18,5 milliárd forintos tőkeemelés a Malévnál

A keddi rendkívüli közgyűlésen döntöttek a Malév második ütem keretében történő 18,5 milliárd forintos ázsiós tőkeemeléséről - közölte a fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedden az MTI-vel.

A döntés értelmében a 2010-ben kötött kölcsönszerződések alapján az MNV által piaci kamatokkal folyósított kölcsönt - a kamatokkal együtt mintegy 9,98 milliárd forintot -, az MNV apportálja a Malév Zrt.-be nem vagyoni pénzbeli hozzájárulás formájában.

A fő tulajdonos további, mintegy 8,52 milliárd forint pénzbeli hozzájárulást teljesít a MALÉV Zrt. részére. Ennek a tételnek a forrását kormányhatározat alapján a kormány biztosítja a Miniszterelnökség "rendkívüli kormányzati intézkedések" előirányzat terhére.

A Malév Zrt. 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével zárta a múlt évet. Az MNV emlékeztet: a Malév Zrt. 2010. évi veszteségei miatt a gazdasági társaságokról (Gt.) szóló törvény előírásai alapján szükséges volt a társaság saját tőkéjének emelése. A törzstőke-emelés első, 4,5 milliárd forintos üteméről a társaság június 24-i közgyűlésén döntöttek. A Malév 2010-re 24,56 milliárd forint veszteséget jelentett, amely mindössze 275 millió forinttal kisebb deficit volt az egy évvel korábbinál. (A saját tőke része a jegyzett tőke mellett a tőketartalék és az eredménytartalék.)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. júniusban 4,5 milliárd forint pénzbeli hozzájárulásról döntött, és akkor közölte, hogy a tőkerendezést két lépcsőben hajtja vére. Azt megelőzően pedig az április elsején megtartott rendkívüli közgyűlésen a fő tulajdonos MNV 2,5 milliárd forint tőkét juttatott a társaságnak, amiből 25 millió forinttal emelték meg a jegyzett tőkét 440,1 millió forintra, 2,475 milliárd forint a tőketartalékba került.

A 96 százalékban a magyar állam tulajdonában lévő Malév kisebbségi közvetett tulajdonosa az AirBridge Zrt.-n keresztül az orosz Vnyesekonombank. Az orosz befektetési bank a magyar légitársaságnak finanszírozója is. A múlt év végi információk szerint 120 millió euróval tartozott a Malév a Vnyesekonombanknak.

Forrás: MTI


Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze a beszámolók szerint.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.
Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték

Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték 

Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el a Brit-szigeteket.
A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba

A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba 

Korábban a bizonytalan politikai helyzet miatt hosszú évekre felfüggesztették a légi összeköttetést – most újraindítják járataikat Szíria felé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.