A német kormány nem ellenzi a testszkennereket

A német kormány nem ellenzi a testátvilágító berendezések, az úgynevezett testszkennerek kipróbálását a légi járatok biztonságának erősítése érdekében.

Ez tűnt ki a konzervatív-liberális kormányzat több magas rangú politikusának hétfői nyilatkozatából. Wolfgang Bosbach, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) belbiztonsági felelőse, egyben a Bundestag belügyi bizottságának elnöke egy interjúban annak a nézetnek adott hangot, hogy a múlt heti detroiti meghiúsított merényletkísérlet után szükség van a szóban forgó átvilágító berendezések kipróbálására. Bosbach szerint az ezzel kapcsolatos tesztek fél éven belül megkezdődhetnek. "Ha minden simán halad, néhány hónappal később megkezdődhet azok rendszeres alkalmazása" - tette hozzá a konzervatív politikus.

Hasonlóan nyilatkozott a kisebbik konzervatív párt, a CSU biztonsági szakértője is. Hans-Peter Uhl úgy vélte: csakis az említett testszkennerek teszik lehetővé a terroristák biztonságos kiszűrését az utasok közül. Feladta a testátvilágító berendezésekkel szembeni korábbi ellenállását a konzervatívok koalíciós partnere, a Szabad Demokrata Párt (FDP) is. A liberális párt biztonságpolitikai felelőse, Max Stadler egyetértett a konzervatív politikusokkal abban, hogy az elmúlt hónapokban még Németországban is sok vitát és inkább ellenkezést kiváltó, az utasokat gyakorlatilag "lemeztelenítő" átvilágító berendezéseket mindenképpen ki kell próbálni.

Csatlakozott az új biztonsági technológia bevezetésének támogatóihoz a rendőrök szakszervezete is. Hétfői nyilatkozatában a többi között annak a nézetnek adott hangot, hogy az új technológia nem sérti az emberi jogokat. Anette Schavan kutatásügyi miniszter ennek kapcsán kijelentette: bízik abban, hogy az illetékes német hatóságok már a nyár folyamán előállhatnak a testátvilágító berendezések új generációjával. Thomas de Maiziere belügyminiszter hétfőn bejelentette: január végére parlamenti tanácskozást hívott össze a repülőtéri biztonság erősítését célzó intézkedések megvitatására. (MTI)


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.