„Különleges dolog vendégekkel foglalkozni”

Pusztán kíváncsiságból ment idegenforgalmi főiskolára Fáska Gábor, aki a luxusszállodákban megismert színvonalat akarja ötvözni az otthonosság érzésével a november elején megnyíló Opera Garden Hotel & Apartments igazgatójaként.

ttrend • Hogyan került a szállodai pályára?

A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karára jártam. A kíváncsiság vitt oda, mert a családunkból senki sem dolgozott a turizmusban. Érdekelt ez a világ, és szerettem volna belelátni. Mindig is úgy gondoltam, hogy különleges dolog vendégnek lenni és vendégekkel foglalkozni.

A főiskola alatt fél évet Finnországban töltöttem cserediákként. Nagyon érdekes, gyakorlatorientált volt a képzés: sokféle prezentációt készítettünk, de például Helsinki mellett Tallin és Stockholm turizmusáról a két városban, a helyszínen is tanultunk. Sok külföldi barátom lett Európa-szerte. Láttam, hogy egy új világ van kialakulóban, amely nyitott, ahol nincsenek előítéletek.

A szakmai gyakorlatokat idehaza, a Hotel Héliában, majd az InterContinental Budapestben végeztem. Itt előbb a revenue menedzser mellett voltam gyakornok, majd a recepción dolgoztam néhány évig. Az ötcsillagos szállodai kiszolgálást sajátítottam el olyan szakemberektől, akik még emlékeznek a fehér kesztyűs ajtónyitásra és más finomságokra. Megtanultam és célommá vált, hogy a vendég mindig elégedetten távozzon, amihez nagyfokú alázatra és empátiára van szükség. Néhány év után szerettem volna tovább fejlődni, ezért kimentem Írországba. Dublinban egy 130 szobás, ötcsillagos butikhotelbe kerültem, és supervisor lettem a recepción. Itt is sokféle kultúrából érkező kollégával dolgoztam együtt. Szakmailag rengeteget fejlődtem, pedig csupán fél évet töltöttem el ott. Újra a kíváncsiság hajtott, hazajöttem, és az NH Hotelben kötöttem ki front office menedzserként. Két évig dolgoztam ebben a pozícióban, majd jött a legújabb kihívás, felkértek, hogy vezessem a négycsillagos Opera Garden Hotel & Apartmentst. Örömmel vállaltam a feladatot, mivel olyan helyet kerestem, ahol a klasszikus vendéglátás és a modern környezet ötvözhető, ráadásul a szálloda méretei miatt a vendégekkel szoros kapcsolat alakulhat ki. Azonosulni tudtam a magyar tulajdonosok álmaival és elképzeléseivel is, ami elengedhetetlen az eredményes és gördülékeny közös munkához.

ttrend • Mivel tűnhet ki egy négycsillagos hotel a rendkívül erős budapesti mezőnyből?

A válaszhoz érdemes tudni, hogy eredetileg nem szálloda lett volna az épületben, hanem színvonalas, rövid vagy hosszú távra kiadható lakások, amilyeneket Párizsban vagy Barcelonában szép számmal találunk. Aztán ebben az eredetileg kétemeletes házban az öszszes lakás eladó lett, és a beruházók úgy döntöttek, módosítják a terveiket. Így végül még két szint került az épületre, amelyben 35 szoba, illetve apartman lett kialakítva. Ezek közül hét kétszobás, és mindegyikhez van konyha is. A lakóegységek 22–49 négyzetméter alapterületűek, és a hely adottságaiból fakadóan nincs két teljesen egyforma szobánk. A szlogenünk jól kifejezi a filozófiánkat: „Hotelszolgáltatások egy apartman kényelmével.” A célunk, hogy aki nálunk lakik, valóban otthon érezze magát a budapesti belvárosban. Ez egy 110 éves szecessziós épület, amelyben a lépcsőtől a kovácsoltvas korláton át mindent meghagytunk eredetiben. A belsőépítészet terén viszont igyekeztünk fiatalossá, modernné tenni az épületet, ezért például szintenként eltérő, érdekes színvilág köszönti a vendégeket. A tervek szerint november elsején nyitjuk meg a ház a kapuit.

ttrend • Milyen szegmenseket céloznak meg?

