítette tagjai érdekeinek védelmét” – értékelte a szövetség munkáját Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke a tavaszi közgyűlésen, amelyet május 8-9-én rendeztek meg Szegeden.
Új Lufthansa járat Indiába
Tovább bővíti indiai desztinációinak számát a Lufthansa. 2008. július 1-jétől a német légitársaság új járatot indít a nyugat-indiai metropoliszba, Pune-ba.
EasyJet: 3,5 millió utas áprilisban
Az easyJet diszkont-légitársaság áprilisi kihasználtsága 80,1 százalékos volt, ami 3 százalékpontos mérséklődés 2007 áprilisához képest.
Új online szolgáltatások a British Airways-től
Továbbfejlesztette online szolgáltatásait a British Airways (BA). A légitársaság közel egy éve vezette be magyar nyelvű online foglalási rendszerét, a szintén magyar nyelvű online check-in-t és az ehhez kapcsolódó online beszállókártyát.
Austrian: Ötsch cáfolja az Al Jaber kihátrálásáról szóló híreket
A napokban több sajtóorgánum arról számolt be, hogy Mohamed bin Iassa Al Jaber szaúdi befektető lemondana korábbi szándékáról, hogy megvásárolja az Austrian Airlines Group (AAG) részvényeinek 20 százalékát, amelynek értéke 150 millió euró.
E-jegyek a CSA-nál
Az IATA törekvéseinek megfelelően a CSA Czeh Airlines jegyeket értékesítő BSP irodák 2008. május 31. után már nem állíthatnak ki papírjegyeket a légitársaság járataira.
Nem szabja meg az EU a csomag méretét
Visszavonta az Európai Bizottság azt a tervezetét, amellyel 56x45x25 centiméterben rögzítette volna a repülőgépek fedélzetére vihető kézipoggyászok maximális méretét.
Mobiltelefonos beszállás a Lufthansa járataira
2008. április 28-tól a Lufthansa Hamburg és München, illetve Hamburg és Frankfurt közötti járatainak utasai „mobil beszállókártyát” is használhatnak utazásukkor.
Budapest-Dubai járatot indít a Smart Wings
Tovább bővül a Ferihegyről átszállás nélkül elérhető úti célok száma: május 14-től a Smart Wings légitársaság közvetlen légihidat létesít Budapest és Dubai között.
Nyári időszámítás az autópályákon
A nyári turisztikai időszak kezdetével, május 1-jétől a négynapos autópálya-matricák ára 1170 forintról 1530 forintra emelkedett. A magasabb árak 2008. szeptember 30-ig maradnak érvényben, utána ismét a csökkentett díjat kell fizetni a matricákért.
4. születésnapját ünnepli Magyarországon az easyJet
2004. május 1-jén a Budapest – London Luton útvonalon indult útjára az első easyJet járat Magyarországon.
Malév: a legpontosabbak között Európában
A Malév gépei érkeznek a legpontosabban célállomásaikra a rövid és középtávon közlekedő járatok tekintetében – derül ki az Európai Légitársaságok Szövetségének (Association of European Airlines, AEA) 2008 első negyedévi jelentéséből.