A sikersorozat folytatódik

110. évfordulóját ünnepli az IBUSZ. Ebből az alkalomból egy országos születésnapi roadshow keretében Magyarország legrégebbi utazási irodája különleges akciókkal kedveskedik törzsutasainak és leendő ügyfeleinek.

A május 21-én a Rubin Wellness és Konferencia Hotelben tartott sajtótájékoztatón természetesen a visszatekintés is helyet kapott és a jövőre vonatkozó tervekről is szó esett.

Termes Nóra hálózati igazgató felelevenítette az IBUSZ 800.000 koronás alaptőkével való, 1902-es indulását és az utazási iroda történetének fontosabb dátumait, kiemelve azt, hogy ez a generációk utazási irodája, hiszen az Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és Szállítási Vállalat Rt. már dédszüleinknek is kitárta a nagyvilág és hazánk kapuit.

Jelentős ismertség

Komora Zoltán turisztikai vezérigazgató-helyettes szerint mi sem mutatja jobban a generációkat kiszolgáló utazási iroda népszerűségét, mint egy 2008-as, a Nielsennel közösen végzett közvélemény-kutatás, amely szerint az IBUSZ ismertsége a magyar lakosság körében 99%-os. Arra a kérdésre, hogy „mi jut eszébe az IBUSZ-ról?”, a megkérdezettek 37%-a a „régi idők utazási irodája/régi/régóta létezik” jelzőt használta, a vezetőség éppen ezért szükségesnek látta a megújítást, egy fiatalos image kialakítását, ami mind az irodai megjelenésben, mind a marketingben, mind a kiadványokban megjelenik.

Tervek és célok

A 370 munkaerőt foglalkoztató, 15,3 milliárd árbevétellel rendelkező utazási iroda 2012-ben 500 millió forintot szán informatikai fejlesztésre és hálózatépítésre, melynek része egy automata utazásszervező integrált létrehozása, az online jelenlét növelése akár más brand alatt is teret hódítva, illetve a saját és partnerhálózat látványos bővítése is. Komora Zoltán elmondta, hogy a tavalyi évet jelentős eredménnyel zárták, idén pedig az előző év szintjének elérése a cél.

Születésnapi kedvezmények

A 110. évfordulót olyan nagyszabású program- és akciósorozattal ünneplik, melynek országos kiterjesztése az összes IBUSZ irodát érinti. A cég májusban és júniusban – 6 héten keresztül – irodánként három napon át más-más nagyszabású akciókat kínál az utazni vágyóknak.


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.