Az uszonyos luxusszállót a Schiphol repülőtéren találjuk. Az intézményt stílusosan egy husszútávú olimpiai bajnok úszó, Maarten van der Weijden nyitotta meg. Az óriási akváriumot egy valódi, emberi luxusszállodához hasonlóra építették, került bele teniszpálya és medence (!) is. Akár egyszerre nyolcvan utazó is itt hagyhatja aranyhalát, ennyien ugyanis még kényelmesen elúszkálnak a vízben. Az Aranyhal a közös terek mellett privát szobákat is kínál, így a mimóza lelkű, vagy éppen agresszív lakók egyedül maradhatnak. Az utazási iroda igazgatója, Steven van Nieuwenhuizen azt is őszintén elárulta, hogy mit tesznek, ha esetleg elhalálozik egy lakójuk. Nem titkolják el a sajnálatos hírt, és nem cserélik ki másikra a halat, hanem őszintén elmondják gazdájának, hogy mi történt. És felajánlják, hogy egy másik halat hazavihet a pórul járt utas a cég sajátjai közül. (deluxe.hu)
A világ első szállodája halaknak
A Goudvissen (azaz Aranyhal) hotel az amszterdami repülőtéren nyitotta meg kapuit, pontosabban akváriumát. Ez a világ első olyan kisállat szállodája, ahol az utas uszonyos kedvenceit is el tudja szállásolni, ha nyaralni indulna. A tervező kezét nemcsak a praktikum szempontja vezette, teniszpályát és medencét is álmodott a luxusakváriumba.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.