A júliusi hétvégeken ismét a gyalogosoké a Szabadság híd

Négy egymást követő hétvégén újra átengedik a fővárosi lakosoknak, a gyalogosoknak, az arra sétálóknak a Szabadság hidat.

Július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án (mind szombat-vasárnap) a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől is lezárják, azt kizárólag a gyalogosok használhatják. A lezárás idején Pesten a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusz modern járműveivel, Pest és Buda között az M4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal, a dél-budai szakaszon pedig a hosszabb útvonalon közlekedő 56A és 61-es villamossal utazhatnak a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett. A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0:30-tól vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik; a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart–Havas utca útvonalon is.

A Szabadság híd lezárása idején a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik. A BKK Budán kisebb mértékben módosítja a villamoshálózatot a dél-budai eljutási lehetőségek megszokott sűrűségű biztosítására: a Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett Kelenföld vasútállomásig jár. Ezeken a hétvégéken a 47-es villamos késő esti indulásainak pótlására a 973-as éjszakai járat szombatról vasárnapra sűrűbben közlekedik a Keleti pályaudvar felől a Városház tér felé.

A hídon áthaladó forgalom részére az M4-es metró, valamint a 7-es és a 133E és autóbusz kínál megfelelő alternatívát. Ezeken a hétvégéken a 7-es busz mindkét irányban megáll a Gárdonyi téren, a villamosmegállóban.

A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos pesti, kiskörúti szakaszának pótlására meghosszabbított útvonalon, Zugló vasútállomás és a Fővám tér között jár a 72-es trolibusz. A kiskörúti vonalszakaszon a korszerű trolibuszok a felsővezetéktől függetlenül közlekednek majd. A meghosszabbított vonalon közlekedő 72-es trolibusz felszállóhelyei térképes felületen követhetők nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban: a Fővám tér felől Zugló vasútállomás felé tartó troliké  ezen a linken, a Zugló vasútállomás felől a Fővám tér felé tartó troliké pedig ezen a linken.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.