Az ülésen a Magyar Bankszövetség képviseletében Nyers Rezső főtitkár vett részt. Megállapodás született arra vonatkozóan, hogy az Elnökség javaslatot terjeszt a Bankszövetség elé abból a célból, hogy a bankok dolgozzanak ki az utazási irodák számára a jelenleginél kedvezőbb termékeket és feltételeket (pl. kedvezőbb feltételek kártyaelfogadó irodák számára, kedvezőbb bankköltség felszámítása Euroban történő magyarországi átutalások esetén, a bankköltség áthárításának tilalma, biztonságtechnikai kérdések, stb.) - tájékoztatta a MUISZ a Napi Turizmust. A tagság a fejleményekről folyamatos tájékoztatást fog kapni. Ezen kívül az elnökség áttekintette a folyamatban lévő - az utazási irodai szakmát leginkább érintő - az új utazási irodai rendelettel és a fekete kereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket. Határozat született arról, hogy a következő közgyűlést júniusban tartja a Szövetség, ekkor új bizottsági tagok választása is esedékes lesz. Az elnökség javaslatokat fogadott el az év folyamán megrendezendő plenáris űlések témáit illetően (pl. adótörvények változása, üdülési csekk értéksesítése, bankbiztonsági kérdések, stb.) A MUISZ kéri tagjait, hogy jelezzék a titkárság felé a [email protected] címre, hogy mely témákban hallgatnának szívesen tájékoztató előadásokat.
A Bankszövetséghez fordul a MUISZ
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöksége január 19-én tartotta a Magyar Autóklub székházában legutóbbi ülését.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.