Elsősorban olyan ügyfélkörre számítunk, amelynek fontos az otthonosság érzése. A szépészeti és fogászati kezelésekre Budapestre érkező külföldi turistákra mindenképpen építünk, hiszen nekik fontos, hogy az esztétikai műtét vagy fogbeültetés előtt és után nyugodt környezetben tudjanak pihenni, mintha otthon lennének. Ha nem akarnak, egész nap ki sem kell mozdulniuk az épületből, a konyhában főzhetnek maguknak. Számítunk a családos utazókra is, mivel a szobáink többsége pótágyazható, apartmanjaink pedig eleve négyágyasok. Az üzleti utazókra is gondoltunk, vezeték nélküli internet áll ingyenesen a rendelkezésükre, és a tárgyalótermünket is ingyen használhatják. Kialakítottunk egy meleg konyhás éttermet is, de az erős belvárosi konkurencia miatt jelenleg úgy tűnik, hogy csak reggeliztetésre fogunk berendezkedni. Van egy tetőteraszunk, ahol partikat lehet rendezni, jövőre jakuzzit is beüzemelünk itt. A reggelizőtermet délután és este rendezvényteremként hasznosítjuk.

ttrend • Milyen értékesítési politikát folytatnak?

A piaci bevezetésben fontos szerephez jut az internet, de kell a személyes kapcsolat is. Minél előbb elkezdjük a kapcsolatfelvételt különböző cégekkel és utazási irodákkal. Hoszszú távú értékesítési stratégiát alakítottunk ki, persze remélem, hogy 35 szobát sikerül megtöltenünk még a holt szezonban is.

ttrend • Milyennek látja a budapesti piaci helyzetet?

Nehéz időszak áll előttünk. Budapest mint desztináció nagyon alacsony szintre van beárazva. Túl nagy a kínálat, és egyre lejjebb mennek az árak. Hihetetlen, hogy ötcsillagos szobát 100, négycsillagosat 60 euró alatt is lehet már foglalni. Nemcsak a kereslet hiánya, hanem az erős verseny is ezt kényszeríti ki, ami azonban hosszú távon nem működik, ezért szakmai összefogásra lenne szükség. Fontos lenne, hogy az üzletemberek visszatérjenek a régióba. Észrevehető, hogy sok üzleti törzsvendég elmarad, mert vagy otthonról folytatják a tárgyalásaikat, vagy keletebbre mennek, ahogy a termelést is sok esetben keletebbre telepítették a multinacionális vállalatok. Szerintem egy-két év múlva azért rendeződhet a helyzet. Budapest mint úti cél egyébként óriási lehetőségeket rejt még magában, gondolok itt a változatos szórakozási lehetőségekre és a különböző szolgáltatásokra (vendéglátás, gyógykezelések). Ehhez elengedhetetlen az erős ország- és városmarketing. Például aki eljön a Szigetre, néhány év múlva biztos, hogy visszatér. Jó volt látni, hogy a Budapest felirat előtt milyen sok külföldi fiatal fényképezkedik a Szigeten.

ttrend • Önök mennyire lesznek kénytelenek beszállni az árversenybe?

Az induló ár nálunk az egyágyas szobára 70, a kétágyasra 80 euró, reggelivel.

ttrend • Mitől különleges ez a szálloda?

Élményt akarunk adni, ezt fejezi ki angol nyelvű jelmondatunk is: Feel at home in the City. És ezt komolyan is gondoljuk! Felkerestük a környékbeli szolgáltatókat, üzleteket: a vendégeinknek ajánlani fogjuk a szomszédos fodrászüzletet vagy a sarki hentest, hogy még inkább otthon érezzék magukat Budapesten.

Iskolák:
Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi,
Vendéglátó- ipari és Idegenforgalmi Kara

Nyelvek:
angol, olasz, spanyol

Hobbi:
autók és sport


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspih vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.