200 elektromos roller startolt Budapesten

Megérkezett Budapestre városi mobilitási szolgáltatásokat nyújtó Lime. Az elektromos rollereket a fővárosiak május 1-jétől használhatják, kezdésként a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken. A budapesti városvezetés által koordinált Cities4People K+F projekt keretében 200 elektromos roller lesz elérhető a két hónapos, június 30-ig tartó tesztüzemmódban.

A Budapesti dugókat nem kell bemutatni senkinek, amit csak tetéz, hogy a KSH adatai szerint az elmúlt öt évben a budapesti járművek száma 106 ezerrel emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent.  Az e-rollerek intelligens és gyors utazási megoldást biztosítanak a felhasználók számára, és remek alternatívát kínálnak a meglévő közlekedési lehetőségek kiegészítésére. A Lime használatával például néhány perc alatt el lehet jutni a Gellért tértől a Kálvin térig.

„Budapest nagyszerű város, ahol jelentős az igény a mikromobilitás fokozása iránt, éppen ezért nagyon örülünk, hogy itt is elindíthatjuk a Lime e-rollermegosztó szolgáltatását. A budapesti városvezetéssel együttműködve azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk az olyan városi kihívásokra, mint például a forgalmi dugókkal terhelt közlekedés. A Lime elektromos rollerjei szórakoztató, okos és kényelmes alternatívát jelentenek a városon belüli, rövidebb utak megtételére, hozzájárulva ezzel a városi élet minőségének javításához” – mondta el Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője.

Cities4People

A Cities4People az Európai Unió által támogatott projekt, amelynek célja, hogy fenntartható és emberközpontú közlekedési megoldásokat találjon, válaszul a városi mobilitási kihívásokra. A kezdeményezés öt különböző európai városban működik: Budapesten, Hamburgban, Isztambulban, Trikalaban és Oxfordshire-ben. Magyarországon a projektet a Fővárosi Önkormányzat koordinálja.

A K+F projekt kijelölt területe Budapesten magában foglalja a Duna-part Batthyány tér és Műegyetem rakpart közötti budai szakaszát. A Lime elektromos rollerjei számára kijelölt szektor a budai Duna-part mentén Lágymányostól az ELTE és BME kampuszát is felölelve a Móricz Zsigmond körtérig tart, a pesti oldalon pedig a Szabadság hídon átívelve a Vámház körúttól a Kálvin térig, magában foglalva a Corvinus Egyetem kampuszát, egészen a Boráros térig. A két hónapos tesztidőszak május 1-től június végéig tart.

Hogyan működik?

A felhasználók letölthetik okostelefonjukra a Lime mobil applikációját, amelynek segítségével megkereshetik a hozzájuk legközelebbi rollert, és egy gombnyomással feloldhatják azt. Amikor az utazás befejeződött, a rollerezők az applikáció utasításait követve egyszerűen megállítják a járművet és biztonságosan leparkolnak vele. A rollerek egyszeri kioldási költsége 250 Ft, a használat percdíja pedig 50 forint lesz. A Lime helyi csapata végzi majd a rollerek kihelyezését, töltését és karbantartását. A vállalat arra ösztönzi felhasználóit, hogy mindig viseljenek bukósisakot.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.